Nagyon felkeltette az érdeklődésemet Clare Azzopardi prózakötete, amely a Noran Libro Kiadó gondozásában, az Európa női szemmel című könyvsorozatban jelent meg. Szabó T. Anna fordítása jelentősen hozzájárul a Pár női név kivételes (olvasói) élményéhez, a prózák női szereplőiről nem is beszélve. A szövegekben hol egyértelműen, hol pedig a sorok között sejtetve esik szó vallási, politikai és társadalmi kérdésekről. Nők a világ(uk)ról, Máltáról, az életről és a halálról.

Nyolc női név, nyolc különálló, Máltán játszódó elbeszélés, novella, amelyek egy kicsit talán egymásba is futnak. Néhány karakter él, de inkább úgy tesz, mintha élne, mintha a saját élete szemlélője lenne. Mások pedig a halál és/vagy az elmúlás küszöbén állnak, ábrándoznak a temetésről, a felejtésről, a változásról, esetenként a társadalom peremére kerülnek. Feledésbe merülnek.

„A vonat hét perccel nyolc előtt fut be, magával sodorva a fáradtságot és a szájak sarkába tapadt pirítósmorzsalékot. Elűzi az álmokat és a rémálmokat, a koránkelés szagát. Maga előtt tolja a csendet, helyet szorít benne, aztán továbbrobog, utána űr marad, és az űrt ugyanaz a csend tölti be, vagy egy másik ugyanolyan.” (21.)

Ha választanom kellene a női karakterek közül legalább egyet, akinek az elbeszélése valamiért különösen megtetszett, nehéz dolgom lenne. A feltételes mód indokolt, hiszen Azzopardi nem állítja az olvasót döntés elé, sőt, hőst sem akar választani, egyszerűen csak különböző élethelyzetekben vonultatja fel szereplőit, majd várakozás következik. Vajon mit történik velük egyik lapról a másikra? Például az egyikük menthetetlenül reménykedik, a másikuk beletörődik a kilátástalan helyzetébe, és egy vakvágányra futott, ám mégis biztonságot jelentő kapcsolatban marad, a harmadik őrült, téveszméi vannak, és akad olyan női szereplő is, aki lelkesen készül a temetésére.

Azzopardi prózája – amely tehát a Kreatív Európa műfordításprogramja által támogatott Európa női szemmel címet viselő könyvsorozatban jelent meg – alig több mint 127 oldal, tehát rövid időn belül elolvasható. Rövidsége ellenére a novellák hosszasabb gondolkodást igényelnek, hiszen fontos kérdések bújnak meg mögöttük. Gondolok itt a visszatérő pdm rövidítésre, amelyről később kiderül, politikai jelentéssel bír, és szinte mindenütt feltűnik; egy padon, egy könyvesbolt ajtaján, „koporsókísérők könnyein” vagy „kígyózó sikátorok sötétjén”.

Fontos kiemelni a kötetben szereplő motívumokat, például a kulcsot és a rózsafüzért, továbbá a színek jelentőségéről sem szabad megfeledkezni, ennélfogva a fekete és a vörös szín kiemelt helyéről a szövegben. Mindemellett a karakterek megszállottak; tárgyak, ruhák, betűk, épületek, emberek, élet-halál megszállottai. És mindezek a Pár női név végkifejletében érnek össze, amikor is a hiányzó részek tűpontosan a helyükre kerülnek, így az olvasó egészében látja a nagybetűs mondanivalót. Azt a mondanivalót, amely folyamatosan ott hevert a sorok között (is).

Tehát a Pár női név hol felkavar, hol a női lélek rejtelmeibe kalauzol, amihez stílusosan kulcsot is ad (utalás Sandra történetére), hol férfiakkal kacérkodik (utalás Gracey történetére is), és magabiztosan „használja” a karakterek nőiességét, hol pedig a temetőben, kilátástalanságban eltemeti a múlt terheit. Korántsem könnyed olvasmány, az biztos. Átlagos nők, akik nemcsak elbeszélnek, hanem adnak is az olvasónak; sorsokat és érzéseket a széles írói palettáról.

Hogy legyen miről gondolkodni, legyen mire emlékezni.

Eötvös Natália

Olvasói élmény: 8/10

Fotó: Saját