Ahogy korábban részletes posztot is írtam róla, a tank az I. világháború szülötte.
A háború vége felé „éreztek rá” a tervezők, hogy a legjobb konstrukció, ha a járműtest két oldalán helyezik el a lánctalpakat -és forgó toronyba építik be a fő fegyverzetet (általában löveget).
(Renault Ft-17)
A két világháború között más ötletek is felmerültek – pl. több tornyos változatok, illetve a II. világháborúban is harcolt olyan amerikai jármű, ahol a fő löveget nem a fenti, forgó toronyba helyezték el (M3), de végül az alapkoncepció szilárdult meg.
(M 3)
Harckocsik esetében több nemzet is fontosnak tartotta, hogy a jármű minél alacsonyabb legyen – így nyújtva minél kisebb célpontot az ellenség számára.
Ez volt a hidegháborús évek szovjet tank-tervezésének egyik legfőbb irányelve is.
Ők ezt elsősorban a lapos, szétterülő „gombakupola” alakú toronnyal oldották meg.
Az 1950/60-as évek fordulóján a svéd hadsereg teljesen más úton közelítette meg a torony sebezhetőségének problémáját – a torony teljes elhagyásával.
Ez lett a „szűk körben világhírűvé” vált Stridvagn-103: az 1945 utáni évtizedek egyetlen olyan „fő csataharckocsija” (MBT), amely semmiféle toronnyal nem rendelkezik.
Mivel fő löveg nélkül természetesen nem lenne valódi fegyver, így a svédek a saját gyártású, (Bofors) 105 mm-es ágyúját építették szilárdan bele a jármű testébe. A löveget automata tölti (akárcsak bizonyos szovjet típusokban, így a harckocsi működtetéséhez 3 fős legénység is elegendő.
Mellékfegyverzetként 3 db 7,62-es – tehát nem túl nagy kaliberű – géppuskát szereltek rá.
A kérdés jogos: hogyan lehet egy ilyen ágyúval célozni? Nos: menet közben szinte sehogy – de ez nem zavarta a derék skandinávokat, mert ők nem mások lerohanására, hanem kizárólag védelemre készültek (és készülnek)!
A védelemben történő célzás problémáját pedig megoldották a mérnökök: oldalra egyszerűen a jármű elfordításával, függőlegesen pedig a teljes test előre vagy hátra-billentésével.
Egy ilyen nehéz (39,7 tonna) jármű billentése persze nem egyszerű feladat: ezt hidropneumatikus felfüggesztéssel és állítható magasságú láncfeszítő görgőkkel tudja megoldani.
Ha már ennyire modern – szinte extravagáns lett az S-103-mas, akkor svéd barátaink még „tekertek egyet a biciklin”: a meghajtás sem lett akármilyen.
Két különböző, egymást kiegészítő motort építettek bele: 240 LE-s Rolls-Royce dízelmotort és 300 LE-s Boeing gázturbinát! Ezzel ez lett a világ első – legalább részben – gázturbinával meghajtott tankja!
(A képen egy legendás brit Centurion tank mellett áll az S-103-mas)
A tank védelme viszonylagos: páncélzata mindössze 40-70 mm közötti – ami nem sok. Viszont homloklemeze erősen döntött, magassága pedig mindössze 214 cm, azaz a védelmet számára elsősorban a rejtőzés jelenti.
Egy LE teljesítményre mintegy 73 kg tömeg esik. Ez soknak számít, de kiváló futóművével így is képes volt úton elérni a 60 km/h-s tempót is.
Ebből a technikai bravúrt jelentő fegyverből a svéd hadsereg megrendelésére 1966-1971 között összesen 300 darab épült. Reménykedtek exportban is – de végül semelyik más hadsereg nem rendszeresítette ezt a „csodabogarat”.
Mára szülőhazájában is leszerelték őket és a svéd szárazföldi erők is Leoprad 2-t használnak.
https://tortenelem-mindenkinek.blog.hu/admin/post/edit/18041798