Toyota uralom a Safari rallyn
Rally1, WRC

Június 23-26. között Kenyában zajlott a rally világbajnokság legutóbbi fordulója a Safari rally. Pár évtizeddel ezelőttig ez a verseny nem egy szokványos rally volt hanem egy akár 5000 km-t is kitevő túlélőtúra mely akár egy hétig is tarthatott. Na ennek már régen vége lett, annyira, hogy 2002-ben volt utoljára Safari rally ami akkor már jóval rövidebb volt, de még akkor is több mint 900 km-t tett ki a gyorsasági szakaszok össztávja! Egészen 2021-ig kellett várni, hogy visszatérjen a Safari rally a rally világbajnokság naptárába, de ez a verseny már a mai kor szelleméhez igazított egyen futammá vált.   

kalle_5.jpg

Az egyen futam alatt az idei évben azt kellett érteni, hogy a verseny egy szuper speciállal kezdődött csütörtök koradélután. Majd pénteken már három gyorsasági várt a mezőnyre melyet kétszer kellett teljesíteniük 129 km hosszban.

Szombaton ismét három gyorsasági várt a mezőnyre melyeket itt is kétszer kellett teljesíteniük bő 150 km hosszban.

Vasárnapra is maradt három teljesítendő gyorsasági szakasz, nem meglepő módon ezeket is kétszer kellett megfutniuk 80 km hosszban. A versenyen a gyorsaságik össztávja több mint 362 km-t tett ki. Tehát a puszta számadatok és a futam lebonyolításának szisztéméja alapján ez is egy a mai kornak megfelelő szabvány rally VB futam volt. A helyszín adottságai miatt nyílván lehetett meglepetésekre számítani egy-egy úton átfutó zebra vagy zsiráf személyében és a két napon át tartó rettenetes mértékű és mélységű por is nehezítette a versenyzők dolgát. Szombaton pedig az esőzések után keletkező sárdagonya nehezítette némiképp a talpon maradást. És ha már Afrikában volt a verseny természetesen a nagy meleg sem könnyítette senkinek a dolgát.

A gumibeszállító Pirelli a Scorpion KX WRC gumikat szállította SA – puha és HA – kemény keverékben.

pirelli_3.jpg

A résztevők mindössze 42-en voltak. Közülük 12 db volt a csúcs Rally1-es versenyautó melyből 4 db Toyota Yaris, 3 db Hyundai i20 és 5db Ford Puma állt rajthoz. A Toyotánál erre a versenyre visszatért Sebastien Ogier így Esapekka Lappi most nem bizonyíthatott, a másik három versenyző maradt Rovanpera, Evans és Katsuta. A Hyundai Neuville-t, Tanak-ot és Solberg-et küldte a kenyai csatamezőkre. A Fordnál Breen, Greensmith, Fourmaux és az erre a futamra ismét aktiválódott veterán Loeb valamint a jól fizető görög gentleman driver Serderidis kapott ülést.

Rajtuk kívül indult még pár WRC2-es autó, egy pár Rally3-as Ford valamint a többnyire helyiekből és környékbeliekből álló levitézlett Mitsubishi és Subaru armada.       

Amint az várható volt a futam alaposan próbára tette és meg is tizedelte a mezőnyt, de a szuper rally szabálynak köszönhetően a Rally1-es autókból csupán a Hyundai-os Ott Tanak-nak kellett végleg feladnia a futamot, ő kormánymű hiba miatt nem tudott célba érni. Csapattársai közül a szuper rallyzó Thierry Neuville az ötödik helyen végzett, míg Oliver Solberg a tízedik helyen ért célba.   

neuville_4.jpg

A Fordnál mind az öt autó célba ért, de rájuk nézve az elég lesújtó, hogy egyedül a befizetős úrvezető Jourdan Serderidis az, aki mindegyik gyorsaságit teljesítette és nem esett ki, nem kellett szuper rallyznia. Persze ez lehet azért is, mert ő lassabban ment és nem hibázott, de más is ment gyorsan aki nem hibázott. Végül a legjobb Fordos Crain Breen lett, aki a hatodik helyen végzett, őt követte Jourdan Serderidis majd Sebastien Loeb következett a nyolcadik helyen. A szintén szuper rallyzó Adrien Fourmaux és Gus Greensmith a 15. és 16. helyen értek célba.

breen_5.jpg

A futamot lehengerlő előnnyel a Toyota csapat nyerte akik Kalle Rovanpera, Elfyn Evans, Takamoto Katsuta és Sebastien Ogier révén és sorrendben négyes győzelmet arattak tovább erősítve ezzel a Toyota márka legendás hírű megbízhatóságát az afrikai földrészen. Egyszer, 1993-ban a Toyota aratott már négyes győzelmet a Safari rallyn, akkor a Toyota Celica Turbo 4WD-vel. És akkor Juha Kankkunen, Markku Alén, Ian Duncan és Yasuhiro Iwase vezették az autókat. 

podium.jpg

A WRC2-ben Kajetan Kajetanowicz győzött a Skoda Fabia Rally2-vel.

A 2022. évi Safari rallynak az alábbiak szerint alakult az első tíz sorrendje,

  1. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) 3h40m24.9s
    2. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +52.8s
    3. Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +1m42.7s
    4. Sébastien Ogier/Benjamin Veillas (Toyota GR YARIS Rally1) +2m10.3s
    5. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +10m40.9s
    6. Craig Breen/Paul Nagle (Ford Puma Rally1) +23m27.9s
    7. Jourdan Serderidis/Frédéric Miclotte (Ford Puma Rally1) +30m16.5s
    8. Sébastien Loeb/Isabelle Galmiche (Ford Puma Rally1) +32m12.6s
    9. Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia Rally2 evo) +35m37.6s
    10. Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Hyundai i20 N Rally1) +37m36.6s

 

Következő verseny július 14-17. között az Észt rally lesz ami a Finn rallyhoz hasonló rettenetesen tempós, jó minőségű murvás utakon zajlik majd.

Szöveg: Tommy

Fotók: Toyota Gazoo Racing, Hyundai Motorsport, M-Sport, Pirelli

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr8917872679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása