Kiss Norbert újra MAN kamionnal versenyzik
ETRC, Kamion EB, Hungaroring

117672794_3393107847412200_7528608856768511346_o.jpg

Tegnap a Hungaroringen hivatalosan is leleplezték a kétszeres Kamion Európa bajnok Kiss Norbert idei évre fejlesztett versenykamionját.

Több újdonság is van az elmúlt évekhez képest. Az egyik, hogy a versenygép teljesen hazai fejlesztés, a Kiss Norbert bajnoki esélyei érdekében alapított Révész Truck Racing Team építette és ők fogják azt üzemeltetni is a versenyek során.

117444479_3393108690745449_1470603138854708110_o.jpg

A másik változás, hogy pár évnyi Mercedes-szel való versenyzés után Kiss Norbert visszatér az MAN márkához, amivel annak idején kétszer is felért az Európai kamion versenyzés csúcsára. Az idei versenygép a csapatfőnök Révész Bálint után a Balu becenévre hallgat, teljesítménye 1150 lóerő, súlya 5.300 kilogramm.

117444870_3393108974078754_7504558436912353447_o.jpg

A vírusjárvány miatt alaposan megcsúszó versenyszezon augusztus végén Csehországban kezdődik, Kiss Norbert akkor tudja majd először éles körülmények között használni vadiúj versenygépét. Addig marad a tesztelés, eddig kb. 400km-t ment már, az MAN-nel, de a szezon rajtig még 200km teszt hátravan. Norbert az idei szezonra a negyvenes rajtszámot választotta, de nagy reményeket fűz ahhoz, hogy jövőre már az egyes lehet az övé, amit nem választ az ember, hanem megharcol érte, magyarán újra bajnok akar lenni. Bízzunk benne, hogy pár évnyi vergődés után az MAN szerencsét hoz neki és ismét ő lehet a kontinens leggyorsabb kamion versenyzője. Ennek eléréséhez remélhetőleg jól jön majd a hazai futam, ugyanis a tavaszra tervezett Szuper Racing Fesztivált (ahol a WTCR sorozat is jelen lesz a másik nemzeti hős Norbival, Michelisszel) egyelőre úgy néz ki, hogy október közepén megtarthatják a Hungaroringen, reméljük nem a nézők elől elzárva…

117391343_3393108334078818_7433542532287210042_o.jpg

Szöveg: Tommy

Fotók: Hungaroring, 206wrc photography

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr6716138300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása