Tudni kell, hogy Béla Jr. az első ultrahantgtól kezdve kb. 10%-al nagyobb súlyú volt, mint a becsült kora szerint lennie kellett volna. Szóval sejtettük, hogy nem lesz kicsi. Az utolsó vizsgálaton az orvos biztos nem olvasta a “Mit ne mondjunk egy szülés előtt álló nőnek” című kézikönyvet, így sikerült benyögnie azt, hogy Úr Isten, be sem merem írni amit a gép mutat. Így került 4200 gramm a papírra. Mondanom sem kell, Irma nem úszott örömkönnyekben amikor ezt meghallotta.

Megvan az a zokni, ami alapvetően a csajodé, de pár alkalommal magadra erőltetted? Na nekem pedig pont ez a kép ugrott be…Konkrétabban felvetődött bennem jövőbeni házas életünk mikéntje….

Béla Jr. viszont továbbra is olyan jól érezte magát bent, hogy fittyet hányva mindenféle jósolt születési dátumra, ő bizony jelét sem adta, hogy kíváncsi lenne a kinti világra.

Ezért aztán pár nap után a doki úgy döntött befekteti Irmát az osztályra, és másnap megindítja a szülést.

Reggel 7-re mentem, szerencsére kaptunk egy teljes szülőszobát, mindenki kényelmesen elhelyezkedett, majd jött egy adag oxytocin. Elkezdett lecsöpögni, teltek a percek, de nem igazán történt semmi olyan, mint amire számítani lehetett. A monitoron ilyenkor megjelenik egy sinus görbe, amely a fájdalmat mutatja, na ez nem produkált túl nagy kilengéseket, és Irma arca is csak néha torzult el egy picit. Egy rövid életkép a szobából: Irma az ágyon fekve olvas, én mellette a szülőszékben kényelmesen fekszem és tiramisut majszolok, így várjuk hogy történjen valami de csak nem akar. Már jóval dél után a doki megvizsgálja Irmát, majd közli hogy sikerült jó 1 ujjnyi tágulást összehozni. Ez még első gyerekkel is vajmi kevés 5-6 óra alatt, szóval próbálkozzunk egy kicsit nagyobb dózissal.

Be is kötik, a görbék elkezdenek szépen rajzolódni, de fájdalom az nem igazán látszik. Bezzeg mellettünk beindultak a dolgok. Ezt leginkább apás szülés előtt állóknak mondom: Úgy kezdődött az egész mint ha valaki szexelne. Apró halk nyögésekkel, sikolyokkal. Aztán ez szép fokozatosan átment nagyon durvába, zihálás, ordítás, sikítás, kis csend. “Szedjétek ki belőlem”, “Nem bírom tovább” “Ne nyúlj hozzám bazdmeeeg” és hasonló finomságok szűrődtek át. Eddig a pontig úgy gondoltam, hogy nem fog gondot okozni ez az apás szülés dolog, bírom a vért, a stresszt, ott leszek, megnyugtatok, duruzsolok, számolok, csinálom amit kell. Azért itt elbizonytalanodtam, na…

Folyt.köv.