Tízes Lista

10 nagy márka érdekes eredettörténete

2020. április 03. - Tízes Lista

indexkep_piros_2.jpg

Rengeteg hatalmas márka létezik a világon, de általában nem gondolkodunk el arról, hogy ezek vajon hogy jöttek létre. A legrégebbiek esetében pedig sokszor igen érdekes és fordulatos történetekkel találkozhatunk. Legtöbbször azok a cégek, amiket ma egy bizonyos termékkörrel társítunk közel se ezekkel foglalkozott eredetileg, vagy éppen olyan is van, amelyik főnixként a saját hamvaiból újjáéledve lett igazán sikeres. Páran pedig kifejezetten furcsa próbálkozásokat is bevállaltak, mielőtt rátaláltak az igazi sikerre.

 Ha inkább meghallgatnád videó formájában:

10 - Louis Vuitton

Ha nagy divatmárkákról beszélünk, sokaknak az elsők között jut eszébe az LV monogramos luxustáska. Az alapítója, Louis Vuitton pályafutása kezdetén, 1835-ben otthagyta munkásosztálybeli francia faluját és gyalog indult el Párizsba. Itt csomagoló és dobozkészítő lett, mivel akkoriban a tehetősebb réteg szerette profikra bízni a bepakolást utazásaiknál. Voltak olyan tárgyak, melyekre egyedi dobozokat kellett gyártani, hogy megóvják azokat az utazás zordabb körülményeitől is. Louis Vuitton 15 év alatt felküzdötte magát oda, hogy III. Napóleon feleségének személyes segítője lett. Nem sokkal később pedig megnyitotta első csomagoló műhelyét Párizsban, ahol bemutatta az új találmányát, a lapos fenekű, négyszögletes elrendezésű tárolót, ami később ikonikus jelképévé vált. Ezeket könnyebben tudták egymásra pakolni, mint a korábbi íves tárolókat.  Ezzel természetesen berobbant az előkelő réteghez. Halála után 4 évvel fia, George vette át a birodalmat, és neki köszönhetjük a ma is ismert LV monogram dizájnját.

9 - Lamborgini

Egy márkás táska mellé egy márkás autó, mondjuk egy Lamborgini passzol leginkább. Legalábbis a társadalom elitje szerint. Vajon ezek az emberek tudták, hogy kedvenc autóik feltalálója eredetileg traktorokat gyártott?  Bizony Feruccio Lamborgini vállalkozása egy apró garázsból indult és traktorkészítéssel kereste meg az első millióit. A gyors sportautó készítésének ötlete akkor született meg, amikor Enzo Ferrari beszólt neki. Történt ugyanis, hogy Feruccio Ferrarijában folyamatosan tönkrement a kuplung, amit a helyi szervizek nem tudtak neki megjavítani. Így Feruccio Lamborgini elautózott Enzo Ferrarihoz, hogy elbeszélgessenek. Enzo, aki híres volt az önteltségéről csak annyit mondott az általa szimplán földművesnek degradált Lamborgininek, hogy a probléma nem az autókkal, hanem a sofőrökkel van és Feruccio inkább foglalkozzon a traktoraival. Tulajdonképpen ez az inzultus vezetett odáig, hogy Feruccio Lamborgini megalkotta a mai napig egyik legkedveltebb sportautó márkát.

8 - BMW

Most jöjjön egy másik autómárka, ami egy fél fokkal könnyebben elérhető. A BMW a kedvenc márkák top 10-es listájának oszlopos tagja, ma a világ 12. legnagyobb gépjármű gyártója. Eredetileg repülőgép alkatrészgyárként indultak 1917-ben, és az első világháború késztette őket arra, hogy autókkal kezdjenek foglalkozni. A BMW-vé válása előtt Rapp Motorenwerke néven működött a cég, majd 1918-ban piacra dobták az első, soros, 6 hengeres elrendezésű repülőgép motorjukat. Az első világháborút követően már nem tudtak többé repülőkhöz hajtóművet gyártani a Versailles-i fegyverszünetről szóló egyezménynek köszönhetően, így a központi szerepet a motorkerékpár gyártás vette át. 1923-ban dobták piaca az első motorbiciklit, majd egy évvel később már egy autóval, a DIXI-vel rukkolt elő a cég. Azóta pedig megállíthatalanok az autógyártás terén.

7 - Suzuki

Esküszöm ez lesz az utolsó autómárka a mai videóban, viszont a Suzukinak is érdekes a háttértörténete. Ti tudtátok, hogy a Michio Suzuki által, 1909-ben indított cég eredetileg szövőgépekkel foglalkozott, akárcsak a Toyota? Egészen 1920-ig nem is voltak érdekeltek az autógyártásban. Ekkor változtatták meg nevüket Suzuki Loom Worksről Suzuki Loom Manufacturing Companyra, és a szövőgépek sikerességét követően belekóstoltak az autógyártásba is. 17 évet kellett várni az első prototípusra, majd 4 évvel később, 1941-ben piacra dobták az első autójukat. Náluk a második világháború kavart be, ugyanis a Japán kormány teljesen átállította őket hadit anyag gyártásra, így szövőgépeket csak a háború után gyárthattak újra. A szövőgépek piaca viszont 1951-ben be is dőlt, amivel a gyár a csőd szélére került. Ennek ellenére hamar talpra álltak, mivel gyorsan visszatértek az autógyártáshoz, majd 1952-ben bemutatták első motorkerékpárjukat is. A Japán kormánynak ez annyira megtetszett, hogy a további gyártásokhoz már támogatásokat is nyújtott. Így a Suzuki autógyártási részlege 1954-ben kivált a Suzuki anyacége alól, és önálló gyárként működött tovább.

6 - Gillette

King Camp Gillette története egy tragédiának köszönhető, ugyanis 1871-ben a család szerszám üzlete leégett a Chicagoi tűzvészben. Ezután utazó eladóként kereste kenyerét. A főnöke viszont egyszer csak egy nagyon jó ötletet adott neki: Értékesítsen eldobható termékeket, így visszatérő vásárlókat tud majd szerezni.  Akkoriban a férfiak borbély szalonokba jártak, vagy klasszikus pengével vágták szakállukat. Ezeket pedig sokszor kellett újra élesíteni. Szerencsére hallgatott a főnökére, így közösen feltalálták az eldobható borotvát, és 1901-ben megalapították az American Safety Razor Companyt, ami a biztonságos borotválkozás új lehetőségét nyújtotta a férfiak számára.  Elég jó biznisznek tűnt, ugyanis egy éven belül eladtak majdnem 100 000 borotvát, és közel 12 millió extra pengét. Gilette hamar nagy ismeretségre tett szert, ugyanis az arca rajta volt a csomagolásokon. Évről évre pedig egyre jobban kinőtte magát az üzlet, így vált egyre ismertebbé a Gilette név, ami talán még ma is az egyik legismertebb borotvamárka az egész világon.

5 - American Express

Magyarországon kevésbé ismert az American Express, viszont Amerikában ez a cég igazán elitnek számít, ha hitelkártyákról van szó. Manapság a világ 25. legtöbbet érő márkája, és becsült értéke 18 milliárd dollár. Az összes hitelkártya tranzakció nagyjából 23%-át ilyen kártyákkal folytatják le az emberek, és a cég már több, mint 100 millió kártyát bocsátott ki világszerte. De nézzük meg hogyan is indultak. Az 1800-as évek közepén Amerikában a posták nem engedélyezték csomagok küldését. 1850 ben három cég és tulajuk piaci rést találtak ebben, így egyesültek, ekkor hozták létre a küldeményszolgáltató cégüket, az American Expresst.  Szinte berobbantak a piacra, mivel ők voltak az elsők, akik magas értékű és nagyméretű csomagok küldését vállalták. A legnagyobb ügyfeleik bankok, és brókerek voltak, akik többnyire arra használták szolgáltatásukat, hogy banki igazolásokat, csekkeket és bizonylatokat küldjenek. 7 évvel később törtek csak be a pénzügyi piacra, amikor elkezdtek pénzbeli forrásokat is biztosítani ügyfeleik részére. Azóta pedig megállíthatatlanul növekedtek azzá a céggé, ami mára lett a csomagküldő szolgáltatóból.

4 - Wrigley

Az ifjabb William Wrigley szappanárusként kezdte megkeresni első fillérjeit. Az apja termékeit ajánlgatta és árulta Philadelphia utcáin és ekkor még nem is gondolt arra, hogy a rágógumi miatt válik majd világhírűvé. 1891-ben Chicagóba költözött, ahol a különböző boltok tulajaival érdekes egyezséget kötött. Megkérte őket, hogy árulják termékét, és minden csomag mellé ösztönzésből ingyen sütőport is adjanak. Később rájött, hogy a sütőpor kelendőbb, mint a szappan, így inkább azzal kereskedett tovább. Ehhez is csomagolt egy kis extrát, minden csomaghoz két darab rágót adott, hogy fellendítse a rendeléseket. A rágókra akkora kereslet volt, hogy 1893-ban két új ízű rágót dobott a piacra, immár saját Wrigley’s márkajelzéssel ellátva. Ezek a ma is jól ismert és közkedvelt gyümölcsös Juicy Fruit és a menta ízek voltak. Az ismeretséghez természetesen jó marketing is kell, ezért 1915-ben minden telefonkönyvben szereplő címre elküldött 1-1 mintát az ízekből, így már garantáltan ismertté vált Amerika szerte. Később pedig már az egész világon árulták termékét.

3 - Nintendo

A játékkonzolok előtt a Nintendo sok mindenbe belekóstolt. 1889-es alapítását követően Nintendo Koppai néven először a játékkártyákra fókuszáltak, ami nagy sikert hozott Japánban. Még a Yakuzák is előszeretettel használták őket szerencsejátékokra. Később kicsit szkeptikussá váltak a jövőt illetően, így elkezdtek instant rizzsel és porszívókkal foglalkozni, de belevágtak egy olyan, hogy is mondjam… Gyors szerelemre szolgáló, ablak nélküli hotelbe is. Természetesen egyik sem vált be, és emellett beigazolódott az is, amitől eredetileg féltek. A játékkártyák piaca hanyatlásnak indult. Szerencsére az Ultra Hands nevű termékük továbbra is sikeres maradt, így ez megmentette őket a teljes csődtől. Ez a termék a kéz meghosszabbítására szolgált, így az emberek elérték vele a távolabbi dolgokat is. A játékipar felé akkor kezdtek el nyitni, amikor kizárólagos értékesítői lettek az első Japán játékkonzolnak, a Magnavox Odysseynek. 1983-ig csak játékokat gyártottak hozzá, majd létrehozták az akkor még Family Computer néven ismertté vált videojáték konzolt.  Ez hozta meg az igazi sikert, amit később átneveztek Nintendo Entertainment Systemre.

2 - Nokia

Ti tudtátok, hogy a világhírű Nokia cég, több mint egy évszázadig egy malomként üzemelt? Anno, 1865-ben Fredrick Ideastam A Tammerkoski folyó partján alapította meg első őrlőmalmát, majd 6 évvel később egy másikat nyitott Nokia városában, Nokia Ab néven. Ez a vállalkozás később, a 20. század elején energiatermeléssel kezdett foglalkozni. Az első világháborút követően ő is megismerkedett a csőd közeli állapottal, de a Finn Rubber Works nevű gumi gyártó cég, akik szintén Nokia városában voltak, felvásárolták a Nokia Ab-ot az elektromosság fenntartása érdekében. 10 év elteltével szintén felvásárolták az akkor telefon, távíró és elektromos kábelek gyártásával foglalkozó Finnish Cable Works céget. Ennek a triumvirátus egyesülésének révén született meg az új cég, a Nokia Corporation, 1967-ben. Mielőtt a 90-es években betörtek volna a telekommunikációs piacra, a 80 as években számítógépekkel, a 70es években pedig hálózati berendezésekkel foglalkoztak.

1 - Starbucks

A Starbucks márka és annak szimbóluma mára már az egész világon ismert. A legelső Starbucks üzletet egy angoltanár Jerry Baldwin, egy történelem tanár Zev Siegl és egy író Gordon Bowker alapította meg Seattle városában 1971-ben. Viszont eredetileg a Starbucks, ami egy totál véletlennek köszönhetően az egyik Moby Dick karakterről kapta a nevét még közel se úgy működött, ahogy ma. Akkoriban ugyanis még egyáltalán nem főztek kávét, hanem kitűnő minőségű kávészemek értékesítésével foglalkoztak. 1982-ben az eredeti tulajok még nem is sejtették, de egy hatalmas változást indítottak el, amikor alkalmazták Howard Schultzot.

Ő ugyanis 1983-ban egy olasz útján szembesült azzal, hogy ott mekkora népszerűségnek örvendenek a kávézók és addig rágta a fejesek fülét, hogy végül teszt jelleggel 1984-ben az egyik Starbucks üzletben elkezdtek Lattét árulni. A kísérlet átütő sikert ért el és Schultz nem is késlekedett sokat, 1985-ben megalapította a saját cégét Il Giornale néven, majd helyi befektetők segítségével 1987-ben bekebelezte a Starbucksot. Ekkor már 17 üzlettel rendelkezett a cég és ezt követően rohamtempóval növekedtek.

1988-ra 33, 89-re már 55, kávézóval rendelkezett a Starbucks és az új üzletek exponenciális sebességgel nyíltak. Ma már több, mint 30.000 kávézóban élvezhetjük a Starbucks kávéit.

 

Források:

https://www.history.com/news/the-unusual-origins-of-6-famous-brands

https://unbelievable-facts.com/2017/10/well-known-brands.html

https://listverse.com/2017/04/19/top-10-famous-companies-with-unexpected-origins/

https://www.thevintagenews.com/2017/01/18/interesting-stories-behind-world-famous-logos/

A bejegyzés trackback címe:

https://tizeslista.blog.hu/api/trackback/id/tr915581124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Der Piefke 2020.04.04. 17:35:52

Bizony, bizony: így jár az, aki angol eredetiből kellő figyelem nélkül fordít!:)
Azt írja pl., hogyLouis Vuitton "Napóleon 3. feleségének" segítője volt. Nos: a helyzet az, hogy itt III. Napóleon feleségéről van szó - akit egyébként "Eugénie de Montijonak hívtak; rajta kívül III. Napóleonnak nem volt másik felesége.

Tízes Lista 2020.04.04. 18:11:14

@Der Piefke: Szimplán rossz helyre került a "3." jelző a szövegben, köszönjük a pontosítást.

lacafaca7 2020.04.04. 18:36:01

A Lamborghinit így, h-val írjuk, emiatt a kiejtése “lamborgini”.
H nélkül olaszul tényleg “lambordzsini” lenne, ahogy gyermekkoromban a játszótéren mondták...:)

gigabursch 2020.04.05. 07:02:29

A böminél lemaradt, hogy minden olyan listában, ami a tahóságról szól, általában top3 versenyző.
Világszerte.
Ez végülis érdemteli eredmény.
süti beállítások módosítása