Ez a noir volt az első olyan mainstream hollywoodi film, ami a szervezett bűnözésen belül annak egy kevésbé ismert és feldolgozott részére, a profi bérgyilkosok tevékenységére koncentrált, akik a maffiához hasonló szervezetbe tömörültek. Bár a film története kitalált, de a lényege valódi eseményeken, mégpedig az un. Murder, Inc. bírósági tárgyalássorozaton alapul, amelyekben egy '30 és '40-es években tevékenykedő bűnözői csoport tagjait ítéltek el, akik az akkori olasz és zsidó maffiának végezték el a piszkos munkát New Yorkban. A film főszereplője pedig Humphrey Bogart, aki Ferguson ügyész karakterében szinte keresztes háborút folytat, hogy a rácsok mögé zárhassa a szervezet fejét. Mindehhez tanúra van szüksége, azonban ezek mindig elhaláloznak, mielőtt még hivatalosan tanúskodhatnának a bíróság előtt...

Martin Ferguson kerületi ügyész (Humphrey Bogart) legfőbb célja, hogy bíróság elé állíthassa a rendkívül veszélyes bűnözőt, Albert Mendozat (Everett Sloane). Ferguson ezt akkor teheti meg, ha talál egy olyan tanút, akinek vallomása megáll a bíróság előtt és felvállalja az ezzel járó veszélyt. Ferguson már azt hiszi, hogy nyert ügye van, amikor elfogják Mendoza jobb kezét, Joseph Ricot (Ted de Corsia), azonban hiába a rendőri védelem, Rico meghal. Fergusonnak és Nelson kapitánynak (Roy Roberts) újra végig kell menniük az ügy minden részletén, hogy találjanak valami olyan új nyomot, ami addig esetleg elkerülte a figyelmüket, különben szabadon kell engedniük a veszélyes bűnözőt. Ezután, az addigi nyomozati anyagokat vizsgálva, flashbackekben láthatjuk azt, hogy mi vezetett Mendoza letartóztatásáig és Rico haláláig. Megtalálja-e Freguson a szükséges új nyomot, esetleg tanút és életben tudja-e tartani?...Bár hivatalosan Bretaigne Windust rendezte a filmet, azonban váratlan betegsége miatt Raoul Walsh vette át ezt a feladatkört., és a film legjobb és legizgalmasabb részeinek elkészítése is az ő nevéhez fűződik. Ez nem teljesen véletlen, hiszen előtte már számtalan gengszter vagy noir jellegű filmben (pl. The Roaring Twenties 1939, High Sierra 1941, White Heat 1949 stb.) bizonyította, hogy van érzéke ehhez a műfajhoz, ráadásul jó párszor Humphrey Bogart szereplésével készítette ezeket.

Mivel Az igazságtevőt félig-meddig dokumentum film stílusban fényképezték, rendezték, ami nagyon jellemző azokra a korabeli noirokra, amelyeknek a rendőrség vagy egyéb nyomozati szervek, mint például az ügyészség munkájának bemutatása (is) a célja. A '40-es évek vége felé váltak nagyon népszerűvé és elterjedté az ilyen típusú filmek, az un. police procedural-ok, amelyek egyfajta átmenetet képeztek a '40-es években népszerű klasszikus femme fatale és antihős felállással dolgozó korai noirok és az '50-es években népszerű realisztikusabb krimi noirok között, amelyekben alvilági alakok és a korrupt rendőrség játssza a főszerepet. Ebbe az átmeneti, főként a rendőrség működését bemutató, jellemzően a '40-es évek vége felé készült többé-kevésbé dokumentarista stílusú noir kategóriába tartozik pl. a T-Man 1947, The Naked City 1948, The Street with No Name 1948, He Walked by Night 1948, vagy félig-meddig akár a már említett 1949-es White Heat is James Cagneyvel a főszerepben stb...)

Az igazságtevő nem csak a bérgyilkosok szervezetének működésének és tevékenységének bemutatásáról híres, de a nagyon kreatív szerkezetéről is, amiben természetesen a flashbackek játsszák a főszerepet, valamint arról, hogy Hollywood története során ebben a filmben hangoznak el először olyan - a maffia által használt - kifejezések, amelyek ezután szinte minden gengszter filmben visszaköszönnek majd, többek között a Keresztapa különböző részeiben is. Ilyen a "contract", eredeti jelentésében szerződés, ami gengszter szlengben egy gyilkosság elkövetésére szóló megbízást jelent. A "hit" vagyis ütés, találat szó pedig a megölendő célszemélyt jelenti, míg a "finger man", aki rámutat az áldozatra, vagyis ő az a személy, aki a megbízást adja és megmondja, hogy kit kell megölni. A maffiózók azért kezdték el ezeket a kifejezéseket használni, hogy abban az esetben se jelentsen bizonyítékot ellenük, ha esetleg a rendőrség lehallgatná őket.A forgatókönyvet Martin Rackin írta, ami egy noir mystery és egy rendőrség működését bemutató krimi keveréke. A történet ez eseteben egy meg nem nevezett amerikai nagyvárosban játszódik. Ez a meg nem nevezettség ad egy olyan vészjósló és pesszimista érzetet és értelmezést a filmnek, hogy a történetben látható események bizony bármelyik amerikai városban megtörténhetnek. Mint ahogy általában meg is történtek. A film szövegére jellemző a lakonikus szellemesség, amiben nem csak Ferguson karaktere jó, de a bűnözők is ebben a tömör, de kifejező stílusban beszélnek, ami gyakran rendkívül fenyegetően is hangzik:

Rico: "Feledékeny vagyok. Néha találkozok egy fickóval, aztán soha többé nem látom. Gyorsan változnak a barátaim."

A filmet alapjaiban meghatározó és egyben legkiválóbb eleme a szerkezeti felépítése, ami az egymásra épülő, több szintű flashbackek sorozatát jelenti, mintegy flashback a flashbackekben módon. Ez az első gondolatra komplikált szerkezet meglepően zökkenőmentesen megy át egyik visszapillantásból a másikban, miközben könnyedén beszippantja a nézőt oly módon, hogy szinte észre se vesszük, ahogy egyik szintről lépünk a másikba. A folyamat közben pedig részletesebben megismerhetjük Mendoza klánját, miközben lépésről-lépésre közeledünk a szervezet fejéhez. Mindezt különböző alvilági alak történetén keresztül tesszük meg, akik egyre fajsúlyosabbak lesznek, ahogy megy előre a történet, így aztán eljutunk a közönséges kispályás bűnözőktől a középvezetőn keresztül a szervezet főnökéhez. A nyomozást pedig a már-már kereszteslovagi elszántsággal folytató kerületi ügyész vezeti, akinek munkájának jellegét nagyszerűen érzékelteti ez a szerkezeti felépítés, miközben egy roppant hierarchikus szervezet vezetőjét akarja elkapni.Már a film nyitójelenete is kiváló (a poszt végi videóban), amiben láthatjuk, ahogy Ricot beviszik az ügyészhez, de a film igazából akkor indul be, mikor elkezdődik az első flashback (kb. 19-20. perc), ahonnan nincs megállás, majd zökkenőmentesen eljutunk a  végéig, ahol majd egy noiros fordulaton keresztül megoldódik az ügy. Bár ez a csavar nem feltétlenül tartozik a legütősebbek és a legmeglepőbbek közé a noirok történetében, de azért elég jól felépített és fair módon elrejtett. Ez alatt az értendő, hogy a jelek ott vannak a szemünk előtt, tehát nem a hajánál fogva rángatják majd elő ezt a csavart a végén, sőt kis noir érzékkel még talán látni, vagy még inkább érzékelni is lehet, azonban a legtöbb néző nem figyel erre eléggé, mert a film - és ezzel együtt a néző - fókusza is máson nyugszik.

Az igazságtevő szerkezete a színész csapat összeállítását és játékát is meghatározta, mivel emiatt nagy jelentőségűvé válnak a mellékszerepek, amelyek ebben a filmben általában valamilyen szintű bűnözőt jelent, akik nyomában jár a főszereplő ügyészt alakító Humphrey Bogart. A legtöbbször azonban az lesz a helyzet, hogy mire utolérne és becserkészne egy bűnözőt, azaz egy lehetséges tanút, az meghal, miután indulhat a következő nyomába. Ez a kissé morbid versenyfutás a tanúkért illetve azok elnémításáért közte és a szervezet vezetője, Mendoza között végigvonul az egész filmen.

Nelson kapitány: "Mit gondol mennyi holttestet találunk?"

Ferguson: "Minden olyan szervezet, ami saját temetkezési vállalkozóval rendelkezik, általában nagy volumenben termel."

A filmben nincs szerelmi szál, ami elég szokatlan volt a korban. Noirokban - még ha nem is klasszikus femme fatale karakterrel működik - azért általában van egy-egy nő, aki szexualitásával bekavar, főleg egy Humphrey Bogart noirban. Itt azonban nem nagyon van ilyen, pontosabban szólva egy-két roppant kicsi női mellékszereplő van ugyan a történetben, de semmiféle szerelem, csábítás vagy egyéb szexuális jellegű elem nincs - és nem is hiányzik - , mert egyszerűen nem is fért volna bele, másrészről meg nem is illene ebbe a kegyetlen és hierarchikus férfivilágról szóló sztoriba. Fontos és erőteljes női karakterek helyett viszont van jó néhány nagyon különböző jellegű bűnözőnk, bérgyilkosunk, akik szinte illegetik magukat előttünk, mint a modellek. Csak ők nem a trendi divatot mutatják be a nézőknek, hanem azt, hogy hogyan működik a végtelenül kegyetlen világuk, miközben egy kicsit az emberi oldalukat is megmutatják általában a magánéletükön, a családjukon keresztül. És persze legfőképpen munkájukon keresztül, hiszen a maffia bérgyilkosának lenni nem éppen életbiztosítás, amivel ők is tisztában vannak. Sőt, ők vannak csak igazán tisztában ezzel, ezért egy idő után mindegyikőjükön úrrá lesz a rettegés, ami egy pillanat alatt leolvasztja róluk a kemény külső álcáját, és aminek hatására remegő kocsonyává változik lényegében mindegyikük. Az összes bűnöző, függetlenül attól, hogy mennyire hidegen és kegyetlenül magabiztos volt tevékenysége megkezdésekor, megtört emberré válik ebben a roppant hierarchikus szervezetben, ahol a vezető nem engedheti meg, bárki is veszélyes legyen rá nézve. És mi nézők, mindegyik bűnöző bukásának szemtanúi leszünk.

A film alvilági alakjait hasonló szerepekben már jelentős tapasztalattal rendelkező karakterszínészek játszották el.Közöttük is a legjobb Ted de Corsia volt Joe Rico szerepében, akit Abe Reles-ről mintáztak. Relesnek a filmbeli Ricohoz hasonlóan egy alvilági vezető ellen kellett volna tanúskodnia, azonban az erős rendőri védelem ellenére gyanús körülmények között meghalt, amikor kiesett a szállodai szobájának ablakán. Soha nem állapították meg hivatalosan, hogy gyilkosság, öngyilkosság vagy baleset történt-e. Rico, a korábban roppant magabiztos középsúlyú bűnöző élete, akitől minden alatta dolgozó rettegett, másról sem szól már a végén, mint a paranoiáról és a rettegésről. Olyannyira, hogy a film elején egy gyáva és elmebeteg valakinek tűnik, aki már arról is meg van győződve, hogy főnöke, Mendoza már-már földöntúli hatalommal rendelkezik, és mindenképpen utoléri őt, hogy elhallgattassa. A későbbiekben az egyik flashbackben pedig láthatjuk ugyanezt a bűnözőt korábbról, ahogy rákényszerít egy borbélyt, hogy segítsen elvágni valakinek a torkát.

Everett Sloane alakítja Albert Mendozát, a bérgyilkos szervezet rettegett főnököt, aki beosztottjaihoz hasonlóan roppant magabiztos egészen a film végi váratlan csavarig - amiről ő egy kicsit előbb szerez tudomást, mint az ügyész és vele együtt a néző. Csak a hirtelen izgalmat és aggodalmat láthatjuk Mendoza arcán, de vele együtt mi is érzékeljük, hogy a vég szele őt is megérintette már.

És persze ne feledkezzünk el a főszereplő Freguson ügyészt alakító Humphrey Bogartról, akinek karaktere Burton Turkus ügyész személyén alapul, aki a Murder, Inc per során számos bűnözőt rács mögé juttatott. Ferguson az a típusú törvényszolga, aki néha nem átall megszegni a törvényt, vagy legalábbis annak határait feszegetni annak érdekében, hogy a rossz fiúkat rács mögé juttathassa. A film címe, az Enforcer jelentése eredetileg kényszerítő, végrehajtó, ahogy általában egy maffia izomembereit vagy pénzbehajtóit hívják. Ebben a számos bérgyilkost és maffiózót felvonultató filmben annak ellenére ő, az ügyész az enforcer, hogy a jó oldalon áll és a törvényt képviseli, aki kitartásával kikényszeríti ezen bűnözök ártalmatlanná tételét. Magyarul Igazságtevőnek fordították, amiben már megint elveszik az eredeti cím kettős jelentése, miszerint az ügyésznek legalább annyira elszántnak és keménynek kell lennie, mint a maffiózóknak, ha el akarja kapni őket. Nos, biztosak lehetünk benne, hogy Humphrey Bogart van ennyire kemény és kitartó, és mint mindig most is tökéletesen hozza karakterét.A filmet az a Robert Burks operatőr fényképezte, aki Hitchcock leghíresebb filmjeit is, köztük az ugyanebben az évben megjelent Idegen a vonaton-t, ami Hitchcock legszebben fényképezett filmjei közé tartozik, így aztán nem túl meglepő, ha kiderül, hogy Az igazságtevőnek is egészen kiváló a látványvilága, amiben a témákhoz és a film egészéhez hasonlóan keveredik a dokumentarista és a noir fényképezés, aminek már a nyitójelenetben is szemtanúi lehetünk (poszt végi videó), és ami végigvonul az egész filmen.

Az Enforcer, bár nem tartozik Bogart leghíresebb noirjai közé, már csak azért sem, mert erre egy rendőrségi procedural típusú noirnak kevés esélye van, de alműfajának mégiscsak a legjobbjai közé sorolható, amit meghatároz a kiváló, többszintű flashbackes szerkezeti felépítése, ami miatt egyre jobban elmerülünk a bérgyilkosok világában, ahol számos erőszakos és feszültséggel teli jelenetnek lehetünk szemtanúja, miközben a veszély érzete folyamatosan növekszik. Raoul Walsh gengszterfilmjeiben soha nem csalódunk, így ebben a nagyszerűen szerkesztett, kiválóan eljátszott, (a maga idejében) brutális noir krimiben sem fogunk.

Értékelés: 8/10

A film eleje: