Peter Farrelly Oscar-díjas filmje világszerte ismertté tette a Zöld könyv történetét, amely a maga korában a civil kurázsi egyik ritka megnyilvánulása volt.

A Zöld könyv a politikai/kulturális életben egy meglehetősen gyakori elnevezés. Például az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA)  is kiadott ilyet, amelyben a szervezet új tagjainak magyarázták el benne a velük szemben támasztott elvárásokat, és a csoport céljait.

De így nevezte kötetét Moammer Kadhafi, líbiai vezető is, aki politikai filozófiáját foglalta benne össze, melyet minden állampolgárnak el kellett olvasnia. Az emigráns tibetieknek is van zöld könyvük, ez egy olyan dokumentum, amely személyazonosításra szolgál, tulajdonképpen útlevélként funkcionál.

Mindközül azonban az amerikai a legismertebb, köszönhetően a 2018-ban készült, majd Oscar-díjjal jutalmazott, azonos című filmnek. Az alkotásban Dr. Don Shirley, az excentrikus afroamerikai zongorista 1962-es, déli államokat is útba ejtő turnéját követhetjük végig.

A művészt a new york-i kidobó, Tony „Hantás” Vallelonga kíséri, amolyan mindenesként, sofőr, testőr, problémamegoldó egyszemélyben. Többször segítségül hívja a Zöld könyvet, amely ezeken a számukra veszélyes, Isten háta mögötti településeken remek tanácsadó.

Az egyszerűség kedvéért csak Zöld könyvnek hívott füzet egy útikalauz volt, amely bár zöld külsőt öltött, ám a nevét mégsem innen, hanem a szerkesztője, Victor Hugo Green után kapta. Hivatalosan The Negro Motorist Green Book címmel jelent meg.

Victor Hugo Green (fotó: Wikipedia)

Green egy szinesbőrű postás volt, aki a New York-i Harlemben élt, bár New Jerseyben dolgozott. Kiadványa létrehozását egy a virginiai Richmondba tartó utazása inspirálta, ahová az esküvője miatt utazott. Útja során számos nehézséget tapasztalt, hiszen Amerika-szerte érvényben voltak az ún. Jim Crow-törvények.

Ezek olyan állami és helyi szabályozások voltak (leginkább az Egyesült Államok déli részén), amelyek a közoktatásban, a tömegközlekedésben, illetve a közösségi tér bármely helyszínén szegregálták a feketéket.

Külön iskolába kellett járniuk, a buszokon elkülönített ülőhelyeik voltak, de az éttermekben is elszeparálták őket, sőt még a nyilvános WC-k esetében is ott virítottak a „white” és a „colored” felíratok.

Mosdó külön fehérek és színesbőrűek számára (fotó: andersonatlarge.typepad.com)

Green ezért szükségesnek látta, hogy kiadjon egy olyan gyűjteményt, amely lajstromba vette azokat a vállalkozásokat (éttermeket, szállodákat, boltokat, drogériákat, benzinkutakat, stb.), ahová nyugodtan betérhettek az afroamerikai utazók, mert nem kellett kellemetlenségtől tartaniuk.

A könyv 1936-ban jelent meg először, majd innentől kezdve minden évben, leszámítva a második világháború éveit. Kezdetben egy mindössze 15 oldalas útmutató volt csupán, és csak New York-i, illetve annak agglomerációjához tartozó üzletekkel foglalkozott. Green saját kézből szerzett tapasztalatait, valamint a munkatársai ajánlásait írta bele a brosúrába.

Mivel az első kiadás hatalmas sikert aratott, Green postás kollégái az ország minden szegletéből küldték számára a feketéket szívesen fogadó vállalkozások neveit. Fénykorában 80 oldalasra duzzadt a kötet, és már valamennyi államból tartalmazott ajánlásokat, sőt még Kanadából és a karibi térségből is. Az Esso olajcég felkarolta a kezdeményezést, szponzorálta és a benzinkútjain terjesztette a kiadványt.

Green 1952-ben nyugdíjba vonult, ám az évkönyv szerkesztésével nem állt le, de a címét The Negro Travelers’ Green Book-ra cserélte. 1960-ban bekövetkezett halála után özvegye, Alma folytatta munkásságát.

1964. július 2-án léptek életbe azok a szövetségi szintű polgárjogi törvények, amelyek eltöröltek mindenfajta faji, vallási, nemi vagy származási megkülönböztetést. A John Fitzgerald Kennedy által kezdeményezett, de már Lyndon B. Johnson elnök alatt elfogadott passzusok gátat szabtak az iskolai és munkahelyi szegregációnak, illetve a feketék választásokon való részvételük megnehezítésének.

Johnson elnök aláírja a polgárjogi törvényeket (fotó: politico.com)

Green először az 1948-as kiadás előszavában írta le, hogy reméli, egyszer majd indokolatlanná válik könyve megjelentetése. Hiszen minden rassznak egyenlő jogai lesznek Amerikában, és a feketék is zavartalanul mehetnek majd bárhová, és vehetnek igénybe akármilyen szolgáltatást.

Green már nem élhette meg az intézményesített megkülönböztetés leomlását, viszont kiadványa a fenti törvények elfogadásával okafogyottá vált, így az 1967-ben jelent meg utoljára.