Tenger Média

A bécsi Albertina kiállítása nem csak lenyűgöző, de gyökeresen megváltoztatja a sokszorosított művészetről kialakult képet.

Albrecht Dürer: Az orrszarvú, 1515 – fametszet. Forrás: ALBERTINA, Bécs

A grafikai kiállítások mindig merész vállalkozásnak bizonyultak. Voltak, akik a képzőművészet mostohagyermekeként tekintettek a műfajra, mivel a nyomatok korábban csak monokróm változatokban készültek és a méretük is kisebb volt a festményekénél, de ma már tudjuk, hogy a szitanyomatok színesek és monumentálisak is tudnak lenni. A bécsi Albertina múzeum most grandiózus páros kiállítással mutatja be az elmúlt hat évszázad nyomtatott grafikáit. A dupla tárlatot két helyszínen, az Albertina Múzeum és az Albertina Modern, egymáshoz közeli épületeiben csodálhatjuk meg. A két kiállításhoz rövidesen csatlakozik egy harmadik is: mivel a múzeum Picasso kései nyomatai közül több remekművet is őriz, ezek bemutatásával a művész halálának 50. évfordulója előtt is tiszteleg. A régi mesterek alkotásait felvonultató első kiállítás már megnyílt, a modern és kortárs anyagot bemutató második rész február 24-én nyílik, Picasso műveit pedig március 17-étől tekinthetjük meg. Tehát aki mindhármat egyszerre szeretné megnézni, az március 17. és május 14. között látogasson az osztrák fővárosba.

De mi is pontosan a grafika? A sokszorosítási eljárással készült, de eredetinek tekinthető alkotás és az egyetlen példányban készült műről (pl. festmény) sokszorosító eljárással készült reprodukció, vagyis az, amit a köznyelv nyomatnak nevez. Gyakran ide sorolunk olyan képzőművészeti eljárásokat is, amelyek végeredményei ugyan nem nyomatok, de papír alapot használnak, mint például a kalligráfia, a ceruza-, toll-, tus-, szén- és krétarajzok, akvarellek, pasztellképek – vagy bár nyomtatási eljárással készülnek, de csak egy példányban, mint a monotípia. Ma már egy új kategória is ide tartozik, a számítógépes grafika. Az Albertina tárlatain kifejezetten nyomatokat láthatunk, de azokból többfélét is. 

A középkorban a kódexeket még kézzel másolták a szerzetesek, ami rendkívül időigényes művelet volt. Mivel egyre több másolnivaló akadt, egyre nagyobb szükség volt valamiféle automatizált sokszorosításra. Az ókori civilizációk (Kína, Mezopotámia, Egyiptom, India, Japán) már régóta ismerték a magasnyomtatást, de az európai nyomtatás kezdete a német ötvösmester és feltaláló, Johannes Gutenberg nevéhez fűződik. Gutenberg az 1400-as évek derekán a szőlőprés mintájára alkotta meg a nyomdagépet, és ezzel megszületett az a technológia, amire már oly nagyon vártak. 

A nyomtatást kezdetben csak gyors sokszorosítási eljárásként alkalmazták, de hamarosan a művészek is meglátták benne a lehetőséget, így a grafika fokozatosan önálló műfajjá vált és helyet követelt magának a festészet mellett. Ebben szerepet játszott a papírgyártás fejlődése is, valamint a rézkarc feltalálása, ami nagyobb teret engedett a művészi kísérletezésnek és az alkotói szabadságnak. A nagy mesterek alkotásai így végre a tömegekhez is eljuthattak, méghozzá kiváló minőségben, Rembrandt finom rézkarcai, Dürer fametszetei a polgárok otthonainak díszivé váltak. 

Az utóbbi név ismerősen csenghet a magyar füleknek, hiszen Albrecht Dürer, eredeti nevén Ajtósi Adalbert, egy magyar származású, Nürnbergben letelepedett aranyműves fia volt. A házaspárnak 18 gyermeke született, de csak 3 érte meg a felnőttkort, az egyikükből lett a későbbi világhírű művész. Nevét a Városliget közelében az Ajtósi Dürer sor őrzi, (no meg a Dürer Kert) a nevet 1929-ben, Albrecht Dürer halálának 400. évfordulóján kapta az utca.

Ha mindezzel a tudással felvértezve lépünk be az Albertina fentebb első számúként emlegetett kiállítására, amely a nyomtatott grafika legelső kísérleteitől a modern kor művészetéig terjed, kicsit más szemmel nézzük a falakat borító műalkotásokat. Ráadásul a különböző technikákat (fametszet, rézmetszet, rézkarc, aquatinta, litográfia) rövid videókkal mutatják be, így a laikusok is megérthetik a különböző eljárások lényegét. A kisfilmekből az is kiderül, hogy a nyomóformák (dúcok) többféle anyagból is készülhetnek, fából, fémből, kőből, vagy linóleumból. A nyomtatás során ezeknek a  kiálló vagy bemélyedő részeiről kerül át a festék a nyomtatópapírra. Gyerekkorunkban valószínűleg sokan megismerkedtünk a krumplinyomdával, amely a magasnyomtatás elvén működik, a régi pecsétekhez hasonlóan. A videóknak köszönhetően teremről-teremre, a fametszéstől egészen a litográfiáig követhetjük a fejlődést, a legkiválóbb mesterek munkáival illusztrálva.

A kiállítás elején, rögtön az első teremben találkozhatunk egy kultikus alkotással, Dürer híres orrszarvújával, ami kora egyik legkelendőbb fametszete volt. A rinocérosz az elefánt után a legnagyobb szárazföldi emlős, élő példánya a rómaiak után már nem is jutott el Európába, honnan tudhatta Dürer, hogy hogyan néz ki egyáltalán? 1515-ben Gujarat szultána egy szelíd orrszarvút ajándékozott I. Mánuel királynak, ami meg is érkezett Lisszabonba, de nem sokkal később újra hajóra rakták, mivel a király továbbajándékozta a különleges lényt a pápának. De szerencsétlen orrszarvú soha nem ért a szentatya színe elé, mivel a hajó viharba került, és elsüllyedt. A korabeli – ugyanakkor nem teljesen pontos – leírásokat felhasználva készítette el Dürer a híres fametszetet. Rengeteg másolat készült róla, és egészen a 18. századig az orrszarvú hiteles ábrázolásának tekintették.  

A tárlaton Dürernek több más híres remekművében gyönyörködhetünk, így például a Lovag, halál és az ördög címet viselő munkájában, amelyen egy lovas látható harcra készen, teljes fegyverzetben, a háttérben pedig az ördög és a halál alakja – mindehhez kietlen táj szolgál háttérként. Messzebb ott áll az Erény vára, az erőd, amely biztonságot nyújthat. A három alakból álló csoport, a „mester-hármas” a kezdetektől megbabonázta az embereket és ma is könnyű a vonzerejének csapdájába esni. Ezzel a rézmetszettel művészettörténészek garmadája foglalkozott, részben a keresztvonalkázással elért fantasztikus plasztikusság és a csodálatos aprólékosság, részletgazdagság miatt, másrészt pedig a kép szuggesztivitása okán. Az elszántság, a hit ereje, a rendíthetetlenség olyan erős mondanivalója az alkotásnak, ami századokon átívelve elér a mai ember gyakran kétségek között gyötrődő lelkéig is. 

Albrecht Dürer: A lovag, halál és az ördög – 1513, rézmetszet. Forrás: Wikipédia

A következő teremben található Rembrandt egyik legendás grafikája, amely Száz guldenes nyomat címen híresült el, mivel eredetileg ennyit fizettek érte. A mester tökélyre fejlesztette a rézkarc technikáját, élvezte, hogy a rézmetszetnél finomabb, érzékenyebb vonalakat lehetett vele megjeleníteni. A fény-árnyék játékot megfigyelve kijelenthetjük, hogy Rembrandt életművében a grafika egyenrangúnak mondható a festészetével. 

Rembrandt: A száz guldenes nyomat – rézkarc, 1647-1649 körül. Forrás: Wikipédia

Francisco de Goya démonai terembe zártságuk ellenére gyakran elszabadulnak a világban. Az emberi létből fakadó drámákat, kegyetlenséget, háborút, abnormális helyzeteket ábrázolva megidézi a mai gazdasági válságot, háborús, pandémiás, egzisztenciális félelmeket, szorongásokat. A tudat sötét, láthatatlan területeit szólítja meg, amelyekben a képzelet világa korlátok nélkül kibontakozhat. Mai valóságunk egy tudattalan, vagy részben tudattalan szelete…

Számos csodálatos és felsorolhatatlan grafika után érkezünk el a kiállításon az 1890-es évekhez, amikor az akkor újdonságnak számító plakátok hirtelen szabadtéri múzeummá változtatták Párizst. Nem, nem a lakosság esztétikai nevelése volt a magasztos törekvés, pusztán a reklámozás volt a cél, a műfaj pedig elsősorban egy olyan művészóriás nevéhez kötődik, aki számtalan plakátot alkotott a montmartre-i kabarék, bárok és kávézók számára. Ő volt Henri de Toulouse-Lautrec, akinek kivételes érzékenységét testi és lelki szenvedés kísérte, vagy talán inspirálta. Apja tudomást sem vett a testi fogyatékos fiúról, anyja viszont végig mellette állt és mivel a fiú szeretett rajzolni, támogatta művészi ambícióit, így  most híres kánkán-táncosnőit és kokottjait is megcsodálhatjuk a múzeum tárlatán. Toulouse-Lautrec a színes litográfia kifejezőképességét egyenértékűnek tekintette a festészetével, ráadásul a litográfia nagy erénye volt, hogy lehetővé tette a nagy példányszámú nyomtatást anélkül, hogy a nyomdalemezek elhasználódnának.

Henri de Toulouse-Lautrec: La Clownesse au Moulin Rouge, 1897 – litográfia. Forrás: ALBERTINA, Bécs

La Belle Epoque, ez a legendás századforduló az a kor, amikor Párizs volt a világ közepe és mindenki a világkiállítás lázában élt. Olyan csodálatos emberek fordultak meg a francia főváros utcáin, mint Rodin, Cézanne, Gauguin, Degas, Proust, Manet, Monet, Renoir, Toulouse-Lautrec, Marie Curie, Sarah Bernhard, Picasso, Gertrude Stein, Dalí, Man Ray, Luis Bunuel, Braque, Modigliani, Joséphine Baker, Mucha, Majorelle, Baudelaire, Malevich, Kandinszkij, Gallé, Lalique, Debussy, Ravel vagy Loie Fuller. A város szellemi pezsgése, a rohamos fejlődés – a „mozgó járdától” kezdve a tabudöntögető új művészeti irányzatokon át a gramofonig – örökre megváltoztatta az egész világot.

Elmondhatatlanul vártam, mikor érkezem el végre ahhoz a ponthoz, amikor élőben láthatom ennek a korszaknak a gyöngyszemeit. Toulouse-Lautrec persze nem okozott csalódást, de azért ért egy igazi meglepetés is. A bécsi jugendstil elképesztő színes, a japán fametszetekre emlékeztető kreációit addig nem ismertem, de teljesen lenyűgöztek. A szecesszió érzéki világa mindig is közel állt hozzám, viszont soha nem láttam még ezeket a virtuóz, játékos, stilizált fametszeteket, amelyek könnyedén elröpítenek az érzéki szépség spirituális szigetére.

Ludwig Heinrich Jungnickel: Három kék arapapagáj – 1909, színes fametszet. Forrás: ALBERTINA, Wien | © Nachlass L.H. Jungnickel

Edvard Munch Sikoly című művét valószínűleg mindenki ismeri, az expresszionizmus leghíresebb alkotása, trendi kép, rengeteg mém forrása. Munch temérdek forradalmi, szimbolista-expresszionista fametszetet is készített és mivel olcsóbbak voltak a festményeknél, ezért könnyebben lehetett őket értékesíteni. A norvég művész központi szerepet játszott a hagyományos fametszet modernizálásában és jelentős hatást gyakorolt a német expresszionistákra, akik szintén nem azt festették, amit láttak, hanem inkább azt, amit éreztek, a látszat mögötti esszenciát, a belső élményt. Érdekesség, hogy felhasználta munkáinál a papírfajták jellegzetességeit és a fa erezetét is, mint a tárlaton látható Csók című nyomatánál. A kiállítás az ifjúkori emlékeit felelevenítő Marc Chagallal zárul, valamint Joan Miróval, aki költészetet vitt a festészetbe, de az itteni vég egyben a kiállításpár másik tagjának kezdete.

Az 1945 utáni amerikai pop art és minimálművészet Andy Warhol, Robert Rauschenberg, Roy Lichtenstein és Agnes Martin munkáiban van jelen, míg Németország művészeit átfogóan Georg Baselitz, Jörg Immendorff, Anselm Kiefer és mások képviselik. Az Albertina Modern válogatása olyan innovatív alkotásokat mutat be, amelyek kihasználják az új nyomdai technológiák kínálta kreatív lehetőségeket. A 20. század második felében a szitanyomatok lettek a legpopulárisabak, ma pedig már a digitális nyomatok korát éljük, de ugyanakkor virágzik a fametszet is, persze kortárs megközelítésben, radikálisan szakítva a grafikai hagyományokkal. 

Roy Lichtenstein: La Sortie, 1990 – fametszet. Forrás: ALBERTINA, Bécs

Nagy utat jártunk be időben és térben, grafikai mesterművek társaságában. A művészet egy állandóan változó rendszer, ami együtt lélegzik velünk, emberekkel. Kalandok, kísérletek, sikerek, bukások, útkeresések, válságok, újítások és inspirációk története, ahol megjelennek az emberiség legmélyebb értékei, gondolatai, érzései. A kultúra, és benne a művészet univerzális szinten minden emberi lény által osztott és mégis teljesen egyedi, ez benne a csodálatos – többek között. Témái újra és újra alapkérdések, az emberi természetről, az ember és a világ viszonyáról, az időről, a térről. Ez a kiállítás lehetőséget ad arra, hogy párbeszédet folytassunk művészekkel és befogadóként kibontsuk magunkban az alkotásokba sűrített élményt. Felhívás arra, hogy megszülethessen bennünk egy gondolat, egy emlék, egy érzés, egy vízió és tápláljon bennünket. Lehet hogy csak egy vékony szeletkével, de  akár az egész világunkat felforgató hatalmas falattal.