2020. feb 13.

Vélekedés - A feltaláló

írta: szmozizok
Vélekedés - A feltaláló

Egy csepp hungarikum

szmk_a_feltalalo_beres_csepp_jozsef_1.jpgSzívhez szóló életrajzi filmben elevenedik meg a szocialista Frankenstein, azaz Dr. Béres József.

A Béres Csepp megalkotójának történetét több formátumban is feldolgozták már korábban. Én nem találkoztam velük, a készítményről hallottam és tudtam, hogy ki találta fel a TV-s reklámokból. A feltaláló című egész estés mozifilm lett a médium, ami elért hozzám és megmutatta nekem is, hogy jóval több a történet, mint Dr. Béres József legendás készítményének megalkotása. A segíteni akarás és az elképesztő kitartás, azaz példa- és útmutatás egy olyan rendszerben, amely nem igazán díjazta a makacs tévelygőket.  A film gyakorlatilag felmondja a leckét az alkotástól, a hivatalos elismerésig. A lényegi információkat többszörösen tudatosítja, például ilyen az agronómus végzettség vagy a támogató értelmiség felsorolása. Néha talán megüti a dokumentumfilm hangnemet is, főleg amikor nem központi szereplők kapnak szót. Bölcseletek is szállnak nagy számban, köztük virágos mezőkről és a Tiszáról készült gyönyörű  felvételekkel, azaz Magyarországról. Szerintem a legnagyobb erénye a szocializmus rendszerének visszafogott humorral történő kritikája, ami azért üt igazán, mert kinevetjük. Akár a nemrég látott Jojo nyusziban, persze itt jóval kimértebben szatíráról van szó, de kreatív. A Béres Józsefet alakító Gáspár Tibor járt az élen ebben, aki a rendszer által gördített akadályra minduntalan remek gúnnyal válaszolt. A feltaláló mentalitását és az elért eredményét, ezzel nagyon szívhez szólóan tálalja a mű. Abban a szerencsés helyzetben lehettem, hogy a filmet egy közönségtalálkozó keretében nézhettem meg, olyan meghívott vendégekkel, mint ifj. Dr. Béres József, felesége Béres Klára, továbbá Mayer Jázmin és Oberfrank Pál színészek. A rendezvény okán telt ház és nagyarányú nyugdíjas közönség, a gúnyt kacagással, az örök érvényű magasztos gondolatokat hangos igenléssel jutalmazta. Az érzelmi töltetre Für Anikó, továbbá Székely B Miklós karakterei még rá is tesznek egy jókora lapáttal, ami végül nem marad katarzis nélkül. A leghangosabb rendszerellenes beszólásánál a közönség tapsban tört ki film közben. A történet igenis elmondásra kívánkozik, olyan ember és eredmény ez, amire magyarként méltán büszkék lehetünk és a film megtalálja a hangnemet ehhez. 

A Savaria Moziban tartott közönségtalálkozón háttér információkat tudhattunk meg a film készítéséről és a Béres családról, de a legemlékezetesebb mégis Mayer Jázmin felelete volt, arra a közönség soraiból érkezett kérdésre, hogy ismerte-e a Béres Cseppet mielőtt bekerült a filmbe. A kislány megköszönte szépen a kérdést és valahogy, így válaszolt: Igen, ismertem, de amióta szerepelem a filmben szedem is.

A közönségtalálkozóról készítettem egy visszafogott minőségű képet is:szmk_savaria_mozi_a_feltalalo_dr_beres_jozsef_klara_mayer_jazmin_oberfrank_pal_beres_csepp_kozonsegtalalkozo_agora_savaria_filmszinhaz_feltalalo.jpg

ELŐZETES:

POSZTER:szmk_a_feltalalo_beres_csepp_jozsef_2.jpg

 

 

Szólj hozzá

kritika magyar review magyar film für anikó székely b miklós savaria mozi vélekedés béres józsef oberfrank pál a feltaláló béres cepp béres klára mayer jázmin