A Pixar negyedszerre is játékokkal mesél és szórakozta, mégpedig bőrlehúzás érzettől mentesen.

Az alapötletet 1995-ben fektették le még Steve Jobs-ék. John Lasseter fényeit botrányai miatt lekapcsolták, mint az asztali lámpát , de a stúdió pionír és kreatív arculata szinte képtelen fakulni. A játékok megszemélyesítése és emberi problémákkal való beoltása temérdek mesélnivallóval ruházza fel őket. Ők a felnövéstörténetek végignézői és elszenvedői, tárgyak amik kötödnek és éreznek, szolgálnak és elenyésznek. Hiába tudja mindenki ki Woody és Buzz, nem velük adják el a filmet, hanem róluk szól. Az életet nem csak beléjük lehellték, de le is életik velük. Garantált a párás szempár, mert kapunk egy esélyt, megtaláljuk a küldetést, párra találunk, szeretünk és elválunk. A technológiai fejlődés az első jelentetől szemkáprzatató, a játékok mintha valódi esőben és sárban kalandoznának, az antikváriumban pedig belefulladunk az élethű porcicákba. Messze jutottunk a felhő tapétás gyerekszobától. Nem sajnálták az erőforrásokat, és nem erőltettek semmit. Volt mesélni való, hát elmesélték. Lesz aki a közepére azt mondja kicsit unalmas, pedig nem az. Minden párbeszéd átgondolt, minden jelenet megkomponált, a szituációk ötletesek és az új karakterek imádnivalóak. Nem kell másfél órán át kergetőzni, meg sikítozva akciózni, hallgatni kell a játékok meséjét és átélni. Nem vidámpark ez, hanem mese mondanivalóval. A Pixar szokás szerint nem adta alább, jövőre pedig az Előre és a nemrég beharangozott Soul-al menetelnek tovább a kreatív és érzelemes animációs filmek végtelenjébe... és tovább.

ELŐZETESEK:

POSZTEREK: