A Harry Potter világ annyira ki van találva, hogy szívesen tölt bármennyi időt az ember benne, még akkor is ha kevésbé érdekfeszítő az adott fejezet.

2011-ben fejeződtek be a roxforti kalandok a filmvásznon, majd öt év szünet után jött a Legendás állatok előzmény amihez sok reményt nem fűztem. Tévedés volt, az időugrás és kontinens váltás, továbbá a felnőtt főhősök egészen új löketet adtak a varázspálca kalandoknak. A Grindelwald bűntettei felvonás már kevésbé nyűgözött le. Scamandert (Eddy Radmayne) ezúttal nem egy furkász sodor az események középpontjába, hanem a mentora,  a testvére, a szerelme, a talán régi szerelme és csak mellesleg a varázslények iránti szeretete. Nem is értem, hogy jutott ideje ennyi meg ennyi kaland mellett megírni a legendás könyvét. Rengeteg karakter tért vissza az előző részből akit megszerettem és legalább annyi újat kaptam, ezt tetézve még Potter ismerősök is érkeztek akik neve sejtet vagy jelent valamit az eredeti filmsorozathoz kapcsolódóan. Be kellett ismernem, hogy bár nagyon szeretek elmerülni a mágia birodalmában, rajongó nem vagyok, csak egy európai mugli vagy egy amerikai magnix, de Merlin szakállára mondom elvesztettem a fonalat. Nem is akartam felvenni még in vito bűbájjal sem, mert ki kinek a kicsodája, és mindenki valakinek a valakije ennyire nagyszerű látványvilág mellett teljesen hidegen hagyott. Az ifjú Dumbledorenak szerintem Jude Law szenzációs, az új Voldemort, aki időrendben a régebbi rossz fiú, megállja a helyét, mesterkedése hihető és még a nevét is ki szabad mondani. Johnny Depp simán hozza önmagát ebben az univerzumban is. Szerintem a címadó legendás állatok és az ő pártfogójuk kapcsolata adja a film legjobb részeit, illetve a J. K. Rowling által megálmodott izgő-mozgó bámulatos varázsvilág díszlet, ahol még a divatból kifelé igyekvő 3D varázs is néha működik.