2021. szeptember 25.
NINE - Kilenc bemutató… Budapesti Operettszínház
Történet az alkotói válságról, avagy mit jelentenek a nők a férfinak…
Hosszú, megpróbáltatásokkal teli próbafolyamat előzte meg a Budapesti Operettszínház bemutatóját, a NINE című musicalt. A darab eredeti bemutatója 2021. március 26-án lett volna, de sajnos a járványhelyzet közbeszólt.
Bár a színház akkor egy időre bezárta kapuit, az újranyitásban bízva a színfalak mögött töretlen lendülettel folyt tovább a munka, hiszen a társulat is alig várta az újbóli személyes találkozást a közönséggel. A nézőknek pedig hiányzott a színház illata, varázsa, az ismerős kedves arcok, a kedves, cinkos mosolyok. Végtelenül nagyszerű és tiszteletre méltó volt, amit az online térben tettek művészeink értünk, de semmi nem pótolhatja a személyes kapcsolatok hiányát. Nekünk nézőknek is hiányzott a taps, az elismerés, az élő visszajelzés törekvéseikért. Ennek hiányát furcsa volt érezni egy-egy gyönyörűen felvett-megörökített jelenet végén, furcsa-szokatlan a tátongó űr, tapintható, érezhető, lehangoló, szomorú volt. A Budapesti Operettszínház társulata a holtidőben mindent megtett azért, hogy az újranyitást egy nem mindennapi szuperprodukcióval közösen ünnepelhessük.
Szuperprodukció lett azután valóban!
A különleges musical a NINE/Kilenc, melynek alapja Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekműve.
A Nine című musicalt 1982-ben mutatták be a Broadway-n: Arthur Kopit és Maury Yeston egy ízig-vérig olasz darabot írt zenés színpadra, amelyet bizonyos Mario Fratti jegyzett Federico Fellini 8 és ½ című filmje alapján. A Nine megkapta az évad végén a maga tizenkét Tony-díját, a legjobb musical, a legjobb eredeti zene és szövegkönyvnek járó elismeréseket is. A musicalből 2009-ben készült film igazi sztárparádé volt, olyan világsztárokkal, mint a filmrendező, Guido Contini szerepében Daniel Day-Lewis, felesége Marion Cotillard, szeretője Penélope Cruz, múzsája Nicole Kidman, és anyja Sophia Loren többek között. Ezt a sztárparádé felvonultatást követte nagyon jó érzékkel azután a darab színpadra álmodásakor a Budapesti operettszínház vezetése is, a társulat kiemelkedő művészein kívül olyan vendégművészeket is felkérve az egyes szerepekre, mint Bánsági Ildikó, Keresztes Ildikó, Szilágyi Enikő.
A nagysikerű darabot hazánkban először a Békéscsabai Jókai színház tűzte műsorára 2005-ben. Ennek érdekessége, hogy akkor is a főhős, Guido Contini filmrendező alakját Szomor György formálta meg, valamint az akkori előadásban Peller Anna Carla Albanese, Guido szeretőjét alakította.
A Nine negyven éve Rómából indult el világhódító útjára, New Yorkon, Londonon és Békéscsabán át 2021. szeptember 24-én végre eljutott Budapestre.
Ez a budapesti ősbemutató sok szempontból rendhagyó volt az eddig bemutatott musicalek sorában. Fantasztikus, sokrétű a zene, különleges a koreográfia, rendhagyó, makettszerű díszlet és a darab egyedülálló mivoltát fokozza, hogy a Broadway-mű zeneszerzője, Maury Yeston hozzájárult, hogy az operettszínházi előadásban hangozzék fel először a Nine-Kilenc filmváltozatának három ikonikus slágere. Ez a három betétdal: a Cinema Italiano, a Take it All és a Guarda la Luna eddig csak a filmváltozatban volt hallható melynek magyar nyelvű dalszövegeit Szomor György jegyzi.
Egy nagyon lendületes előadást láthat a néző, ahol nem marad egy pillanat sem kihasználatlanul, nincs üresjárat. A nézőben nem lankad a figyelem. Egy igazi olasz temperamentumú történetet, a Dolce vita életérzés, az édes élet, élvezeteket hajszoló minden gyönyörével, kápráztató megoldásokkal…
Az előadás színpadképe melynek, megálmodója Szendrényi Éva, lenyűgöző, futurisztikus látványt nyújt. A hófehér lépcsősorok szinte a semmibe veszve futnak egyik oldalon felfelé, másikon meredeken lefelé. Szimbólikus jelentéssel bír, egyszer fenn-egyszer lenn… lépcsők, melyek életünk során felfelé ívelve a csúcsra juttatnak, de a mélybe vezető út ott a másik oldalon… „Életünk lépcsőfokai”, ahogy Dolhai Attila fogalmazott egy interjúban. Tökéletesen funkcionál a valóság és az álomvilág, a főhős belső világának, emlékeinek színterekét is. Az előadást, a díszlet monokróm, fekete hátterét és hófehér lépcsőit a jelmezek gyönyörű színkavalkádja teszi egységes egésszé, a megálmodóját, Németh Anikó jelmeztervező munkáját dicséri. A nagystílű, extravagáns jelmezek egy olasz divatbemutató kifutóját idézik. Fantasztikusan színpompás látványvilág jellemzi az egész előadást.
A darab nem egy könnyed musical, ezért nem árt, ha némi háttértudással ülünk be a nézőtérre. A dalok szövege a nagyszerű színészi játékok komoly üzenetet hordoznak. A sok szálon futó történetet, ahhoz, hogy megértsük, többször kell megnézni, annál is inkább mert a hármas szereposztás előadásának különlegessége, hogy mindegyik kicsit más lesz, hiszen jelmezeik mindegyik művész egyéniségéhez lettek kitalálva. Az előadást nem is annyira megérteni kell, sokkal inkább átérezni, hiszen a néző sokszor magára ismerhet a darab során, mely örökérvényű igazságokkal szembesíti.
Az előadás az élet sok fontos kérdésére keresi a választ: milyen hatással van felnőtt életünk alakulására a gyermekkori vallásos neveltetésből adódó szigor. Mennyire befolyásolja tetteinket a bizonyítási vágy, meddig tart a szeretet ereje, meg tudunk e bocsátani annak, aki csak kihasznált… Ezek a kérdések a most emberét is ugyanúgy foglalkoztatják, hiszen az emberek többsége észre sem veszi, amit érte teszünk, csak amikor már nem csináljuk tovább…
Balázs Zoltán Jászai Mari-díjas rendező gondolkodásra, elmélyülésre, a bonyolultabb összefüggések megértésére akarja rávezetni a nézőt. A darab mondanivalóját szépen építi fel egy gondolat köré: életünk megoldhatatlannak tűnő nehéz pillanataiban mindig visszatérünk gyerekkorunk szép emlékeihez, abból merítünk erőt, amikor még minden szépnek, egyszerűnek tűnt, sokszor a megoldást is ott találjuk. Nagyszerű megoldásokkal láttatja az előadás során, hogy valóban be vagyunk e zárva gondolataink, belső hangjaink, emlékeink börtönébe, tetteinket milyen mélységekig irányítja az EGO… Mire vagyunk képesek általa, miatta…
A darab a híres olasz filmrendező alkotói válságát hívatott érzékeltetni…
Valójában azonban mégsem róla szól, sokkal inkább a nők hatalmáról, arról mit jelentenek a nők a férfinak, a legtöbb férfinak: hiszen ők az anyáik, a nővéreik, a csábítóik, a tanítóik, a bíráik, a feleségeik, a szeretőik, a múzsáik, életük irányítói mind-mind más minőségben… Múzsák, a görög mitológiában név szerint KILENC múzsát ismerünk. Mindegyik múzsa több művészetet vagy tudományt is pártfogolt. Mint ahogy hősünket is támogatja az összes nő, aki megfordult az életében. A főhős köztük azonban csak statiszta lehet, felhasználva őket céljai megvalósításához… Valójában minden a nőkről szól…
A darab cselekménye:
Guido Contini, a híres olasz filmrendező negyvennégy éves lett, és élete kettős válságával szembesül: Olyan filmet kell forgatnia, amelyhez nem tudja megírni a forgatókönyvet és felesége, Luisa Contini egykor színésznő hamarosan elhagyja, ha nem tud jobban figyelni a házasságára. Úgy tűnik, Luisa erőfeszítéseit, hogy erről beszéljen vele, a fejében kavargó hangoktól meg sem hallja: hangok, az életében nyomot hagyó nők hangjai, akik emlékezetének falán keresztül beszélnek hozzá, kitartó, kacér, ellenállhatatlan, erős női hangok. Ezek azok a nők, akiket Guido szeretett, és akiktől a kreatív élete teljes erejét, inspirációját kapta.
A darab temetéssel kezdődik, ahol a jelenlévők hősünk „fejére olvassák” mit vártak volna tőle az életben. Guido halott, tetszhalott, hisz tulajdonképp alkotó ereje, írói vénája és házassága halott, ő pedig próbál kitörni, újrakezdeni… Megkísérli megmenteni a házasságát, feleségével elutaznak a Velence melletti gyógyfürdőbe, ahol a sajtó nyomban üldözni kezdi őket a házassággal kapcsolatos tolakodó kérdésekkel és a küszöbön álló filmprojektről, amihez, bár nem vallja be, nem találja az ihletet.
Amint Guido megpróbálja megtalálni filmjének történetét, egyre inkább foglalkoztatja belső lelki világa, belső hangjai. Szeretője, Carla is Velencébe érkezik. A producere, Liliane La Fleur a Folies Bergére-től ragaszkodik ahhoz, hogy musicalt készítsen. Luisa a felesége mindeközben rádöbben, hogy szeretetét lassan felemészti az iránta érzett szorongás és a sok csalódás a közös életük miatt, hiszen tulajdonképp férje mellett társas magányban él…
Guido csapongó képzelete, amely kétségbeesetten ragaszkodik a nőkhöz, végül a saját múltjába vezeti vissza, ahol édesanyjával találkozik. A látomás arra készteti, hogy emlékei között felidézzen egy csodálatos pillanatot, találkozását a tengerparton Saraghinával, a prostituálttal, akihez kíváncsi gyermekként szökött ki a szigorú Szent Sebastian katolikus iskolából, hogy meséljen neki a szerelemről. Az a tánc, amelyet ő tanított neki, visszhangzik a negyvenéves Guido lelkében, a feledés homályából újra felsejlik az emlék, az a csodálatos éjszaka és szörnyű következményei: a büntetés, anyja és a nevelő papok megdöbbent elutasítása. A kisfiú, aki nem bírta elviselni a felnőtteknek ezt az érthetetlen rosszallását, anyja figyelmeztetése ellenére fut az emlék után, de már nem talált mást, csak a szeretet eltűnő képét.
Visszatérve a jelenbe, Guido újra ott van a tengerparton. Vele most Claudia Nardi filmsztár, legnagyobb sikereinek múzsája, aki azért repült Párizsból, mert szüksége van rá, de ezúttal nem a szerepet akarja. Guido azonban nem érti ennek a visszautasítását. Könyörög, vállalja el a felkínált szerepet: „elvesztettem valamit és nem tudom mit, segíts megtalálni… az ihletet”. Nem tudja megérteni, hogy Claudia azt akarja, hogy nőként „ne pedig szellemként” tekintsen rá, akit ő teremtett és csak az ő képzeletében él…Guido azonban nem tudja őt így szeretni, ő azt akarja, a lelkét gyógyítsa. Claudia beletörődik, nem reménykedik benne, hogy egyszer olyannak szeresse majd őt, amilyen valójában… ezért elengedi Guidot. Búcsúzóul "Drága Casanovámnak" nevezi. Ezzel tudtán kívül önkéntelenül is megadta Guidónak azt az ihletet, amire annyira szüksége van, és amiért mindig is őt szerette… Amíg Claudia elengedi, Guido megragadja az utolsó szalmaszálat, ő, mint Casanova… és kapkodva kreál egy kétségbeesésből ihletett filmet, egy "hatalmas, látványos nagy dobást" egy színpompás karnevált, melyben életében megfordult minden nővel együtt szerepel, valóban Casanovaként.
Ez a rögtönzött film látványos összeütközés a valódi és a kreatív élete között. A film látványos show, ugyanolyan önemésztő, mint kegyetlen. Guido kétségbeesetten rögzíti egymás után a jeleneteket, mindent és mindenkit felhasznál gátlástalanul a siker érdekében. A nőket, akiket szeretett és Luisát, akit mindenekelőtt szeret. A felesége megdöbbenve látja, hogy a film forrása az ő intimitásuk, sőt saját szavainak a felhasználása. Guido önelégült válasza erre feleségének csupán annyi: "Művészként mindent fel kell használni az életemből..."A film a bukás. Mindenki elhagyja, Luisa megrázóan adja elő, kilépett egy olyan házasságból, szavaival: amelyben „mindig csak én” voltam…
Guido teljesen egyedül marad. A "Nem tudom elkészíteni ezt a filmet" kétségbeesett felkiáltással az öngyilkosságot fontolgatja. Ekkor a kilencéves gyermeki énje, a fiatal Guido rámutat, hogy ideje továbblépni. Ideje Felnőni! Guido pedig megtörten adja át a fegyvert, magábaroskadva. A nők visszatérnek a nyitány ismétlésében, de ezúttal csak egy hiányzik: Luisa. Guido most döbben rá, élete legnagyobb kudarca nem az alkotói válsága, hanem, hogy fájdalmas az üresség az egyetlen nő nélkül, akit valaha igazán szeretni tudott. Erre a darabra nagyon igaz:
A kapcsolatok sohasem halnak természetes halált, megöli őket az EGO, az elutasítás, és a hozzáállás…
És hogy milyen ember is valójában Guido Contini, milyen kép alakul ki a nézőben a darab végére, azt az apró „képkockák” emlékek és a való élete, mely sok kis darabra tört kép, álmok és a valóság apró részeit kell ismét összeilleszteni, eggyé alakítani, hogy kapjunk egy képet magáról az emberről. A végén ugyan összeáll egy kép, de a néző még akkor sem lehet benne biztos, hogy jól látja Guido esendő figuráját, ezért egy igazi sokszornézős lesz ez a darab…
Dolhai Attila Guido Contini világhírű filmrendező szerepében alakításával tökéletes ívet rajzol egy szakmai és magánéleti válságban lévő férfiról, akinek cselekedeteit erősen befolyásolja a kapuzárási pánik, és aki ezer százalékon pörög, hajszolva a sikert…
A darab elején még nagy és erős akaratú, ellentmondást nem tűrő filmcézár, aki rendelkezik az erőnek, az egyéniségnek és a fantáziának azzal a keverékével, amely a történet szerint a legkarizmatikusabb filmrendezővé tették. Igazi olasz macsó. Az ekkor elhangzó „Vágyom itt lenni” dalának végén ezt az erős akaratot hivatott alátámasztani a parancsoló felszólítás: „Én, én, én! Én ezt akarom! Oldjátok meg!” Tökéletesen formálja meg a maximalista, de nagyon változékony hangulatú teremtés koronáját, aki egy kaotikus álomvilágban él, önáltatás és illúziók között, pengeélen táncolva, aki hajlamos a szétesésre. Nagyszerűen tárja a néző elé Guido bizonytalan lelkiállapotát, akinek viselkedése bár a külvilág felé pózol, azonban csak arra fókuszál, hogy belső magányát, bizonytalanságát elrejtse mindenki elől. Amikor azonban élete fonala teljesen összekuszálódik, kibillent lelkiállapotában rendkívül önző, gondolata csak saját maga körül forog. Őrült ámokfutása nagyon jól felépített… Sok szempontból kísértetiesen hasonlít élete első nagy sikeréhez a Mozarthoz. A kisfiú én és a felnőtt művész párhuzama itt is visszaköszön, alkotói válsága, sikeréhsége itt azonban nem torkollik tragédiába… ebben a darabban a történet végét ő „vezényli le” ő rendezi...mert újra magára talál a szeretet erjével...
Érdekes látni egyszerre az emlékek és a valóság keveredését, a valóban körülötte lévőket, és akiket csak ő lát, a múltja kísértéseit. Mozartként anno még a heves ifjú, Guido most az érett művész, közte tizennyolc csodákkal teli év… Monológja a „Nem tudom elkészíteni ezt a filmet” után maga a szívhezszóló őszinteség… Kétségbeesett dala igazi, borzongató segélykiáltás „a sztori írja önmagát már… itt a vége! Hagyjuk abba!”
Játékával az érzelmek hatalmas skáláját vonultatja fel: az ő Guidója érzékeny, befolyásolható, vágyakozó, fantáziadús, hisztérikus, szoknyabolond, az élvezeteket hajszoló, léha, szószegő, hazug, szélhámos, depresszióra hajlamos, menekülő, akaratgyenge, sértődékeny, szétesésre hajlamos is egyben, egyszóval zseni. Vonzódik a független nőkhöz, gyűjti őket, mint aki egzotikus madarakat gyűjt…
Ezt a fajta önimádó férfitípust Karinthy Frigyes tökéletesen jellemezte:
„Aki sok asszonyt szeretett, nem ismeri a szerelmet, önmagát szerette és kereste.”
Végső kétségbeesésében filmjében az erőt, a dicsőséget a nőktől várja. A siker megszállottja. Mindegyikre szüksége van, ahogy arról a „Csak rád” meg rád és rád... dalában szívhezszólóan, érzelmesen, csoda hangszínekkel mesél… Guido élete során sok nővel kerül kapcsolatba, de csak használja-felhasználja őket céljának megvalósításához. Őszinte, mély érzelmeket csak két nő iránt mutat, az egyik nő a szülőanyja, a másik a felesége, az elvesztegetett szerelem…
Dolhai Attila nagyszerűen ábrázolja, hogy zsugorodik össze kudarca súlya alatt a legerősebb férfi is, ahogy fokozatosan kicsúszik lába alól a talaj. A darab igazi katarzis élményt nyújtó dalát „Nem tudom megcsinálni ezt a filmet” hangjában megrázó kétségbeeséssel énekli. Majd ezek után hitelesen tárja elénk Guido felismerését: tulajdonképpen a választ, a megoldást önmagában kell megtalálnia.
A férfiasság próbája, mennyi marad belőle, miután mindent elveszített… A darab végi monológja igazi lélekébresztő gondolatok…
Széles Flóra: Luisa Contini - Guido felesége
Tökéletes választás volt a boldogtalan, saját karrierjét feladó, folyamatosan megcsalt, mégis odaadó feleség szerepére. Csodaszép, mély érzelmekkel teli dalban meséli el a követelőző újságíróknak, az ő férje nem mindennapi ember, ő művész. Alakításának legszebb mondanivalóját talán így lehetne megfogalmazni: A női szeretet legnagyobb értéke, hogy képes önmagát teljesen odaadni. A „Vedd csak el” kétségbeesett kiábrándult segélykiáltás férje szerelméért bármi áron:
„Hát mondd, mire vársz? Vedd csak el! Ha bármi kell, vedd csak el!”
Gubik Petra: Carla Albanese - Guido szeretőjeFantasztikus csábító szirén, aki eddigi szerepei során drámai színésznőként remekelt, most viszont igazi kéjnő, csábító telefonhívása, a szerelmes turbékolás szenzációs alakítás. Szilaj szerető, akiből a kidobott szeretőként, elkent sminkjében is ugyanaz a vibráló izgalom árad a lényéből.
Füredi Nikolett: Claudia Nardi - Guido múzsája
Guido ihletének forrása; számára csupán képzeletbeli lény, aki a felfokozott lelkesültsége hatására alkotókedve okozója, amely elősegíti a művészi alkotást. Füredi Nikolett tökéletesen alakítja az elérhetetlent, Guido tökéletes álom asszonyát, a megközelíthetetlen „hókirálynőt” miközben próbálja szembesíteni a valósággal. Kettőjük borzongatóan szép duettje a darab egyik legszebb dala a Most még rejtély annyi elfojtott, meg nem vallott érzelemről árulkodik… a szövege viszont mindent elmond arról, ki miért szereti valójában a másikat, ki mit vár a másiktól…
Claudia: Én még nem értem, mért van ez így, de általad létezem.
Guido: Én csak tőled létezem.
Claudia: Mindig itt vagy, mint szellem, egy rész. Te bennem így élsz.
Guido: Két fél egész…
Együtt: Már nem múlsz el úgysem, ha fájsz, csak könnyé válsz.
Siménfalvy Ágota: Liliane La Fleur - Guido producere
Szikár, bölcs figura, aki képes a realitásba visszazökkenteni, azzal szembesíteni Guidot. Mindentudónak látszó, érdes modorú akarnok producert játszik, aki viszont ugyanúgy oda van Guidóért, mint az összes többi nő. Fagyos, barátságtalan, parancsoló modora alól azonban a mulatóbeli emlékeinél a férfiak gyűrűjében elősejlik az erotikus jelleme is. Folies Bergére dala az előadás egyik csúcspontja, hatalmas, látványos, színes revü.
Peller Anna: Sarraghina – prostituált
Csábító, vágykeltő, a kis Guidót a testi örömökbe beavató örömlányként éneklése vad és szertelen… Peller Anna szenvedélyével maga a megtestesült kísértés. Tarantellája vérpezsdítő a közönség férfi nézőinek legnagyobb örömére. Anna habitusa olyan tüzes, hogy szenvedélyes, buja táncával felrobbantotta a színházat. Hatalmas sikere volt vele.
Ullmann Zsuzsa: Guido anyja / Maia
Guido édesanyja emlékeiben szinte állandóan jelen van, hogy szembesítse élete rossz döntéseivel és szeretetével a helyes útra terelje. Guarda la luna szívszorítóan szép dal az anyai szeretetről, féltésről, az anya gyerek kapcsolat szépségéről. Guidoval közös tánca, "az utolsó keringő" szívszorítóan gyönyörű rendezői megoldás.
Az előadás valamennyi szereplője és a gyerekek fantasztikus alakítást nyújtottak. Minden elismerés megilleti a tánckart is a nem mindennapi koreográfiát tűpontosan hatalmas dinamizmussal, egységben táncolták végig.
A Válság a mai felgyorsult világunkban az emberi kapcsolatok elsivárosodása miatt sajnos mindennapi jelenség. A válság a megszűnés, valaminek a vége, ami már nem működik úgy, mint addig, miközben még abban reménykedünk, hogy mégsem ez a helyzet. Ilyenkor a legtöbb ember kétségbeesetten keres valamit, ami kizökkenti ebből az állapotból, az ezzel kapcsolatos gondolatai körforgásából. Ilyenkor drasztikusan próbálja szembesíteni önmagát, próbál áttörni… katarzisélmény, azután jön a felismerés, hiszen mindenből van kiút…
Kinek ajánlom ezt az előadást: Mindenkinek, aki szereti a különleges, színpompás, lendületes, olasz temperamentumú, nem mindennapi, nem szokványos előadást. Mindenkinek, akinek az előadás nem ér véget a bordó bársony legördülésével mindenkinek, aki szeret elgondolkodni a látottakon, mert a darab ráébreszti az embert, hogy életünk minden kudarcából van kivezető út…
A darab nagy tanítása, az önmagára ébredt rendező utolsó "alkotása" nagy igazság:
"Fogjátok meg egymás kezét, beszélgessetek, mosolyogjatok..." Guido Contini utolsó, legnagyobb rendezése...
A darab állótapsos hatalmas siker volt a bemutatón a Budapesti Operettszínházban.
Írta: Kókainé Ibolya
Fotók: Dolhai Attila Hivatalos Oldala
NINE Bemutató 2021. szeptember 24-i előadás szereposztása:
Dolhai Attila: Guido Contini - filmrendező
Széles Flóra: Luisa Contini - Guido felesége
Gubik Petra: Carla Albanese - Guido szeretője
Füredi Nikolett: Claudia Nardi - Guido múzsája
Ullmann Zsuzsa: Guido anyja / Maia
Siménfalvy Ágota: Liliane La Fleur - Guido producere
Vágó Bernadett: Stephanie Necrophorus – újságíró
Peller Anna: Sarraghina – prostituált
György-Rózsa Sándor: Dante - Guido barátja, a fürdőigazgató
Pálfalvy Attila: Guido apja / Fausto
Kezdődjön az év Dolce Vita hangulatban a Budapesti Operettszínház előadásával.
