Magyarországi musical-ősbemutatóval nyitotta az idei színházi évadát a József Attila Színház. Dennis Martin Die Päpstin – A pápanő című műve, Hargitai Iván rendezésében,  az utóbbi évek egyik legjobb zenés színpadi produkciója.

Dennis Martin (zene és szöveg) és Christoph Jilo (szövegkönyv) 2011-es musicaljének alapjául Donna W. Cross itthon is megjelent (ma már csak antikváriumokban beszerezhető) könyve, a Johanna nőpápa szolgált alapjául. 814-ben járunk, egy olyan korban, ahol a nőknek csak egyetlen feladat jut osztályrészül: életet adni a gyermekeknek. Johanna, a fiatal lány azonban dacolva a társadalmi elvárásokkal és a szokásokkal (no meg apja parancsával), tanulni kezd. Mindennek érdekében férfiruhát kell magára öltenie, így lesz belőle a fuldai bencés rend Johannes testvére. Szorgalmának, eszének és kitartásának köszönhetően egyházi pályája egyre magasabbra ível, szívét azonban rabul ejti Gerold, egy fiatal nemes. I. Sergius pápa halálával azonban minden felfordul, ugyanis Johannát nevezik ki utódjának, így (még ha inkognitóban is, de) ő lesz a világ első női pápája.

Az, hogy a történet valós-e vagy pusztán csak legenda, jelen esetben teljesen elhanyagolható, a musical ennél alapvetőbb kérdéseket feszeget. Ezek közül pedig a legfontosabba a nőknek a társadalomban elfoglalt szerepe. Igen, a darab erősen feminista, de éppen ennyire szomorú a tény, hogy a IX. században felvázolt problémára 1200 évvel később, a XXI. században sem született megoldás. A nézőtéren ülve joggal háborodhatunk fel a férfiak uralta társadalom által diktált szabályokon, hiszen ebben a korban a nőket teljesen lenézték, tanulniuk sem volt szabad, nemhogy bármilyen jelentős tisztséget betölteniük. Persze, a helyzet szerencsére mára már sokat javult, de nem olyan mértékben, mint amennyire azt az eltelt idő indokolttá tehetné. Olyanról, hogy egyenjogúság férfi és nő között, még most sem beszélhetünk, éppen ezért válik roppant aktuálissá Martin musicalje.

Talán ennyi is elég lenne, hogy a kötelezően megnézendő darabok közé soroljam, de szerencsére a musicalnek ennél jóval több rétege van. Egyrészről, mint történelmi környezetben játszódó dráma a korabeli viszonyokat is remekül ábrázolja, ráadásul a politikai vonulatnak is van némi XXI. századi áthallása. Másodszor egy nem szokványos felnövéstörténetet is láthatunk, harmadszor pedig a Johanna és Gerold között szövődő szerelmi szál nem csak kiváló musical alapanyag, de még a karrier kontra család témakör is terítékre kerül. Ez mind soknak tűnhet így, de higgyük el, hogy a történet mindvégig jól ellavíroz a témák között, így sem túl sok, sem túl kevés nem lesz egyik sem, hiányérzet nélkül jöhetünk ki a színházból.

Hargitai Iván rendezése több ponton ki is hangsúlyozza a történet aktualitását. Érezhető ez Kárpáti Enikő jelmezein, valamint Horesnyi Balázs szemkápráztató díszletén is: fő motívumaiban mindkettő igyekszik visszaadni a kor hangulatát és stílusjegyeit, ugyanakkor egyes elemeket a XXI. századból kölcsönöztek. Így történhet meg, hogy Johanna apja a hűtőszekrényből kivett sörrel üdvözli a hazatérést, a negatív karaktereken gengszterekéhez hasonló napszemüveget láthatunk, vagy éppenséggel repülőgépek és lövések hangjait hallhatjuk a távolban. Ez minden bizonnyal erősen meg fogja oszlatni a nézőket (a színházból kifelé jövet hallottam ezt is, azt is), az én szememben ez nem szentségtörés, különösen mert nem rendezői öncélúságról vagy divatos modernkedésről van szó.

Dennis Martin neve jóformán ismeretlen a hazai közönség előtt, holott a Die Päpstin – A pápanő a harmadik musicalje, amelyet azóta további négy követett. (Érdekesség, hogy a 2007-es Elisabeth – Die Legende einer Heiligen Árpád-házi Szent Erzsébet életét dolgozza fel.) Az előadás megtekintése után pedig még érthetetlenebbül állok a tény előtt, hogy csak most először találkozhatunk a műveivel magyar színpadokon: nemcsak a történet fentebb említett összetettsége okán, hanem mert a zenei alapanyag, nincs jobb szó rá: gyönyörű. Ha azt írnám, hogy olyan, mintha csak egy Lévay-Kunze darabot néznénk, hallgatnánk, az úgy tűnne, mintha másolásként tüntetném fel Martin munkásságát, így inkább azt írom, hogy minőségben hozza azt a színvonalat, amelyet a Lévay-Kunze párostól megszokhattunk. (Éppen ezért kicsit sajnálatos, hogy a színház adottságai miatt az előadás fél-playback, vagyis a zenei alap felvételről megy, élőben sokkal magával ragadóbb lehetne.) A magyar változat magas színvonalához nagyban hozzájárult Perczel Enikő lendületes és érthető szövegkönyv-, valamint Galambos Attila szépirodalmi igényességű dalszöveg-fordítása is. (A dalok többségénél minduntalan felsejlett előttem Miklós Tibor munkássága, az ő sorai – legyen az saját vagy fordítás – voltak annyira gyönyörűek, amelyeket öröm hallgatni minden alkalommal.)

Johanna szerepét az általam látott előadáson a fiatal, frissen végzett Csonka Dóra alakította (a gyerekszereplőkön kívül csak ez a szerep van kettőzve). Énekhangja és színpadi jelenléte erős, játékán azonban lehetne finomítani. Részben rendezői utasítás is lehetett, de a szerep-megformálása túl sarkos volt: akadtak nagyon szép pillanatai, különösen a szerelmi jelenetekben, ugyanakkor a karakter jellemének erős, független voltát legtöbbször az indokolatlan kiabálással ábrázolja. Kissé érthetetlen is, főleg a történet elején, hogy Johanna miért ordibál az őt vizsgáztató Anastasius-zal, hiszen sokkal nagyobb fölényt szerezhetne a férfivel szemben, ha higgadtan válaszol, így szégyenítve meg a férfit.

Zöld Csaba neve nem ismeretlen a musical-rajongók előtt, Geroldként is hozza a megszokott színvonalat, ráadásul az ő alakításában a karaktere túllép a musicalek tipikus hősszerelmesein: egy őszintén szerető, ugyanakkor kétségekkel küzdő férfit láthatunk, eszköztára széles skáláját megmutatva ezzel. Őt ellenpontozza Anastasius, akinek életcélja, hogy a pápai trónusra kerüljön, ennek érdekében pedig képes a végsőkig elmenni mind ármánykodásban, mind tettekben. Vaszkó Bencét először láttam játszani, de annyira meggyőző volt a negatív szerepben, hogy felvettem őt is a képzeletbeli listámra, amelyen olyan művészek szerepelnek, akikre érdemes lesz odafigyelni a jövőben.

Kissé hálátlan feladat jut színészileg Fila Balázsnak, még úgyis, hogy a Johanna tanítójaként és utána mentoraként végig színen levő Aeskulapius fontos eleme a történetnek. Kvázi a mesélő funkcióját tölti be másodszereplőként, hiszen Johanna születésétől kezdve a lelepleződéséig ott van mellette, élete minden fontos pillanatában. Az igazán drámai alakításig az ő részéről egészen a fináléig várni kell, amely viszont annál érzelmesebb. Chajnóczki Balázs roppant hiteles és félelmet keltő Johanna apjának a szerepében, ráadásul egy kivételesen jó dalt is kapott, csak úgy, mint Előd Álmos Rabanus diákja. Elődöt korábban már ismertem a tévéből és a Nemzeti Színházban is láttam már, de csak prózai szerepekben, így kellemes meglepetés volt, hogy az éneklésben is otthonosan mozog.

Ki kell még emelnem Tóth Sándort, aki vendégművészként csatlakozott a társulathoz, hogy eljátssza Arseniust (Anastasius apját). Legutóbb a Billy Elliotban találkoztam vele, most kellemes volt a viszontlátás, különösen, hogy egy újabb, ám a korábbiaktól eltérő apaszerepben mutatkozott be, szintén meggyőző hitelességgel. Erős kézzel, okos intrikákkal irányítja a körülötte lévőket, tolja előre a fiát, amely igyekezetben az is közre játszhat, hogy saját vágyait és álmait kívánja megvalósítani (ez is hány családban előfordul!). Szilágyi Katalinnal először Gudrunként, Johanna anyjaként találkozhatunk, aki a férje minden tiltása ellenére titokban biztatja a lányát a tanulásra, tulajdonképpen ő indítja el Johannát a számára kijelölt úton. A második felvonásban már Mariozaként, a bordélyház tulajdonosaként tér vissza és ejti rabul a férfiakat (és a férfinézőket). Végül, de nem utolsósorban Fekete Réka Tháliát kell kiemelnem: a kissé fölényeskedő, majd elhagyott Richildje (Gerold felesége) szintén emlékezetes marad sokáig.

A József Attila Színház alapvetően prózai előadásokra van berendezkedve, évente egy-két zenés művet tűznek csak műsorra, mégis azt kell mondanom, hogy Die Päpstin – A pápanő színpadra állítása (az apróbb hibái ellenére is) olyan profizmussal történt meg, amelyet bármelyik, csak musicaleket játszó teátrum is megirigyelhetne. Érdemes megnézni, hírét vinni, mert ennyire összetett és jelentős művel a musicalirodalomban ritkán találkozunk – kár lenne kihagyni az élményt.

Zene és szöveg: Dennis Martin
Fordító: Perczel Enikő
Dalszövegek: Galambos Attila
Díszlet: Horesnyi Balázs
Jelmez: Kárpáti Enikő
Koreográfus: Szent-Ivány Kinga
Rendező: Hargitai Iván

A bemutató időpontja: 2018. szeptember 29. – József Attila Színház

A cikk a 2018. október 28-án, 15 órakor kezdődő előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található előadás-fotók a József Attila Színház oldaláról származnak.