Színes Ötletek

a kézügyes blog

Egyszerű varázslat: bútorfestés három lépésben!

1000x522_blog_cover_20240410_101601_0000.png

Otthonunk legértékesebb kincsei lehetnek azok a régi bútorok, melyek nem csupán tárgyak, de számos emlék hordozói is egyben. Hatalmas lehetőségeket rejthet magában egy-egy viseltes darab, akár elvesztette már régi fényét, vagy éppen csak az maradt meg neki, ha az egykor divatos politúros fabevonattal készült, mint a mai cikk főszereplője. Egy saját kezűleg végzett bútorfelújítással egyedi, saját stílusunkhoz szabott, költséghatékony és fenntartható elemmel gazdagíthatjuk otthonunkat, próbára tehetjük kézügyességünket és kreativitásunkat, ráadásul az örökölt bútorok által hordozott személyes, családi történetek éppúgy felértékelik őket, mint a megmentésük érdekében befektetett munkaórák.

A vitrines szekrény, amit ezúttal egy kedves felkérésnek eleget téve vettünk kezelésbe, már régen várta, hogy új ruhába öltöztessék, hiszen a napjainkban újra trendi formatervezése és stabil szerkezete miatt tulajdonosa szerint is többre volt hivatott annál, hogy a hulladékudvarban fejezze be pályafutását. Egy ilyen projekt megvalósítása mindig izgalmas kihívást és kreatív kikapcsolódást is jelent, ezért belevágtunk, most pedig megosztjuk veletek az átváltozás történetét a felújítás egyszerű lépéseivel együtt, hogy inspirációt és ötleteket adjunk mindazoknak, akik hasonló kalandra vágynak egy megmenteni való bútordarabbal.

0_butorfestes_before.jpg

Sokan talán úgy gondolják, a bútorfestés körülményes, időigényes és mindenképpen szaktudást igénylő feladat, pedig megfelelő anyagok és technikák alkalmazásával a felújítás egyszerű és gyors is lehet. Számunkra sem ismeretlen az a hosszú folyamat, ami a gondos csiszolástól kezdve az alapozáson át a festésig tart, és még tovább nyúlhat, ha lakkozott vagy laminált felülettel van dolgunk. A Dulux Simply Refresh Konyhabútorfestéket három éve teszteltük először, és azóta számos bútorfestés során bevetettük, hiszen a speciális alapanyag alapozó és fedőfesték is egyben, ami a legtöbb, bútoralapanyagként szolgáló felületen alkalmazható, akár még kemény PVC-n és MDF paneleken is. Ennek az innovatív anyagnak köszönhetően a festés könnyedén kivitelezhető, hiszen nincs szükség tapadóhídra, költséges és munkaigényes alapozásra vagy mélycsiszolásra, helyettük egy alapos zsírtalanítás és mattítás után már festhető is a kiszemelt bútor. 

0_butorfestes_festekv3.jpg

1. Tisztítás

Mint általában, mi most is mosószódás, majd tiszta vizet használtunk a lemosáshoz, de a mosogatószer is tökéletesen megfelel, a lényeg, hogy végül zsír-és pormentes legyen a felület. Április első napjaiban nálunk olyan nyári meleg volt, hogy percek alatt meg is száradt, így hamar nekiláttunk a csiszolásnak!

Tipp! Fontos, hogy az előkészítés fázisaként a régi, pattogzó festék- vagy lakkréteget is eltávolítsuk, ha van! Szerencsére a mi bútorunknál erre most nem volt szükség, de általánosságban, ahogy bármilyen festésnél, itt is elengedhetetlen, hogy a felület tömör, tiszta és száraz legyen. 

2. Mattítás

A mattítás során a fafelületet enyhén megdörzsöljük csiszolópapírral, hogy megnyissuk azt és ezzel biztosítsuk a festék tapadását, ami a szép és tartós végeredmény feltétele. Szó sincs arról, hogy tiszta fáig, teljesen simára csiszolnánk, hanem csak enyhén megszürkítjük a fényes felületet azzal, hogy apró karcolásokat hozunk létre rajta. Ehhez a lépéshez használjunk finom, 150-180-as csiszolópapírt, majd portalanítsunk! 

0_butorfestes_mattitas.jpg

3. Jöhet a festés!

Bár nem először dolgozunk ezzel a festékkel, mindig rácsodálkozunk, hogy tényleg ennyi, már festhetünk is? A választ kitalálhatjátok, igen! Ezúttal a Skandináv alkonyt, egy kellemes szürke árnyalatot választottunk a színpalettáról, és egy zománcfestékekhez ajánlott, kisméretű flockhengerrel fel is vittük az első réteget. A sarkokban és a nehezen hozzáférhető részek festésénél ecsetet használtunk, ha nektek azzal jobban megy a munka, akár az egészet végezhetitek azzal.

0_1_3.jpg

Bár a a festék egy óra alatt meg is szárad, és hat óra múlva átvonható a következő réteggel, nekünk eddig tartott az első munkanap, tehát egész éjszaka pihenhetett.

Tipp! Az első réteg felvitele után nem számíthatunk túlzottan bizalomgerjesztő állapotra, pláne, ha nagyon sötét alapanyagon dolgozunk, hiszen a felület foltos, csíkos lehet a festés után! Aggodalomra semmi ok, a sikerélményre még egy kicsit várni kell, de garantáltan megérkezik.

0_butorfestes_festesv2.jpg

Most sem történt másképp, mint ahogy korábban tapasztaltuk: a második réteg tökéletesen fed, már munka közben is gyönyörködhetünk az egységes, selyemfényű felületben. Ha sokféle elem van a bútoron, mi mindig számolunk egy - Harry Potteresen szólva - két és feledik réteggel is, amikor az itt-ott fellelhető festékhiányokat pótoljuk, de ebben az esetben már nincs szükség az egész felület átfestésére. Ez a lépést akár ki is hagyhatjátok, vagy nagyobb figyelmességgel pótolhatjátok! A teljes száradás után bútorunk festése sima és tartós lesz, ellenáll a zsíros szennyeződéseknek, az enyhe tisztítószereknek, és tökéletesen színtartó - tehát akár konyhabútorként is megállná a helyét.

0_butorfestes_afterv3.jpg

Tipp! Ne hagyjátok figyelmen kívül a gyártó ajánlását, miszerint a felület csak 10 nap elteltével vehető igénybe tejesen! Ezalatt védjétek meg a karcolásoktól, szennyeződésektől, és kerüljétek a tisztítását! A dörzsis szivaccsal való takarítást ezután sem javasoljuk, de puha kendővel akár vegyszermentesen is szépen tisztán tartható lesz.

3+1. lépés

A borítókép alapján már kitalálhattátok, hogy projektünknek ezen a ponton még nincs vége: bár gyakorlatilag végeztünk a bútorfestéssel, régi-új szekrényünk akár csatasorba is állítható a lakásban. Hogy megtörjük a szürkék egységét, a hátfalat virágmintás tapétával burkoltuk, amit egy erős, sokféle felületen alkalmazható tapétaragasztóval rögzítettünk a farostlemezre. Végül a helyükre tettük a polcokat és az időközben megtisztított üvegeket!
 0_butorfestes_afterv2.jpg

Sokféle bútorfestős projektünk közül a galériában azokat gyűjtöttük össze, amiknél szintén Dulux Simply Refresh Konyhabútorfestéket használtunk, ebből is láthatjátok, mennyiféle feületen bevethető, legyen az régi, vagy még régebbi bútoré. 

A saját kezűleg végzett felújításokkal kapcsolatos legfrissebb bejegyzéseinket ITT találjátok. Ha tetszett a cikk, kövessetek minket PinterestenFacebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr4018374923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

lginsta_1200_1.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása