Színes Ötletek

a kézügyes blog

Hangolódás Halloweenre

8_9.jpg

A Halloween egy ősi kelta hagyomány nyomán kialakult vidám ünnep, ami alapvetően az angolszász országokban terjedt el, de mára jóval szélesebb körben örvend nagy népszerűségnek. Talán éppen azért, mert újabb okot adhat mulatságok rendezésére, kisebbek és nagyobbak félelmetesen mókás beöltözésére, jellegzetes tematikájú sütésre-főzésre, vagy éppen kreatív kül- és beltéri dekorációk készítésére.

A magyar betlehemezéshez hasonló, adománygyűjtő jellegű gyermekprogram nálunk ugyan nem vált jellemzővé, ennek ellenére a boltok polcai roskadoznak ilyenkor a számtalan Halloween témájú édességtől, meg mindenféle más apróságtól. Persze ilyenkor is szebb és kreatívabb utat választunk, ha inkább saját kezünkkel készítünk a jeles naphoz kapcsolódó kiegészítőket, akár a családdal közösen!

A kelták hite szerint október 31-én este a holtak szellemei visszatérnek, és mivel úgy tartották, azok beköltözhetnek az élőkbe, félelmükben különféle álcázó maskarákat öltöttek magukra, hogy ezzel becsapják és összezavarják a holt lelkeket. 

A témát igyekszünk majd alaposan körbejárni, most pedig ráhangolódásképpen mutatunk néhány izgalmas, faragott töklámpást, az alkalom egyik sajátos szimbólumát.

3_14.jpg

4_10.jpg

9_6.jpg

6_9.jpg

11_5.jpg

10_6.jpg

5_11.jpg

7_9.jpg

1_15.jpg

2_14.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr5915224174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása