Színes Ötletek

a kézügyes blog

Vidám őszi lakásdekorációk

8_3.jpg

Bár odakint napközben még szinte tombol a nyár, a hűvös esték és az iskolakezdés azért már emlékeztetnek minket arra, hogy beköszöntött az ősz. Csempésszük hát be hangulatát az otthonunkba! Ezek a kedves és akár kisebb gyerekekkel is könnyen elkészíthető dekorációk még akkor is meghitt vidámságot csempésznek majd otthonunkba, amikor az évszak már a szürke és esős arcát mutatja.

Az egyszerűbbekhez nem is lesz szükség másra, csak ami bármely gyerekszobában fellelhető: színes papír, olló, ragasztó, cérna vagy spárga.

Egy kartonra rajzolt sablon alapján kivágjuk a nekünk tetsző formákat és felfűzzük vagy felragasztjuk a madzagra az ablakunknak megfelelő hosszúságban. Ezeket sorban egymás mellé kötjük egy formás ágra - amit egy hétvégi kirándulás során, vagy akár a kertből is beszerezhetünk - és kész is az ablakdekoráció.
Ugyanezen az elven készíthető az álló változat, hurkapálcák és kis cserepek felhasználásával. Ha ez utóbbi épp nincs üresen, nyugodtan szúrjuk az ablakban tartott virágok mellé.

4_5.jpg

Pár hét múlva már gond nélkül gyűjthetünk az ősz minden színében pompázó leveleket is az alapötlet megvalósításához, és némi szülői segítséggel a sorozat termésekkel vagy szárított gyümölcsökkel is kiegészíthető. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8015101878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása