Elmúlás

2019. szeptember 19. 19:15 - Macska_fogó

Matuka, avagy egy kiscica feljegyzései - befejező rész

Matuka, a leukózisos kóbor kiscica történetét olvashattátok a blogban, sokan drukkoltatok neki. Példamutató, ahogyan Szilvi felkarolta, törődött vele és szerette. De most a legszomorúbb dolog történt, amitől mindig féltünk. Így az utolsó történetet olvashatjátok Matukáról. Semmit sem tudok hozzáfűzni. Véghné Cs. Szilvia, a gazdi írása következik.

2sz.jpg

Matuka vagyok és nagyon fáradt...

"Érzem valami nem jó... valami talán fáj... valami furcsa érzés... nem tudom mi történik... Anya szomorú, anya ideges, anya sír... Állandóan bekerülök a Bungiba... érzem hogy valami történik... miért? Miért? Eddig olyan jó volt minden! Boldogok voltunk... Legszívesebben én is sirnék... de erős vagyok és nem akarom, hogy anyának jobban fájjon... Érzem, hogy alig kapok levegőt. Szinte fáj mozogni. Itt vagyok a bungiban, a doktor néni beszél anyával... anya sír... fáradt vagyok... nagyon fáradt... érzem anya kezét, ahogy simogatja a testem és nagyon távolról hallom, ahogyan a sírást felváltja a zokogás..."

Az én drága Hercegnőmből Angyal lett

2019.09.13.: Matuka örökre elaludt. Legyőzte a betegség. Egy csillaggal több ragyog az égen...
A szívem és a lelkem szétszakadt. Bíztam a csodában, hogy mi megcsináljuk. Hogy mi majd megmutatjuk!  

Iszonyatos érzés volt, ahogyan egy hónap alatt az én drága Hercegnőmből Angyal lett... 

Jelen pillanatban nem hiszek. Nem hiszek Istenben. Nem hiszek a csodában. Nem hiszek már semmiben. Üres vagyok. Fáj nagyon. Hiányzik nagyon...
Egy semmi vagyok. Megsemmisültem.
Nem sikerült, elbuktam, elbuktunk.

Matuka élete

Matukánál 2018. januárban diagnosztizálták a leukózist, ekkor kb. 5 hónapos lehetett, és már 2 hónapja volt velünk. Valószínű utcára született és elkóborolt a “családjától”, így került hozzánk, befogadtuk.
Külön szobát és onnan nyíló kifutot kapott. Minden nap kapta a Vetri-t, Béres cseppet és az interferont. Boldog élete volt. Családja volt. Volt anyukája, apukája, szőrös és nem szőrös testvérei. A Családunk szerves része volt.
2018. januárban a vérképe elég rossz volt, iszonyat kevés volt a fehér- és vörösvérsejtje. Már akkor mondta a doktornő, hogy valószínűleg amint jobban lecsökkennek a vörösversejtek, az oxigént nem lesz ami szállítsa a szervezetében - ha jól értelmeztem.

received_301828184041336.jpeg
2019. augusztus elején észrevettem hogy kevesebbet eszik, tápot szinte egyáltalán nem akar enni. Azt gondoltam, valami probléma lehet a szájában, a fogaival, tályog vagy ilyesmi. Ekkor a kedvén még nem láttam túl nagy változást. Orvoshoz mentünk. Vért vettek, volt ultrahang. Lázas volt. Az ultrahang “negatív” lett, szervei rendben, daganat nincsen. A vérkép kevesebb vörösvérsejtet, több fehérvérsejtek mutatott, mint másfél évvel ezelőtt. A fogai rendben voltak, a nyelvén pici fekély. Kapott antibiotikumot, láz és fájdalomcsillapítót és a fekélyre gyógyszert. Sajnos a láza csak akkor ment le, ha lázcsillapítót kapott. Kedvetlen lett. A tornyában feküdt egész nap, enni, inni nem jött le, viszont WC-re mindig. Etetni és itatni ott kellett a tornyában, nagy ritkán lejött, vagy levettem. Nehéz volt a szívem. Ettől rettegtem, amióta megtudtam, hogy Felv pozitív. De nem adtuk fel. Bíztam benne, hogy egy kis bagatel dolog, amit ha “megtalálunk”, meggyógyítják és minden ott folytatódik, ahol eddig tartottunk... Jobban mondva én nem adtam fel. Rajta azt láttam, ahogy teltek a napok, hogy nem akarja... iszonyatos érzés volt! Hol van ez az együtt töltött idő ahhoz a 7-8 évhez, amit anno megbeszéltunk?! Mert megbeszéltük...

received_435141493968414.jpeg
Egyik reggel a szokásosnál is jobban magába volt fordulva. Elvittem az orvoshoz még reggel. A doktornőnek nem tetszett a nehezített legzése. Lázas volt. Kapott láz és fájdalomcsillapítót ismét. Megbeszéltük, hogy másnap szeretné látni. és ismét csinálunk egy vérképet, hogy megnézze mi változott az egy hónappal ezelőttihez képest. Hazamentünk.
Itthon Matuka nyugtalan lett, egyik helyről a másikra feküdt. Olyan volt, mintha izgatott állapotban lenne. Lihegett, mintha hőgutát akarna kapni. Evett, de kihányta. Szinte dobálta magát. Rá nem jellemző módon, sírt. Mintha nem is az ő hangján sírt volna. Mikor próbáltam ölbe venni, nem akarta, és csak sírt és sírt... Tudtam hogy nagy baj van. Rohantunk vissza az orvoshoz. Vért vettek. Az értékei a kritikus alá csökkentek. Nem volt ami “szállítsa” az oxigént. Szó szerint fuldoklott.

El kellett engednem. Belehaltam.

Néztem ahogy pihent. A légzése normálissá vált... egyenletesen lélegzett. Egy pislantást “elkaptam”. Beleégett a retinámba...
Matuka 2019. szeptember 13-án átkelt a Szivárványhídon.  Ördög, Ilonka és Hektor már biztosan várta... már nem fáj neki semmi. Ismét BOLDOG! Matukát egy hónap alatt elvette tőlem a leukózis. Legyőzött a betegség mindkettőnket. 22 hónap adatott meg nekünk. Kevés. Nagyon kevés!

A rejtett gyilkos

Ha egy kiscica leukózissal születik, a statisztika szerint max 6 hónapos koráig él. Ehhez képest nekünk “több” jutott. Ez egyáltalán nem vígasztal egyelőre.

Matuka teste 2019. szeptember 16-án hazatért.
3.jpgHogy ismét végigcsinalnám-e? Egyenlőre a lelkemnek pihennie kell. Vele haltam azon a pénteken....  Csak remélni tudom, hogy az élet az elkövetkezendő időben nem sodor az utamba egy megmentésre váró kis életet, mert nem tudnék elmenni mellette.

4.jpg
Egy hónap alatt elvesztettem a “kislányomat”, a barátomat, az én Hercegnőmet...
Ezt valahogy túl kell élnem. Muszáj lesz a többi szőrös- és szőrtelen családtagjaim miatt, akik végig mellettünk álltak. Nagyon szeretlek és nagyon hiányzol, Matukám!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicamat.blog.hu/api/trackback/id/tr1815130240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

UMedve 2022.05.06. 23:41:34

Erre nem tudok reagálni. Ez iszonyatos, mi már nagyon sok cicát vesztettünk el, és tudom milyen iszonyatos érzés, és tehetetlen az ember.
süti beállítások módosítása