Az Egyesült Államok régóta az elnyomottak és menekültek reménysége
SZEMlélek 2020. november 24.

Az Egyesült Államok régóta az elnyomottak és menekültek reménysége

Joe Biden megválasztott elnök azt ígérte a jezsuiták ünnepi eseményén, hogy helyreállítja ezt a büszke hagyományt.

menekult_2.jpg

A Nemzetközi Katolikus Migrációs Bizottság (ICMC) főtitkára reménységgel tekint Joe Biden elnöksége elé, aki helyet ígért az USA-ban a menekülteknek. A jezsuita rend 40 éve alapított, menekültekkel foglalkozó szolgálatának (JRS) évfordulós rendezvényén Biden arról beszélt, hogy kormánya mindenütt védelmére kel majd a gyengéknek, a menekülteknek, és a befogadandók éves keretszámát 125 ezerre növeli. Ez a keret 1980-tól 2016-ig 95 ezer volt, az idei évben azonban 18 ezerre, 2021-re pedig 15 ezerre csökkentették.

Az Egyesült Államokban az egyházak mindig is kivették a részüket a menekültek megsegítéséből, az USA katolikus püspöki kara csaknem egymillió menekültet kísért, gondozott már.

Robert Vitillo katolikus lelkipásztor, aki a '70-80-as években maga is foglalkozott menekültekkel – akkoriban főként Ázsiából, illetve Kelet-Európából érkezőkkel –, úgy fogalmazott: "akkor ismertem meg a szabadság, a demokrácia és az esélyek jelentőségét, ami az Egyesült Államokban biztosított".

A Bizottság jelenleg irodákat működtet többek között Bejrútban és Isztambulban, ahol segít a menedékkérőknek a folyamat minden fázisában a kérvény benyújtásától az új hazájukban való beilleszkedésig.

A püspökök szerint szívszorító, hogy a világszerte tapasztalható nyomorúság ellenére a gazdag USA nem él a lehetőségeivel és ilyen kevés menekültnek segít.

A Szentatya levélben köszöntötte rendtársait, méltatva a JRS munkáját, amely baráti kezet nyújt a családjuktól elszakított, magányos és elhagyott embereknek. Ferenc pápa reményét fejezte ki, hogy a jezsuita szolgálat 1200 munkatársa minden nehézség és kihívás ellenére továbbra is védelmet nyújt „az igazságtalanság vírusa elől, az erőszak és háború elől“ menekülőknek.   

Összeállította és fordította: Herbert Dóra 

(Forrás: kath.ch, nyitókép: wrvo.org)

süti beállítások módosítása