A cölibátusról szóló párbeszédnek nem kellene botrányosnak lennie, némelyek mégis azt szeretnék, ha pártoskodássá fajulna ez a dialógus. Segítünk a tisztánlátásban.
Az elmúlt héten ismét cölibátus-vita lángolt föl a katolikus egyházban, amelyben Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa, Joseph Ratzinger bíboros, emeritus pápa és személyi titkára, Georg Gänswein érsek játszák a főszerepet. Ám, hogy mi zajlik a kulisszák mögött, arról az egyszerű hívek csak találgathatnak, mint gyerekek a bábszínházban. Lássunk mégis néhány fogódzót, amelybe kapaszkodhatunk a fokozott turbulenciában!
A cölibátus karizma, Isten ingyenes ajándéka
Jézus a maga prófétai radikalitásához hűen azzal biztatta a tanítványokat, hogy aki Isten országáért lemond a családról, százannyit kap vissza, “s az örök élet lesz az öröksége.” (Mt 19, 29) A lemondás nem jogi kényszer, hanem az istenszeretet lenyűgözött állapotának következménye. Hasonlóan minden más teljes odaadottsághoz, a tudóséhoz vagy nyomozóéhoz, akik belevesznek munkájukba, vagy akik nem kockáztatják szeretteiket, s ezért nem házasodnak. A szerzetes vagy a pap is ebből az isteni inspirációból választja a cölibátust.
Jézus azonban nem azt tanította, hogy őt csak nőtlenek követhetik, hogy Isten országáért csak azok élhetnek teljes odaadottsággal, akik cölebsz életet vállalnak.
Az egyház történelme során először a szerzetesek tettek cölibátus fogadalmat, ezzel is tanúsítván, hogy az evilági élet örömei és boldogságai nélkül is lehet teljes életet élni, tanúskodván Isten boldogító szeretetéről. A szerzetesi önmegtartóztatás jelenik meg a szegénységi vagy az engedelmességi fogadalomban is. Ugyanaz a spirituális logika, az Istenbe való beleszerelmesedés képtelenné teszi őket az emberbe való beleszerelemesdésbe. Az egyház ugyanakkor sohasem tanította, hogy csak a szerzetesek élhetnek Istennek teljesen odaadott életet. A mindenkinek szóló meghívás radikalitásának példái és provokációi a szerzetesek.
A kötelező papi cölibátus a latin egyház jellegzetessége
Az első évezred során a cölibátus témája többször is tárgyalásra került különböző zsinatokon, s ezek során a keleti és a nyugati egyház egymástól eltérő utat választott. A nyugati egyházban a II. Lateráni Zsinat 1139-ben döntött a cölibátus általános kötelezettségéről. A keleti egyházban a II. Trullai Zsinat 692-ben a diakónusok és papok házasságát engedélyezte, csak a püspökök számára írta elő a cölibátust.
A Katolikus Egyház Katekizmusa így foglalja össze ezt a különbséget:
“A keleti egyházakban évszázadok óta más egyházfegyelem van érvényben: míg a püspököket kizárólag nőtlen férfiak közül választják, addig nős férfiakat diákonussá és áldozópappá szentelhetnek. Ez a gyakorlat hosszú idő óta törvényesnek számít; ezek a papok közösségeikben gyümölcsöző szolgálatot teljesítenek. Egyébként a keleti egyházakban a papi cölibátus nagy tiszteletnek örvend, és a papok közül sokan teljesen szabadon választják Isten országáért. Mind Keleten, mind Nyugaton, aki megkapta az egyházi rend szentségét, többé nem köthet házasságot.” (KEK 1580)
Ugyanazt a teljes odaadottságot és gyümölcsöző szolgálatot meg lehet élni cölibátusban és anélkül is.
Új könyv a cölibátusról
Az Amazon interenetes könyvpiacon már rendelhető a „Des profondeurs de nos coeurs“ (Szívünk mélyéből) című könyv, amely a Fayard kiadó gondozásában jelent meg január 15-én. Az angol és német változat is hamarosan szintén megjelenik.
Robert Sarah bíboros azzal indokolta a papi nőtlenségről szóló új könyve megjelentetését, hogy az amazóniai szinódus kapcsán a média tévesen és tendenciózusan azt kezdte terjeszteni, hogy a szinódusi határozatok alapján Ferenc pápa majd eltörli a kötelező cölibátust. A bíboros úgy látta, a tévhit ellensúlyozására komoly erőket szükséges mozgósítani. Amit a könyv tartalmáról eddig tudni lehet, annak alapján a bíboros az egyháztörténet és a teológia érveit gyűjtötte össze a cölibátus értékéről. Állítása szerint
nem volt szándéka hátba támadni sem a szinódust, még kevésbé Ferenc pápát. Amit azonban akart, az a cölibátus értékének védelme, jelentőségének újra hangsúlyozása egy olyan korban, amikor ez az érték súlyos veszélyeknek van kitéve.
Ebben semmi különös nincsen, ezekkel az érvekkel a katolikusok többsége egyetért, s így nem csoda, hogy Ratzinger bíboros is szívesen járult hozzá a kötethez egy kézirattal.
A botrány könyve?
Sarah bíboros könyve már a megjelenés előtt botránykönyv lett, mert „jól értesült“ források úgy állították be, hogy szembe megy Ferenc pápával. Még inkább azért, mert a könyv társszerzője az emeritus pápa, Joseph Ratzinger. De leginkább azért, mert a Sarah és Ratzinger egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek, amit a média előszeretettel kiaknázott. A könyv körüli kakofónia most már szinte lehetetlenné teszi, hogy kiderüljön, mi és hogyan történt valójában. Ellenben kapóra jön sokaknak. Azoknak, akik szemében az egyház úgy, ahogy van a történelem legdestruktívabb és leghiteltelenebb intézménye; azoknak, akik rettegnek minden változástól, főleg akkor, ha Ferenc pápa szorgalmazza; végül azoknak az egyházi embereknek is, akiket nem az evangélium, hanem az egyéni karrier víziója lelkesít.
Változatok könyvborítóra
Botrányok idején
A katolikusok és az egyház iránt érdeklődők számára talán megfogalmazhatunk két alapelvet, melyeket különösen botrányok idején érdemes szem előtt tartani.
Tiszta forrásokból tájékozódjunk – vagyis egyházi kérdésekről egyházi hírügynökségektől, hiteles csatornáktól. A Vatikán honlapja mindenki számára hozzáférhető. Akik magyar nyelven akarnak tájékozódni, azok pedig leginkább a Magyar Kurírhoz fordulhatnak bizalommal.
Az egyház nem diktatúra, az egység nem egyformaság. Különösen a kommunista országokban felnőtt generáció a párt egységének mintájára képzeli el az egyház egységét.
Az egyház egysége azonban tágasság, a sokféle vélemény együttes jelenléte jellemzi. Amiben egy szeretne lenni, az a törekvés Isten álma megvalósítására.
A jó katolikus is holtig tanul. Ahhoz, hogy társadalmi kérdésekben eligazodjunk, sokat kell tanulni. Így van ez az egyházi kérdések esetében is. Ha nem akarunk felülni mindenféle véleménynek, akkor megalapozott tudásra kell törekednünk.
Mire ez a cikk megjelenik, a botrány talán már elül. A Le Figaro egy hete tudósított a kötetről, s indította el a nemzetközi lavinát. A mai napon a témában már alig van új hír. A következő botrányig érdemes kihasználni az időt, hogy megbízható forrásokból igényes tartalmakkal növeljük tudásunkat és a média-mutatványokkal szembeni immunitásunkat.
Máté-Tóth András
