Szelektív mutizmus szülői szívvel

Először is azt gondolom, hogy ebben a helyzetben muszáj segítséget kérni. A segítségkérés igen nehéz dolog a magyar emberek számára, néha kínosnak találjuk, esetleg attól félünk, hogy megítélnek minket, az is előfordulhat, hogy rosszul. Ez a félelmünk életünk során aztán sokszor be is igazolódik. Az is lehetséges, hogy ezáltal saját magunkat gondoljuk kevesebbnek, úgy érezzük, hogy egyedül nem tudunk boldogulni és az valamiféle gyengeséget tükröz, így aztán bőven vannak előítéleteink a segítségkéréssel kapcsolatban. Én mégis azt javaslom, ha nehéz is, kérjünk támogatást. Sok embert találhatunk a környezetünkben, akikhez fordulhatunk egy ilyen esetben.

Elsősorban azonban soha ne egy külső személytől várjuk, hogy áttörő változást hozzon az életünkbe. Az igazi segítség a megértés, a támogatás és az elfogadás a környezetünk részéről. Ha őszinte akarok lenni, ezeket mindenekelőtt a saját szeretteinktől kérhetnénk. Mennyivel könnyebb lenne, ha meg is kapnánk. Mellénk állnának, bírálat helyett. Fontos kiemelnem, hogy egy ilyen nehézséggel szembenézni nagyon kritikus helyzet, éppen ezért rendkívül kényes kérdés, hogy ki és milyen tanácsot ad a másiknak és még az is bántó tud lenni, ha „csak egy véleményt” mondanak. Úgyhogy én személy szerint, azt tudom javasolni a családtagoknak, rokonoknak, hogy elsődleges legyen az elfogadás, tanácsot pedig majd kérünk, ha szükségünk lesz rá. Ez nem a „megmondom a tutit, én már sok mindent megéltem”…Nem fogjuk elfogadni, sőt inkább bezár az ember, hiszen nem ilyet éltél meg! Okoskodásnak tűnik.

Sok olyan esetről hallottam, ahol nem, hogy nincs elfogadás, hanem a szűk családon belül is az anyukát hibáztatják (ezt az anyósok előszeretettel űzik). Ahhoz vezet, hogy a mutista kisgyerek nem lesz képes bizalommal lenni és megnyílni a saját nagyszülei előtt. Ő teljes mértékben anyára van hangolódva. Néha szinte félelmetesnek tűnik számomra, hogy milyen mélységekig lát a lelkembe saját gyermekem. Tehát, ha egy anyós piszkálni kezdi az anyukát, a nagyi látogatása alatt csak rosszabb lesz a helyzet, ami abszolút a nagymamit igazolja. Ördögi kör az anyukáknak. Az ő véleményük pedig köztudottan nagy befolyással bír apára is…szóval semmi jóhoz nem vezet. Ha segíteni szeretnének, nem kell túlgondolni, csak fogadják el, amit a szülők kérnek és tartsák be. Ennek több pozitív hozadéka is van. A gyerekben állandósulnak a szabályok (egyfélék), könnyebben megérti és el is fogadja őket. Nem érzi, hogy a szülőket kijátszhatom. Mindenki egyet gondol. Ez egy rendkívül fontos mankója lehet a mutista gyermek fejlődésének, hiszen érzelmi biztonságot ad. Szóval a kulcs a támogatás és az elfogadás, minden rokon részéről.

Másik fő pillére a mindennapi életünknek a pedagógus, akinek nap, mint nap a kezébe adjuk mutista gyermekünket. Próbáljunk meg elmagyarázni az óvó- és tanító néniknek mindent, amit a szelektív mutizmusról tudni kell és bízzunk benne, hogy megértik. Jó pedagógus nyitott szemmel és füllel jár és az adott helyzetben tudja kamatoztatni tudását. Remélhetőleg nem kerülünk kínos helyzetbe. A pedagógusok egy része nem veszi jó néven, ha irányítani akarjuk a munkáját a gyermekünkkel kapcsolatosan, ezért aztán nagyon tapintatosnak kell lennünk. Sokszor a tapasztalat azt mutatja, hogy nehezen fogadják el az esetlegesen akár új ismereteket egy-egy gyerekkel kapcsolatban. Néhányszor előfordul, hogy személyes szakmai támadásnak veszik. Úgy gondolom, mindenképpen próbáljunk meg valamiféle közös nevezőre jutni a gyermekünket érintő érzékeny nevelési kérdésekkel kapcsolatban, mert a gyermekünknek ez a legfontosabb. Közös érdekünknek kell lennie, hogy fejlődni tudjon.

Külső segítség, avagy melyik szakembert válasszuk?

Egy mutista kisgyermek mindenképpen legyen kapcsolatban egy jó gyerekpszichológussal. Nagyon tisztelem a munkájukat, nekünk csak pozitív tapasztalatunk van. Mielőtt azonban csodát várnál, jobb, ha tisztázzuk, hogy a pszichológus csak akkor tud eredményesen dolgozni rajtatok, ha beengeded a legbensőbb családi életetekbe, őszinte leszel vele és hajlandó vagy befogadni és megfogadni a tanácsait. Képes vagy a változásra? Ahhoz, hogy működjön, sokat kell törnöd a fejedet az ott elhangzott mondatokon, ha pedig fájt hallani valamit, próbáld megfejteni, hogy miért rossz az neked. Szokták mondani, hogy „az igazság néha fáj”…na itt biztosan lesz ilyen. Azonban lehet, hogy borzasztó hallani, de feldolgozás után ez visz előre, ez indítja el a változást. Először csak bennünk, aztán a környezetünkben is. A gyermekünkről már nem is beszélek, hogy mennyit profitál majd ebből, de mindenképpen kezeljük alázattal a pszichoterápiát.

Fordulhatunk még különböző terápiás szakemberekhez. Ezekből viszonylag sokféle áll rendelkezésre manapság, viszont saját magunknak kell felkutatnunk a helyi lehetőségeket. Nekünk nagyon bevált a kineziológus. Az igazat megvallva kifejezetten szkeptikusak voltunk vele kapcsolatban, viszont a gyermekünk minden alkalommal kezelhetőbb és rugalmasabb lett. Látványos volt az eredmény. Ki kell próbálni!

Lovasterapeutát is csak javasolni tudom, már maga a ló és a gyermek közti bensőséges kapcsolat is óriási önbizalmat adhat a kisgyereknek és támogatottnak érzi magát. Kifejezetten előnyét érezzük az állattal való szoros kapcsolatnak és nem mellesleg egy sportról beszélünk. A lovasterápia nem csupán a szelektív mutizmust képes kezelni, hanem mellette rengeteget nyerünk egyéb készségek fejlesztéséből egyaránt.

Mi személyesen nem próbáltuk még, de nagyon pozitív hatásai vannak állítólag a TSMT tornának és a Neurofeedback-nek is!

Összegezve annyit mondhatok, hogy ne félj segítséget kérni! Csak előre vihet!