Honnan ered?

Szófejtések

Szófejtések

Mire vár a vár?

2021. május 12. - nakika

 

A homonímia, az azonosalakúság nemcsak a magyar nyelvben, hanem más nyelvekben is gyakran előfordul. Nem csináltam statisztikát, hogy a magyarban mennyivel többször, de felfigyeltem egy – Teller Ede fizikusnak tulajdonított – különös, nem nyelvész, észrevételre: „A magyar nyelv az egyetlen beszélt nyelv a világon, melynek fény természete van. Mint ős etimonok (egy szótagú szavak) mindnek 2 jelentése van, mint fénynek, anyagi (állapot) és hullám (folyamat) természete. (állapot, folyamat), vár, ég stb./”. Itt nem poliszémiás kapcsolatról van szó, amikor két azonos hangzású szó között jelentés béli rokonság van (pl. körte gyümölcs is meg villanyégő is lehet), hanem az egyik főnév, a másik ige. (állapot – folyamat). Ez adja meg a nyelv „fényszerűségét”. Tehát, itt a homonimeknek egy szűkebb csoportjáról beszélhetünk, amely már a magyar nyelv sajátosságát mutatja. Telleren kívül, mástól ilyen csoportosítást még nem hallottam. A nyelvészet és a fizika kapcsolata nyelvi családfa modellek készítésekor kerülhet terítékre. (Lásd a vonatkozó írásaimban!).

 

De térjünk vissza a címben feltett kérdésre!

 

Talán az őrségre, a személyzetre? Mert ez a két szó (a vár és az őr), sem alakra, sem értlemre ha nem is azonos, mégis elválaszthatatlan kapcsolatban van egymással. És nem csak a magyar nyelvben. A fogalmak kapcsolata ősidők óta visszatükröződik a szavak alakjában.  Vár és az őrhely. Azonban  mindkettővel kapcsolatban bejön a hegy szó is! És ez nem lehet véletlen! Grad, garder, gora. Vár, őrízni, hegy. Burg, wahren, berg. Magyar, latin, germán, szláv gondolattársítási azonosság nyelvi visszatükröződései. És ezek nem a tudományos akadémiák termékei, hanem az életkörülményekből fakadó nyelvi törvényszerűségek. És ezt a kapcsolatot nem cáfolja meg az a tény sem, hogy a várak nem mindig hegyre épültek és az őrhelyek is sokszor, a krónikások számára jelentéktelen, láthatatlan, specula-nak nevezett őrhelyek, leshelyek voltak.

 

Az őrhely kontra vár helymegnevezések problematikájával a románná lett településeink nevének vizsgálatakor találkozunk leginkább. A román Orhei a magyar Várhely átvétele. Lásd a Doboka megyei Várhely = Orheiu Bistretei, Temesvár = Timișoara, Nagyvárad = Oradea. A Beszterce megyei Óvárhely = Orheiu-Bistriței, némtül Burghalle (Burgelau). Iorgu Iordan a magyar vár + hely-ből vezeti le a Beszterce megyei Orhei, nevét. A Sopron melletti Várhely németül Burgstall. Szlávban a Grădişte = Várhely típusu megoldások mentek át.  A moldvai Orheiről azt tartják, hogy nem az őrhely szerepe, hanem a várrom melletti település léte miatt kapta a Várhely nevet. (Kiss Lajos). Első említése 1470-ből van.  Ştefan Ciobanu az Orhei nevet őrhelyként, őrvárként fejti meg. Ugyan itt, Costesti faluban egy domb neve Dealul Orhei (Vár-, vagy Őrdomb).

 

A magyar „vár” szót a németek és a horvátok (szlávok) is átvették, lásd: Temeschwar, Темишвар-Temišvar, vagy Timišvar. Segesvárnál az első román nyelvű dokumentum csak 1435-ből való, itt a "Sighişoara" forma egyértelműen a magyar Segesvárból ered, ez megy át szláv „Сигишоара-Sigišoara” alakba. Csánki és Győrffy óta ezt mindenki tudja. Azonban Sánta Attila élezte ki ezt a kérdést a Három magyar eredetű besszarábiai helynév: OHREI című írásában[1]. Felteszi a kérdést: Jöhet-e az Ohrei az Őrhely-ből? A válasza az, hogy „település neveként nem, domb, kiemelkedés neveként igen”. Majd így folytatja: „Nincsenek Őrhely nevű településeink, a szó maximum utcanévként vagy dombnévként használatos. Ennek oka talán abban kereshető, hogy az őrhely általában a várostól, falutól távol eső helyen, magaslaton volt, ahonnan látni lehetett az ellenség közeledtét, ilyen helyeken pedig település nem alakult ki”. (Kiemelések tőlem).

 

Erdélyben sokáig fennmaradtak az őrhely típusú hegynevek. Bár, több esetben felváltotta a szász-német strázsa szó, ami azután országosan is elterjedt. De megmaradt például Nagyenyeden: „A város az alhavasi hegyek tövében, elég szép helyen fekszik. Nyugati részén a Varcagás, Porond és Tót utcákkal Felenyed falu felé terjeszkedik; északról útját állja egy magas szőlőhegy, az Őrhegy” (Benkô József: Transsilvania specialis.Erdély földje és népe. Kriterion). Van itt „vár” is: Enyednek középpontját, mondhatnám magvát, képezi egy régi templom, az Enyeden levők közt legnagyobb ref. templom, és az ezt környező régi fal, mint nevezik „vár", mely az őrhegy aljában, attól délkeletre áll”. „Enyed, egy keskeny völgyben, annak épen a Maros szélesebb völgyébe való kanyarodásánál fekszik, egy kis hegy (Őrhegy) tövében”. Vagy Magyar-Sárdon: „Magyar-Sárd felett pedig az Őrhegynek meredeken kiemelkedő sziklas tetőit alkotja…”. (Dr. Koch Antal: Az Erdélyrészi medencze harmadkori képződményei). De Alsó-Fehér megyében, Magyarigeni járásban, Marosszentimre (Sântimbru) és Sárd közötti híres Bilak hegyet hívták Őrhegynek is. Vörösmarty Mihály Kemény Simon című balladájában „Őrhegy”-nek nevezi Bilakot: „Leggyilkolóbb csata az Őrön mennydörög;” Kemény Simon vitézségét így festi le: „De visszavág a hős s a szörnyü fej lehull;/ Rémítve görg alá az Őrhegy ormirúl./ S ismét egy új vitéz s ismét egy új halál:/ A hollós vértü hős párjára nem talál.” Pár sorral lejebb: „S mindinkább hull a nép az őri hegy felett,” Mivel semmi információm nincs arról, hogy mi köze lehetett Bilaknak az Őrhegyhez, ezért az olvasóra bízom a döntést. És hogy miért nincsenek Őrhely nevű településeink? Vannak! Csak sokkal régebbiek. Vissza kell mennünk a Kárpát-medence avar korába, ahonnan nincsenek írott emlékeink. A 2010-ben kiadott Fénylő, fehér, jel című könyvemben foglalkoztam ezzel a kérdéssel. „A Pannonhalmi Főapátság Történeti fogalom- és személynévtárában olvashatjuk, hogy „A helynevek és a régészeti adatok arra vallanak, hogy egyes avar csoportok megérték a magyar honfoglalást.” De akkor hol vannak az avar helynevek? – kérdezhetjük, joggal. Többen[2] feltették már a kérdést, hogy: vajon tényleg nem lehet honfoglalás előtti magyar helyneveket a Kárpát-medencében kimutatni?” – ismétlem én is a költői kérdést. Mert dokumentáltan, adatolva ilyeneket tényleg nem találunk. Sőt! Az avarok nyelvét sem ismerjük. De közvetve, egy kis logikus gondolkodással egyre több helynévről állíthatjuk, hogy az avarok idejéből maradt ránk. És ezek általában az őrző, védő, jelző helyek nevei mindenhol, ahol az avarok megállapodtak.

 

A belec, bilo, bilca szavak jelentése szerintem: őrség, őrhely, eredete – ismeretlen, mondják az óvatosabbak. „Az őr, őrség jelentésű szláv eredetű strázsa szó valószínűleg a korai magyar állam határvidékének (a gyepűnek) az őrzésével foglalkozókra utal.” – állítják azok, akik nem hisznek abban, hogy a szláv nyelv (különösen az orosz) tele van magyar (ősi, Árpád bejövetelét megelőző), illetve török eredetű jövevényszavakkal. Belec, Bilo, Őr, Strázsa – egyazon fogalom kifejezései – jelző, jeladásra alkalmas (legtöbbször magaslati) „jelölt”, „megbillogozott” helyek. Van egy másik feltételezésem is. Ez a Béla névre alapoz: a hely, ahol Béla lakik=Béla-lak. A Horger törvény szerint ez: Béllak>Bélak>Bilak formába megy át. (Horger-törvény: az egymást követő két nyílt – azaz magánhangzóra végződő – szótag közül a másodikból kiesik a rövid magánhangzó.) Lásd a Biallak írott formát. A két mássalhangzó közötti é>i váltás gyakori. (Lásd például Bélbor>Bilbor, vagy az alföldi tájszólásban: vér>vír, fehér>fehír, szép>szíp stb.). Ez a változat nem mond ellent az alapteóriámnak sem. ami az alábbi:

 

Minden birodalom legnagyobb gondja az, hogy a megszerzett területet hogyan tudja megtartani. Általában a saját létszáma nem elegendő a határok tartós védelmére. Szükség van az idegen, meghódított népek közreműködésére, akik közé saját embereit elhelyezheti, az általuk képviselt rend, hatalom fenntartására, elismertetésére. Az avarok sáncvárakat, földvárakat építenek, és meghódított népekkel (többségében szlávokkal) veszik körbe magukat. A hatalmas határterületekre őrző, jelző családokat telepítenek a saját fajtájukból, akik a „béla” (későbbi nevén az ispán) felügyelete alá tartoznak. Erejüket nem az egyénileg jól képzett harcosok, hanem az íjászok, a könnyűlovasság tömege adja. Ez nem jelenti azt, hogy az avarok lovas-nomádok lettek volna. Nevük „várkun” név alatt is ismert volt, ami a várépítő, letelepedett életvitelre, tevékenységre utalt. A belső rendfenntartás viszont, ezekre a letelepített csoportokra támaszkodik. Általában nem keverednek az ott élőkkel, nyelvüket, szokásaikat megtartják. A túlélés feltétele viszont az, hogy be kell tartani bizonyos együttélési szabályokat. Szinte természetesnek tűnik, hogy ahol a „Bélák” laktak, annak a helynek a „béla” valamilyen -- a külsők által adott – változatából alakult ki a településnév. Ahol pedig a „jelzők” „strázsák” éltek, ott terület, a víz, a hegy „megjelölté”, „megbélyegzetté”, azaz „billogossá” „belegessé” vált, amit „jó volt tudni”. (Csak megjegyzem, hogy a turk nyelvekben a bil” tudni, a „bilik” tudást jelent.) És, hogy mindez az avar korban, és nem később történt, indokolhatja az a tény is, hogy a „Béla” kifejezetten „pogány” név. Már a hunoknál is találkozhatunk e névvel. Az ősi, misztikus Bél, Béla név fennmaradását elősegítette a szó formai hasonlósága a szláv „belo, beo”-val. Az viszont elképzelhetetlen, hogy az erőszakos hittéríttés idején – amikorra teszik a legtöbb Árpád-kori településnév keletkezését – tömegével jelentek volna meg ezek a BL és BLC vázra épülő földrajzi helynevek. Valószínűbb tehát, hogy már korábban léteztek a magyar nyelvű közösségekben. A szlavofób irányzat pedig éppen ezt használja ki a szlávok korai jelenlétének igazolására, mondván, hogy a bela, biela stb. szláv személynév eredetű. De hol vannak a Béla nevű szláv mondahősök, hercegek, királyok?

 

Korábban a hunok hulláma letelepítette, összerendezte a germánságot. Ezt a művet Nagy Károly fejezte be azzal, hogy az avarok ellen létrehozta az egységes német-római császárságot. Az avarok letelepedése, pedig megindította a szlávok elrendeződését, amit a magyarok bejövetele zár majd le évszázadokra. (Ezt a pecsétet törte fel a 19. század „nemzeti öntudatra ébredése”, ami két világháborúhoz és a határok átrendezéséhez vezetett.) A nyugati minta tehát a város és körülötte a lakosság, az avar-magyar minta, pedig a kihelyezett, speciális helyekre telepített őrző-jelző helyek, erődök, általában magaslatokon és az ezeket irányítók táborai. Az irányító vezéri stábnak kényelmesebb, általában folyóparti, állattartásra, legeltetésre, alkalmas terepre van szüksége. A kívülállók a funkció szerint megkülönböztetik ezeket a saját lakhelyeik környékén létesült telepeket és így jönnek létre a „billog”-ból a jelző, a „Bél”-ből az ispáni helyek, illetve személynevek, belecek, bilecek, bilcék, stb. valamint a Bélák, Beludok, Bilák, stb. Lásd például: Bielitz-Biala; Belica és Báljá.

 

A vonatkozó könyvrészlet itt található: https://bileczf.blog.hu/2017/05/06/fenylo_feher_jel

 

Az avar birodalom megsemmisülése szétzilálta ezt a jelző rendszert. Az avarok beolvadtak a frank birodalomba, a maradék magyarrá lett. Ez nyelvi változást is hozott. A Bélákat felváltotta az ispán, a beleceket az „őrzők”. Megjelent az Őrvidék elnevezés. Nagybarcán, királyi őrhely volt, amelyet már 1194-ben említenek az oklevelek. „III. Béla a borsodi vár kötelékéből kivéve Pélyt elcserélte "Nagybarcával", és egyes írások szerint királyi kémlelőknek adta.” Nagybarca (Borcha) 1194-től datált hely. A „királyi kémlelők” pedig, foglalkozásukat tekintve azonosak lehettek a teóriámban szereplő „jelző családokkal”, csak már konszolidáltabb  környezetben.

 

Az őrök, bár kiváltságokat élveztek, de nem voltak nemesek. Ez inkább öröklődő rang, foglalkozás, életforma, esetünkben foglalkozást jelentő közszó, ómagyarul bilec volt. Vajdaságban, a Béga folyó partján fekvő Becskereknél – amit szintén írtak Beche, Becke formában is – már azt olvashatjuk, hogy „Neve az újabb kutatások szerint avar eredetű, s őrhelyet jelent.”

 

Hogy miért nincs említés ezekről a helyekről a krónikákban? Véleményem szerint azért, mert ezek nem római módra megerősített őrállások, hanem nomád, az avarok életvitelének megfelelő telepek voltak, a krónikások számára jelentéktelen, láthatatlan, specula-nak nevezett őrhelyek, leshelyek voltak, amikről csak az ott élők tudtak. Úgy, ahogyan Sánta Attila írta!

 



[1] Három magyar eredetű besszarábiai helynév: Orhei. Székelyföld XVI. 2012. 2, Moldvai Magyarság XXIII. 2013.

[2] Lásd pld. Király Péter „A honalapítás vitás eseményei” című könyvében.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szavakjelentese.blog.hu/api/trackback/id/tr1916556820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása