Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Üdvözöljük a szír faluban, ahol csak nők élnek!
Van egy falu Szíriában azoknak a nőknek, akik le akarják rázni az Iszlám Állam által csúcsra járatott férfidominanciát.

Talán egy háborús övezet nem a legnyilvánvalóbb hely egy feminista utópia számára. De itt, a folyamatos konfliktusok által feldúlt Szíria egy távoli sarkában egy csoportnyi nő egy olyan menedéket teremtett, ahova visszavonulhatnak az őket körülvevő káosz elől. A két év alatt felépített falu egy ökológiai, önfenntartó idill, ahol nők uralkodnak – és férfiak itt nem maradhatnak.

Valahol Észak-Szíriában, egy hosszú, poros út végén, puskával a vállán egy fiatal nő áll őrt a Jinwar nevű, elszigetelt falucska mellett.

A kapu mögött álló harminc, lila és kék festéssel díszített ház között elterülő földeken zöldségek teremnek hosszú, rendezett sorokban.

 

Jinwar női falu bejárata Észak-Szíriában (Richard Hall / The Independent)

 

„Itt nincs szükség férfiakra, jó itt az életünk” – állítja Zainab Gavary, 28 éves lakos. „Ez a hely azoké a nőké, akik a saját lábukra akarnak állni.”

Jinwar egy női kommuna Szíria főként kurdok által lakott északi részén, mindössze néhány kilométerre Kamislitől. A telepet helyi nők alapították nemzetközi önkéntes-támogatással annak érdekében, hogy a nők ott „a patriarchátus és a kapitalizmus ellentétes kényszereitől szabadon élhessenek”.

A házakat azok a nők építették, akik most bennük laknak. A falu utcáin sétálva dolgozó nőket megörökítő falfestményeket és szobrokat lehet látni, a központban pedig egy vadvirágos kert díszíti a falut, ezzel is emelve a kontrasztot Jinwar és a környező terület falvai között.

Az, hogy a telep Szíriában alakult, nem a véletlen műve. Néhány éve az egész terület az Iszlám Állam (ISIS) árnyékában élt. A hírhedt dzsihádista csoport nagy területeket vont az ellenőrzése alá, és villámtámadásokat indított déli és keleti irányba a kurd régió, illetve a határt átlépve Irak ellen.

Az ISIS fővárosa, Rakka csak néhány órányi autóútra fekszik Jinwartól, és a legszörnyűbb atrocitásokat a Jinwartól száz kilométerre fekvő Sinjarban követte el a terrorcsoport. Uralmuk során több ezer yazdi férfit mészároltak le, és nők ezreit hurcolták el szexrabszolgának.

Válaszul az erőszakhullámra, sok kurd nő ragadott fegyvert, hogy felvegye a harcot a szélsőséges csoporttal. Az őket rabszolgának szánó gyilkos kultusznak ellenálló nők bátorsága felkeltette a világ figyelmét.

Jinwar alapítói úgy tekintenek a projektre, mint annak a „női forradalomnak” a folytatására, amely lehetővé tette, hogy nők elhagyhassák a családjukat, és háborúba menjenek. Annak ellenére viszont, hogy a világ azokról a képekről ismeri a kurd nőket, amelyeken az első vonalban harcolnak, a kurd társadalom mélyen konzervatív.

Jinwar azért épült, hogy helyet adjon azoknak a nőknek, akik meg akarnak szabadulni a patriarchális társadalom által rájuk erőltetett, családorientált szabályok elől.

Egyikük, Gavary nagyon fiatalon házasodott, ám a férje hamar elhunyt. – „Anyám könyörgött, hogy ne jöjjek ide, de mégis megtettem” – meséli. – „Tíz évig egyedül neveltem a fiamat, sokat szenvedtem.”

„Nők nélkül nincs szabadság” – ismétli a Jinwar falaira festett jelmondatot. 

Amíg a nők nem képzik magukat, és nem ragadják magukhoz az életük irányítását, nem lesz szabadság.”

 

Amira Muhammad öt gyermekével él Jinwar-ban (Richard Hall / The Independent)

Jinwar két fő célja, hogy a nők társadalmi szerepét megerősítse és hogy a fogyasztói életmód alternatívájaként egy ökológiai és kommunális életmódot vezessen be. Ezzel Jinwar politikai szerepet is vállal, de van egy sokkal hétköznapibb szerepe is: menedéket biztosít bajba jutott nőknek, különösen azoknak, akik szeretteiket háborúban veszítették el.

A 33 éves Amira Muhammad egyike a Jinwarban otthonra lelő számos özvegynek. Férje több, mint egy éve az ISIS elleni harcban esett el. Őt és szüleit arra kényszerítették, hogy visszamenjenek az ISIS területére, örökre kiszolgáltatva magukat.

„Azért jöttem ide, mert öt gyermekem van, és sem bevételem, sem házam nem volt” – mondja. – „Itt rengeteg mindent megkapunk. Tanítják a gyermekeimet, és az ellátásunk is biztosított. Ez egy kellemes falu, és ami a legfontosabb, a gyermekeim is szeretnek itt lenni.”

 

„Itt nincs szükség férfiakra, jó az életünk” – Zainab Gavary, jinwari lakos

 

„Földet művelünk, fákat ültetünk. Minden asszony a saját parcelláját műveli, hogy ellássa a gyerekeit. Eladjuk a terményt, a bevételből fedezzük a költségeinket” – teszi hozzá.

Jinwar lakóinak idejét leköti a létfentartáshoz szükséges javak megteremtése. A főzés feladatát felosztják, és mindenki egy nagy közös konyhában étkezik. Gondoskodnak az állataikról, a gyerekeket iskolába viszik. A faluba gyakran érkeznek látogatók a környékről, hogy megismerjék a projekt mögötti elképzelést.

 

Falfestmény Jinwar-ban (Richard Hall / The Independent)

 

Az özvegyek mellett elvált asszonyok is vannak itt, akik csak távol akarnak élni a férjüktől.

A tizenhét éves Nisreen Quadir a testvérével érkezett. Szerinte az elszigetelt életnek megvannak a maga hátrányai. – „Az életünk így egyedül néha elég unalmas” – véli. –

De itt legalább számíthatunk egymásra, és szabad nőként élhetünk.”

 

Fordította: Molnár Dorottya

 

UPDATE (2019. november 5.) 

A  török invázió közeledte miatt ki kellett üríteni a várost. A jinwariak most környékbeli városokban, falvakban húzzák meg magukat. Nem könnyű a helyzetük, menekültként kapnak segítséget a helyiektől.

A jinwari gyerekek továbbra is igyekeznek iskolába járni, írja a Kurdistan 24 újság. Azt mondják, ez az egyik legfőbb módja az ellenállásnak egy háborús övezet kellős közepén... A török haderők célja, hogy félelmet keltsenek, és lerombolják az kurd emberek mindennapi életét. Ezért próbálják megőrizni a rendezett mindennapi élet kereteit, és iskolába járni. Azt remélik, egy nap visszatérhetnek Jinwarba.

Kövess minket facebook-on!

Leírás

Női és férfi szerepek, nemi identitások, párkapcsolati és szextippek, szexuális orientációk metszetszemléletű feminizmus, LMBTQ* témák – szóval minden, aminek a rettegett g-betűs szóhoz, a genderhez köze van. „Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted!”

Címkék

#erőszak kultúra (8) #metoo (5) #velemismegtörtént (3) 19. század (4) 20. század (8) 5 dolog (1) 7 dolog (1) ableizmus (2) abortusz (3) abundance (1) adatbázis (1) adathalászat (1) Adomány (1) advent (1) agyfasz (3) AIDS (1) ajándék (1) akarácsonylegyenténylegaszeretetünnepeésneatúlfogyasztásé (1) akcióhős (1) aktivizmus (9) áldozat (4) áldozathibáztatás (5) álhír (2) alkalmi kapcsolat (2) alkoholizmus (2) állam (1) Allan G Johnson (2) állapotosság (2) áltudomány (1) anál (1) anális szex (1) anemaznem (1) angyal (1) angyalka (1) anna todd (1) antikapitalizmus (3) antropológia (1) anya (10) anyuka (2) apa (7) apuka (2) aranyvasárnap (1) Ariana Grande (1) ásó (1) átfektetés (1) Átfektetés Mozgalom (1) autó (1) autonómia (1) az igazi (1) az igen az igen (6) a nem az nem (6) baba (4) babavárás (1) baloldal (3) bántalmazás (1) barátság (1) Barát Erzsébet (1) barlangos test (1) beleegyezés (2) beszámoló (2) beszéd (4) betegállomány (2) bevándorlás (1) biológia (10) biológiai meghatározottság (3) bipoláris (1) bipoláris affektív zavar (1) bipoláris zavar (1) biszex (3) biszexualitás (4) bizonytalan kötődés (1) biztonság (8) biztonságos kötődés (1) blog (1) BME women (1) bögre (1) bögre helyett (1) bölcsi (1) bölcsőde (1) boldog karácsonyt (1) böngészés (1) bőségmodell (1) budapest pride (7) bullying (3) büntetés (1) busz (1) CDU (1) cégvezető (1) CEU (2) childfree (1) cirkómajom (1) clitoris (1) coming out (3) corona (2) corona virus (1) covid19 (1) csakazigenazigen (2) csak az igen jelent beleegyezést (2) család (11) családon belüli erőszak (10) családtervezés (1) csecsemő (1) csikló (1) csillám (1) csillámpor (1) csimpánz (1) Csizmadia Ferenc (1) csók (2) csontrák (1) cumisüveg (1) dajkál (1) depresszió (1) díj (2) diktatúra (1) dínó (1) dinoszaurusz (2) diszkrimináció (7) dísztárgy (1) divestment (1) drag queen (1) Dr Bender Zsuzsanna (1) dzsingülbelsz (1) education (1) egészséges szex (2) egészségügy (1) éghajlatváltozás (2) egyenlőség (9) egyenlő bánásmód (1) egyenrangúság (2) egyenrangú párkapcsolat (1) Egyesült Államok (2) Egyesült Királyság (2) egyetem (1) egygeci (1) egy éves (1) ellenzék (2) Ellis (1) elmebeteg (1) elnyomottak színháza (1) előadás (2) előítélet (1) előny (1) Először Lakást (1) ember (3) emberi jogok (4) emberség (4) engemis (3) eonizmus (1) erekció (1) erkölcs (1) erkölcscsősz (1) erogén zóna (1) erőszak (23) erőszakkultúra (9) erőszakmentes kommunikáció (1) erőszakos férfi (8) esély (1) esélyegyenlőség (5) esszencializmus (12) etika (2) etikus (1) etikus nemmonogámia (1) etnikum (2) etológia (1) eugenika (1) evolúciós pszichológia (1) ezüstvasárnap (1) facapalm (1) facebook (5) facepalm (1) fanfiction (1) fazék (1) fedél nélkül (1) fekete nők (1) felelősség (4) felsővezető (1) feltalálók (1) feltámadott a tenger (1) felvilágosítás (2) felvonulás (1) feminista (9) feminizmus (54) fenyő (1) férfi (17) férfiak (37) férfiak elleni erőszak (1) férfiasság (1) férfierőszak (4) férfijogi aktivisták (3) férfikönnyek (2) férjjelölt (1) fertőzés (1) fesztivál (1) fiatal feminista (4) Fidesz (6) fidesz (1) film (7) filmfesztivál (2) fiúk (2) főállású apa (1) főállású szülő (1) Fodor Éva (1) fogadóóra (1) fogamzásgátlás (2) fogamzásgátló (1) fogyasztás (4) fogyasztói társadalom (3) fogyatékossággal élők (1) fosszilis energiahordozók (1) Freud (3) frida (1) FRIDA (1) Frida (1) Frida grant (1) fundamentalizmus (1) futóverseny (1) G-pont (1) gender (31) genderfészek (3) genderharcos (1) genderizmus (1) genderpánik (4) gender identitás (3) giccs (1) gloria steinem (2) gondoskodás (4) gondoskodó férfi (2) gőzmozdony (1) Grant (1) grant (1) grincs (1) gyakori kérdések (2) gyakornok (1) gyász (1) gyerek (6) gyerekek (25) gyerekgondozás (3) gyereknevelés (5) gyermek (3) gyermekbántalmazás (2) gyilkosság (2) győzelem (1) gyűlöletbűncselekmény (1) habilizmus (2) háború (1) hagyomány (2) hajlék (1) hajléktalan (3) hajléktalanság (2) hajléktalanszálló (1) hajléktalantörvény (1) hajó (1) Hannover (1) harry styles (1) hatalom (3) határok (1) határon túli magyarok (1) Háttér (1) Havelock Ellis (1) házasság (8) házikó (1) heteroszexualitás (17) heti gender (2) higénia (1) hírek (4) híres nők (2) HIV (1) hóember (1) hógömb (1) holokauszt (1) homofóbia (7) homoszexualitás (19) hópiha (1) hópihe (1) Housing (1) Housing First (1) hülye (5) hülye kérdés (2) humorista (1) hüvely (1) hüvelyi G pont (2) idegengyűlölet (3) identitás (6) ideológia (1) idősgondozás (2) igazgató (1) InGen (1) ingyen lakás (1) inségmodell (1) interjú (1) internet (4) intersectionality (9) interszekcionalitás (22) interszexualitás (1) intézményi árulás (1) intimitás (1) introvertált (1) IQ-teszt (1) irodalom (1) írói pályázat (1) irónia (1) Írország (1) iskola (1) ismétlődő kérdések (1) Isztambuli Egyezmény (6) itt az idő (1) ivar (1) J. K. Rowling (1) járvány (2) játék (1) jobboldali (1) jog (2) jótékony (1) jótékonykodás (1) jótékonyság (1) jövőkép (1) jó szex (1) judith butler (2) Julia Serano (3) Jurassic Park (1) kacat (1) kamaszok (1) kampány (1) kamuhír (2) Kanada (1) kapitalizmus (4) karácsony (3) karácsonyfa (1) karácsonyi parti (1) karantén (1) karcsonyijótékonykodás (1) képregény (3) képviseleti demokrácia (1) képviselő (1) képviselő úr (1) kérdések (1) kereszténydemokrata (1) kertészkedés (1) kétharmad (1) kettős mérce (2) kiáltvány (2) kiberbiztonság (3) kielégülés (1) kitörés (1) kitüntetés (1) kiváltság (1) kívánt terhesség (1) klímamegállapodás (1) kocsi (1) kolléga (1) kommentelés (4) kommentháború (2) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (2) konzervatív (3) kórház (2) kormány (2) környezetvédelem (3) korona (4) koronaszex (1) koronavírus (1) korrupció (1) kötődés (1) kötődéselmélet (1) követőszoftver (1) közösség (1) kultúra (6) kurd (1) kurdok (1) kurd nők (1) kurucinfo (1) kutatás (2) kutya (1) kutyus (1) lábas (1) lakás (2) lakáspolitika (2) lakásprogram (1) lakásszegénység (2) lányok (4) leghülyébb kérdés (2) legyen szabad a nem (9) legyen szabad a nemet mondás (1) legyen szabad a nemről beszélni (1) Leiti (1) lelkész (1) lelkisegély (1) Lengyelország (3) leszbikus (8) libernyák (1) LMBT (4) lmbt (1) LMBTQ (47) lmbtq (1) LMBTQ történet (10) lottó (1) lottószelvény (1) lucky boy (2) macska (1) magazine (1) Magyar Nemzet (1) magyar történelem (1) magzat (1) majom (1) manifesztó (2) manipuláció (1) mankó (1) maradunk (1) Márki-Zay (1) Márki-Zay Péter (1) Márton Joci (1) Marton László (1) másállapot (2) másodlagos viktimizáció (2) maszkulinitás (1) maszturbálás (1) mázli (1) mécses (1) megcsalás (1) megelőzés (1) megnyitó (1) meg nem született (1) melegházasság (2) meleg férfi (5) mellbimbó (1) meló (1) mélyszegénység (1) men (4) menstruáció (2) mentális betegség (1) mérgező férfiasságkultúra (1) mesék (1) metoo (5) metszet (7) metszetszemlélet (22) milyen a jó szex (1) minekszülazilyen (1) minek szül (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök úr (1) Miss Galaxy (1) mítosz (2) miután (1) molesztálás (1) monogám (1) monogámia (2) monopoly (1) more than two (1) mozgalom (7) mozgássérült (1) munka (5) munkahely (5) munkahelyi diszkrimináció (6) munkás (2) művészfilm (1) Muxes (1) MZP (1) nagymama (1) nagynéni (1) nagy Ő (1) NANE (3) negeneráljunkszemetet (1) negyártsszemetet (1) nembináris (3) Németország (2) nemi betegség (1) nemi erőszak (3) nemi identitás (22) nemi különbségek (9) nemi szerepek (23) nemi sztereotípiák (14) nemkívánt terhesség (1) nemtehetszróla (1) nemzet (4) nemzetiség (2) nem tehetsz róla (2) népek tengere (1) népszavazás (1) nevegyélkacatot (1) nevegyélszemetet (1) nevelés (1) nincs puszi (1) (9) nőgyűlölet (14) női orgazmus (1) női sors (3) nők (20) nők elleni erőszak (19) nőtörténet (1) nőügyek (7) novella (1) nyeremény (1) nyílt levél (1) nyitott kapcsolat (1) nyomor (2) O1G (2) oktatás (3) olajszörny (1) Olmi (1) Olmi Thiessen (1) öltözködés (2) önazonosság (1) önbizalom (3) one direction (1) önfenntartás (1) online biztonság (3) online magazin (1) önrendelkezés (2) OpenGender (1) Orbán (2) Orbán Viktor (3) orgazmus (3) örökbefogadás (1) osztály (1) ösztöndíj (1) ötös (1) ötöslottó (1) otthon (2) óvoda (1) óvszer (2) pályaművek (8) pályázat (2) pánik (2) pánikbetegség (1) pár (1) párkapcsolat (12) party (1) patriarchátus (20) pech (1) pedofilia (2) pénisz (1) pénzjutalom (1) Petőfi (1) plus size (1) Pogány Anikó (1) poli (3) poliamoria (3) politika (13) politikai korrektség (5) politikus (2) populáris kultúra (2) pornó (4) pozitív (2) Pride (2) princípium (2) privilégium (1) Prizma (2) Prizma közösség (2) propaganda (1) prostitúció (1) pszichés betegség (2) pszichiátria (1) pszichológia (15) PTSD (1) publikálás (1) puszi (1) Puzsér (1) Puzsér Róbert (2) queerfeminizmus (1) rabszolga (1) rabszolgatörvény (2) ragadozó (1) rák (1) rámpa (1) randevú (1) randi (1) raptor (1) rasszizmus (13) referendum (1) reklámok (1) rendőr (1) rendőrautó (1) rendőrök (2) rendőrség (2) rendszer (9) rendszerkritika (13) rendszerváltás (2) rénszarvas (1) reproduktív jogok (2) Rétvári Bence (1) Reuss András (1) ringat (1) rivotril (1) rokkant (2) rokkantsági ellátás (1) Románia (1) roma nők (1) sajtószemle (1) Sárosdi Lilla (1) scarcity (1) segély (2) sexual education (2) sex ed (2) Simone de Beauvoir (1) slam poetry (1) slutshaming (3) sorfal (1) sorozat (1) stand-up (1) statisztika (1) stimuláció (1) Stockholm (1) Svédország (1) szabad (1) Szabadnem csapat (4) szabadság (4) szabad szoftver (1) Szakállas Katalin (1) szakdolgozat (1) szálló (1) Szeged (2) szegénység (7) szélsőjobb (1) személyes határok (1) személyiség (1) szerelem (3) szerelmi csalódás (1) szerencse (1) szerencsés fiú (2) szeretet (2) szeretetünnepe (2) szeretkezés (1) szerkesztőség (1) szex (24) szexedukáció (5) szexizmus (11) szexológia (8) szexrandi (1) szextippek (3) szexuális egészség (4) szexuális erőszak (16) szexuális felvilágosítás (7) szexuális izgalom (3) szexuális kényszerítés (6) szexuális önrendelkezés (6) szexuális vágy (5) szexuális zaklatás (1) szexualitás (5) szexus (1) Szigetvári Kórház (1) szimpátiatüntetés (1) Szíria (1) szocializáció (2) szociológia (2) szolidaritás (4) szopás (1) szoptatás (1) SZTE (1) sztereotípiák (7) szülés (2) szülészeti erőszak (1) szülesztés (5) szülő (9) takarító (1) találmányok (1) társadalmi nem (5) társadalom (68) társasjáték (1) télapó (1) tenger (1) terf (11) terhesség (2) terhességmegszakítás (1) termosz (1) testi autonómia (2) testi önrendelkezés (4) testkép (3) testvériség (1) tévedés (1) téved miniszterelnök úr (1) Thomas (1) tiktak (1) tiktaktiktak (1) tippek (4) tisztelet (1) tizenévesek (5) többszerelműség (3) több mint kettő (1) tök (1) tökön rúg (1) tökön rúgás (1) történelem (13) törvény (2) továbbképzés (1) toxikus maszkulinitás (1) transzfeminizmus (7) transzfóbia (4) transzgender (19) transzkritikus (4) transzneműség (43) transz férfi (6) Trans Film Fest (1) tranzíció (nemi átmenet) (1) tréning (1) troll (3) trump (1) Trump (1) túlfogyasztás (1) túlnépesedés (1) túlóra (1) tüntetés (5) Túró Rudi (1) twitter (2) unborn (1) ünnepek (1) unoka (1) unoka szülés (1) USA (6) Utah (1) Utah állam (1) utazó (1) utca (1) utcai zaklatás (2) utcán élés (1) üveggömb (1) vagina (2) válasz (2) választás (3) választás2018 (1) van egy álmom (1) városi libsi (1) védekezés (1) vegetáriánus-vegán (1) vélemény (5) velemismegtörtént (3) velociraptor (1) vetélés (1) vicc (1) video (2) videoblog (3) viking (1) vírus (2) vita (2) vitakultúra (3) vlogger (1) vonat (1) wikipédia (1) womens march (1) Young Feminist (1) zaklatás (2) zsákfalu (2) Zuzana Čaputová (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása