A Háttér Társaság 1996 óra visz önkéntesekkel telefonos lelkisegély-szolgálatot, amely néhány éve chates szolgáltatással is kiegészült. Most ősszel új képzést indítanak az érdeklődőknek. Ebből az alkalomból beszélgettünk két operátorral arról, hogy milyen tapasztalataik vannak, milyen élmény számukra ez az önkéntes munka.

Szabadnem: Mutassátok be picit magatokat! Miért adjátok ezt az interjút álnéven? Amennyire látom, eléggé outok vagytok.

Jónás: Az álnévnek semmi köze az outsághoz. A Háttér Információs és Lelkisegély-szolgálata anonim szolgálatként működik, ami azt jelenti, hogy az operátornak kötelessége, a hívónak pedig joga a névtelenség. Ez mindkettejük védelmét, a hívás biztonságát szolgálja, hiszen a hívó mondhat bármit anélkül, hogy a személye beazonosíthatóvá válna, az operátorok pedig teljesen odaadhatják magukat a hívásnak, mert az nem kapcsolódik össze a szolgálaton kívüli életükkel. Így aztán bemutatkozni sem tudunk, bár azt szívesen elárulom magamról, hogy utálok futni, macskás és kutyás is vagyok, és nagyon szeretem a marcipánt.

Marlene: Van egy barátnőm, akinek egyszer lelkisegélyre lett volna szüksége, de - mivel ő azon kevesek egyike volt, aki tudta, hogy a Háttérnél dolgozom - nem merte ezt a szolgálatot felhívni, pedig tulajdonképpen nagyon kevés esélye lett volna, hogy épp velem fut össze a vonalban. Nem mintha nem bízott volna bennem, egyszerűen úgy érezte, ezt a dilemmát egy teljesen semleges, külső személlyel akarja megbeszélni. Ez nem olyan, mint egy baráti beszélgetés, például azért sem, mert nem kölcsönös: az operátor nem beszél saját magáról, teljesen a másik emberre koncentrál. Nem magánemberként, hanem segítőként van jelen, ezért nem lenne szerencsés összekapcsolni az operátori énjét azzal, ahogyan ő a hétköznapokban él. Úgyhogy a legközelebbi hozzátartozóinkon kívül a baráti körünkben sem szoktuk elmondani, hogy itt dolgozunk. Viszont a választott nevemből azért kiderül rólam pár dolog, például a kedvenc rajzfilmsorozatom és az, hogy melyik nemhez vonzódom :-)

Jónás: Amit Marlene itt felvetett, szerintem a segítői munka egyik központi alapeleme. Azáltal, hogy egy olyan emberhez fordulok - azaz például nálunk egy névtelen operátorhoz a telefonvonal vagy a chat túlfelén -, aki ezt a segítői helyzetet leszámítva nem tartozik az életemhez, lényegében egy olyan embert vonok be az engem foglalkoztató kérdésbe, aki annak nem része - tehát nem része az abban rejlő nehézségeknek, fájdalmaknak sem, és lényegében nem kell rá, az ő személyére tekintettel lennem az adott élethelyzet rendezésekor. Ez egy hatalmas előny, mert így a segítő valóban érdek nélkül tud nekem segíteni, valóban csak és kizárólag az én javamat fogja akarni. A névtelenség a biztonság mellett éppen az operátor személyének távolítását szolgálhatja, azaz erősítheti a hívó számára a lehetőséget, hogy tényleg csak saját magával tudjon foglalkozni a hívásban.

Szabadnem: Hogy indult a szolgálat? Mekkora volt rá kezdetben az igény és milyen most? 

Jónás: A kezdetekről és a régi helyzetről a kollégám jobban tud beszélni, mert ő régebb óta itt van. A jelenlegi elérésünk hullámzó, de az utóbbi egy-két hónapban én például azt tapasztalom, hogy több időt töltök hívásban, mint mondjuk egy évvel ezelőtt.

Marlene: A Háttér Társaság 1995-ben alakult kifejezetten azzal a céllal, hogy lelkisegély-szolgálatot működtessen (a többi program csak később indult). 1995-ben kezdődött az első operátorképzés, és 1996. februárjában indult a szolgálat. Az első operátorok elmesélték: arra számítottak, hogy az első napokban senki se fog telefonálni, ehhez képest napi 10 körüli hívás már akkor is volt - úgy látszik, jól működnek az LMBT+ szubkultúra információs csatornái… A napi hívásszám tényleg váltakozik, de ez a hívások hosszán is múlik. 

Szabadnem: Milyen jellegű hivások vannak? Változtak a témák, a telefonálók az idők során? 

Jónás: Elképesztően széles a skála, a konkrét információkéréstől elkezdve a krízishívásokon át az együtt-gondolkodási igényig vagy a ventillálásig mindenféle hívástípus befut. Ráadásul nem is minden hívás tartozik a fő profilunkba, azaz vannak olyan telefonálók, akik sem az LMBTQIA-területen, sem a szexuális egészség területén nem érintettek (pl. újabban heteró párkapcsolati kérdésekkel is keresnek bennünket). Bár valóban ez a két fő lába a mi szakterületünknek, minden hívást fogadunk, és minden hívóval maximális szakmaisággal beszélgetünk. Igaz, talán hajlamosabbak vagyunk több időt hagyni a profilunkba vágó hívásoknak, de ez talán érthető, hiszen jelenleg Magyarországon ezen a területen nincsen más hasonló szolgáltatás.

Marlene: Én is azt tapasztalom, hogy mondjuk a tíz évvel ezelőtthöz képest több heteró, sőt újabban több heteró férfi telefonál, valamint megnőtt a transz* hívók száma és - valószínűleg a hetente kétszer elérhető csetes szolgáltatásnak köszönhetően - a tizenévesek aránya is.

A fiatal hívókkal kapcsolatban egy pozitív élményem, hogy sokan közülük már tinédzserként elfogadják nem-heteró vagy nem-cisznemű identitásukat, és inkább annak felvállalásával, vagy az arra adott reakciókkal vannak problémáik. Viszont egy szomorú tendencia, hogy a 90-es évekhez képest növekedni látom azoknak az arányát, akik nagyon nehéz anyagi helyzetben vannak.

Jónás: Igen, ezt a tendenciát még én is érzékelem, pedig én töredék annyi időt sem töltöttem a szolgálatnál, mint Marlene. Gyanús, hogy ebben egyrészt az egyre nyíló társadalmi olló és a leszakadó rétegek szélesedése is szerepet játszik, ami nyilván soktényezős folyamat, de az egyik tényezője kétségkívül a privilegizált társadalmi réteg és a politika könyörtelenedése és gondoskodás-ellenessé válása. Ez eléggé elkeserítő, és az ilyen jellegű hívásokban sokszor megjelenik az a tehetetlenség, hogy az adott helyzet legfőbb tényezői nem pszichések, azaz nem az érzésekkel, emberi kapcsolatokkal, önképpel vagy gondolkodással kapcsolatosak, hanem gazdaságiak, és azon aztán végképp nem lehet segíteni a telefonon keresztül. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy az emelkedő tendenciában, különösen mondjuk az utóbbi öt évben az is szerepet játszik, hogy mára a telefon, különösen a mobiltelefon, illetve az internethozzáférés a luxuscikk kategóriából bizonyos mértékben kikerült, és olyan társadalmi rétegek számára is hozzáférhetővé vált, ahol amúgy például a lakhatás vagy a munkavállalás kérdése mindennapos bizonytalanságot jelent. Így egyszerűen könnyebben elérnek minket a gazdaságilag nehezebb sorsú hívók is.

Szabadnem: Ti miért csináljátok? Mit ad nektek? 

Jónás: Nekem személy szerint egyrészt ez egy olyan feladat, amiben otthon érzem magam, kompetensnek érzem magam, és jó érzés csinálni is. Másokra figyelni izgalmas is, megható is, és nagyon sok kihívás elé állít saját magammal és a saját személyiségemmel kapcsolatban. Másrészt ez egyfajta társadalmi felelősségvállalás a részemről: közügyért, közjóért végzek önkéntes munkát. Harmadrészt pedig a stábunk egyszersmind közösséget is nyújt, ami szakmailag is meg LMBTQIA szempontból is nagyon sokat ad számomra.

Marlene: Amikor én voltam tinédzser, még nem voltak külön segítő szolgálatok LMBT+ embereknek. Emlékszem, egyszer felhívtam az általános lelkisegély-szolgálatot, de amint beleszóltak, lecsaptam a kagylót. Egy olyan közegben, ahol a melegséget teljes tabu övezte, hogy mondhattam volna meg egy vadidegennek, hogy leszbikus vagyok? Lehet, hogy ő csapta volna le a kagylót… Az ilyen élmények miatt is tartottam fontosnak, hogy mások ne legyenek ennyire magukra hagyva a problémáikkal. Amúgy meg extrovertált ember vagyok: szeretek másokkal beszélgetni, és ha tudok, segíteni.

Szabadnem: Mit tudtok Ti adni a telefonálóknak? 

Jónás: Szerintem a legeslegfontosabb, amit adni tudok, az nem más, mint a rogersi triász: a feltétel nélküli pozitív viszony, az empátia és a kongruencia. Köznapi nyelvre lefordítva ez egy olyan kapcsolatot jelent, ami biztonságot, teljes elfogadást, együttérzést, őszinteséget és nyitottságot ad a hívónak, és ezáltal meg is teremti a feltételeit annak, hogy a hívó teljesen önmaga lehessen megfelelési kényszerek meg értékítéletek nélkül, meg erre invitálja, biztatja is őt. Emellett azáltal, hogy együtt vagyok a hívóval az őt foglalkoztató élethelyzetben, nehézségben vagy tragédiában, egyszerre adok lehetőséget számára, hogy megkönnyebbüljön, meg arra is, hogy előrébb lépjen.

Én, ugye, nem vagyok része az ő élethelyzetének, az ő érzései engem nem borítanak el, tehát marad erőm, figyelmem arra, hogy kísérjem őt a megküzdésben, és adott esetben feltegyem azokat a kérdéseket, vagy felvessem azokat az ötleteket, amikre neki nem maradt kapacitása. Nagyon fontos, hogy dönteni nem döntök helyette, hiszen a döntés következményei már nem engem érintenek, hanem őt, de abban vele lehetek, ahogyan a döntését kimunkálja, és segíthetek neki a lehető legjobb döntést meghozni.

Végül számomra az életem mostani szakaszában kiemelten fontos lett az a tudás, hogy az érzéseimtől nem kell félnem, mert nem bántanak - és ez is olyasmi, amit, ha alkalom nyílik rá, a hívónak is meg tudok mutatni.

Marlene: Az LMBT+ hívók számára az a tudat, hogy ez egy rájuk szakosodott telefonszolgálat, plusz biztonságot ad, hogy itt elfogadásra találnak - van olyan hívó, aki itt éli meg ezt először.

Szabadnem: Milyen az operátori közösségben lenni? Vannak közös programok?

Jónás: Nekem szakmailag is nagyon sokat ad, mert azt élem meg, hogy bár egy-egy konkrét hívást én egyedül kezelek, mégis, a munkámat egy csapat, egy közösség segíti. Nagyon jó team-munkában dolgozunk, és ez biztonságot is és szakmai fejlődést is jelent. Személyesen is megtartó erő, hogy tartozom valahová, ráadásul egy olyan közösségbe, ahol a saját LMBTQIA-vonásaimat teljesen nyíltan és őszintén felvállalhatom, sőt, erről beszélgetni is lehet sorstársakkal: tapasztalatokat cserélni, együttgondolkodni, röhögcsélni, szóval, nagyon jó ez így. Nem ez az egyetlen közeg, ahol nyíltan önmagam vagyok, sőt, ahogy már utaltunk is rá, nekem olyan szerencsésen alakult az életem, hogy szinte mindenütt így van, de olyan másik közösségem pillanatnyilag nincs, ahol a szexuális sokszínűségről ennyire természetesen és értő módon gondolkodó emberekkel vagyok körülvéve. Programok akadnak, mostanában kevesebb, mint amire vágyom, bár az is igaz, hogy az időmbe valójában nem férne bele.

Marlene: A stáb, legalábbis annak a kemény magja, egyfajta baráti társaságként is funkcionál, de ugyanakkor több annál, hiszen egy közös ügy fűz össze minket. Az idők során azt látom, hogy legszorosabb barátságaim éppen ebből a körből kerülnek ki, nyilván pont ezért. A közös programok mostanában főleg a szakmaiságra fókuszálnak (pl. képzések), de egyben jó alkalmat nyújtanak az együttlétre is.

Szabadnem: Van szupervízió? Kell egyáltalán? (*A szupervízió során a terepautának vagy lelkisegélyt nyújtónak segít egy másik szakember feldolgozni a munka során átélt, érzelmileg megterhelő eseményeket.)

Jónás: Van és nagyon kell. Az operátor a saját személyiségével dolgozik, és tulajdonképpen minden hívásban a saját "bőrét viszi a vásárra" abban az értelemben, hogy nem csak mi hatunk a hívókra, hanem az ő történeteik, érzéseik, gondolataik is hatnak ránk. Ez egy nagyon komoly érzelmi terhelés, amit nem lehetséges hosszútávon támogatás és segítség nélkül vinni, ráadásul a személyiségünk mint munkaeszköz karbantartására, ápolására, fejlesztésére is múlhatatlanul szükségünk van ahhoz, hogy értelmesen végezzük a munkánkat, és magunkkal is meg a hívókkal is jól bánjunk mindeközben. A különösen terhelő hívásoknál lényegében kötelező is a szupervízió igénybevétele, ez egyfajta (lelki) higiénia kérdése, olyan, mint a sebészeknél a ki- és bemosakodás. Meg a már említett csapatmunkának is a része, nekem mindig hihetetlenül jólesik az is, ha megoszthatom a saját élményeimet, meg az is, ha kapcsolódhatom a kollégáim élményeihez.

Marlene: Nagyon fontos, hogy a szupervízió nem a hívó “kibeszélése”: nem azért osztjuk meg a hívást a stáb többi tagjával (természetesen a hívó anonimitását tiszteletben tartva), hogy őrajta “csámcsogjunk”, hanem hogy az operátornak segítsünk a hívással kapcsolatban felmerült érzéseit feldolgozni, illetve támogassuk abban, hogy a hívónak jobban tudjon segíteni. A szupervízió elsődleges célja tehát pont az, hogy jobb segítők legyünk.

Szabadnem: Milyen a képzés, amit szükséges ehhez a munkához?

Jónás: Van egy erős önismereti része, de ez talán az eddigiek után nem meglepő. Vannak különféle szakmai ismeretek: pszichológiai, jogi, “LMBTQIA-lógiai”, kommunikációs, etikai és híváskezelési kérdésekkel foglalkozunk. És van szakmai gyakorlat, ahol a jelöltek maguk próbálhatják ki biztonságos körülmények között, hogy hogyan lehet egy-egy hívást kezelni, illetve visszajelzéseket is kapnak arról, hogy milyennek látszott kívülről a munkájuk.

Szabadnem: Mennyi időt igényel az operátori munka? Mire számítson, aki belevág? 

Marlene. Igazából a képzés időszaka a legidőigényesebb, már csak azért is, mert ugye ezek fix alkalmak: általában októbertől júniusig havi 1-2 hétvége (ez hétvégenként egy vagy két teljes napot jelent). Amikor már ügyel valaki, ő dönti el, hány estét vállal egy hónapban: 2-4 között az ideális. Van egy beosztásért felelős ember, az operátorok neki adják le, hogy a következő hónapban milyen napokon tudnának ügyeletet vállalni, és ő elkészíti a beosztást. Ezen felül van még a szupervízió, illetve a stábmegbeszélés, amikor operatív kérdésekkel foglalkozunk, ezek is jellemzően este vannak. És persze egyesek plusz feladatokat is vállalnak, mint a fent említett beosztáskészítés vagy a képzések szervezése. Tehát aktívan ügyelő operátoroknak a befektetett munka mennyisége a havi 3 estétől a végtelenig terjed.

Szabadnem: Milyen az ideális operátorjelölt? Lehet heteró is?

Jónás: Asszem erre csak frappáns közhelyekkel tudok szolgálni - szóval, az ideális operátorjelölt számomra olyan ember, aki kíváncsi saját magára, kíváncsi másokra, és bátran mer úton lenni a saját életében. Konkrét készségek szintjén az empátia, őszinteség, nyitottság, figyelem, önismeret, türelem, frusztrációtűrés, kerettartás, kreativitás, humor, alázat, elkötelezettség, integritás és tolerancia szavak jutnak eszembe. És persze, hogy lehet heteró is! Nyilván így az LMBTQIA-sajátélmény kiesik, de egyrészt, ez lehet előny is, mert eszébe juthatnak olyan kérdések vagy szemszögek, amik mondjuk nekem nem, pont az élményhasonlóság miatt; másrészt meg én mélyen hiszek abban, hogy az élmények és az érzések szintjén ténylegesen egyenlőek és univerzálisak vagyunk: kitartó figyelemmel és együttérzéssel minden történethez lehet kapcsolódni, sajátélmény ide vagy oda.

Marlene: Természetesen fontos az LMBT+ témákban való jártasság, de azért a képzés is sokat ad ebben a tekintetben, hiszen az elméleti alkalmak pont erről szólnak. Sok lelkes és teljesen profi heteró kollégával dolgoztunk együtt az idők során. És fordítva: egy LMBTQIA ember sem feltétlenül alkalmas az operátorságra, akár a személyisége miatt (pl. túl türelmetlen, túl sérülékeny stb.), vagy mert saját magának is olyan komoly problémái vannak az önelfogadásával, hogy nem tudna egy másik embert ezen az úton segíteni.

Szabadnem: Mi a legjobb személyes emléketek?

Marlene: Nagyon sok hívóval beszéltem már, de azt hiszem, annak örülök legjobban, ha kiderül: valakinek tényleg segített a hívás - nem azért, mert udvariasan ezt mondta a végén, hanem például visszahív valamikor később és kiderül, hogy megtett egy olyan lépést, amihez pont a beszélgetésünkből merített erőt.

Jónás: Húha, nehéz választani… Azokat a hívásokat szeretem a legjobban, amikor úgy tudunk a hívóval találkozni, hogy ő igazán és valóban meg tud nyílni, és kialakul a hívás idejére egy nagyon erős kapcsolat és közösség-érzet a hívóval. Olyankor nagyon együtt vagyunk. És ez az együtt a legjobb, ami történhet.

 _____________________________________________________________________________________

Felkeltette érdeklődésed a lelkisegélyszolgálat? Szívesen lennél Te is segítő? 

"Ha jelentkezni szeretnél:

• Töltsd ki ezt a jelentkezési lapot!

VAGY

• írj magadról egy rövid bemutatkozást
• írd meg, miért szeretnél lelki segítőként dolgozni
• írj le egy számodra jelentős problémát vagy konfliktust az életedből, és hogy hogyan oldottad meg!
• írd meg telefonos elérhetőségedet is, hogy egyeztethessük majd a személyes beszélgetés időpontját, ugyanis a felvételt személyes beszélgetés előzi meg.

Leveled a operatorkepzes@hatter.hu e-mail címre várjuk.

Jelentkezési határidő 2019. szeptember 10."