2022. júl 01.

A „ligafalu” halála

írta: surprisezola
A „ligafalu” halála

A nem egész 400 lakossal rendelkező Blsany-ban lévő gárdának évtizedek kellettek, hogy végül elinduljon felfelé, de a magasságok után kilátástalanul le is csúsztak.

maxresdefault_3.jpg

A klubot 1946. január 18-án, Sokol Blsany néven alapították. A blsanyi „U Kováre” fogadóban a helyi fiatalok összeültek egy partira, és ekkor merült fel egy saját futballklub alapításának ötlete. Sárga-kék mezeket kezdtek el vásárolni, és így jött létre a klub (2700 cseh koronát kellett akkor összekaparniuk erre). Hosszú évtizedekig csupán az amatőr szinteken szerepeltek, míg nem 1988-ban elindultak felfelé. Amikor 1993-ban Csehszlovákia két részre szakadt, addigra már a harmadosztályban szerepeltek, amit a szezon végén meg is nyertek – csupán a jobb gólkülönbségükkel végezhettek a FK Teplice előtt – és 5 évnyi második ligás szereplés után feljutottak az élvonalba.

1_19.png1997/98-as szezon

A később a Lokinál is edzősködő Miroslav Beránek vezette alakulat, újoncként rögtön a hatodik helyen végzett (máig klubrekord), majd 2000 nyarán, a tizedik helyen. Mindezt úgy, hogy ők voltak Európában a legkisebb település, amelynek élvonalbeli csapata volt (akkor csupán 389 lakosuk volt).

Kétezerben már az Intertoto kupában is elindulhattak, ahol az elődöntőig menetelve, végül a bajnoki rivális Sigma Olomouc jelentette a végállomást. Ebben a szezonban (tehát az 1999/2000-es bajnoki szezonban) került fel Petr Cech is a csapatba, aki mindössze 17 évesen, 1999. októberében debütált a Sparta Prága ellen. A meccset a fővárosiak 3:1-re meg is nyerték. Ekkor már olyan játékosok alkották a csapatot, mint Ján Simák (ő már 2000-ben távozott, és később a Bundesliga-t is megjárta), Jan Velkoborsky, Patrik Gedeon, Petr Vrabec (ő rá a bajuszáról is emlékezhetnek) és Stepán Vachousek. Érdekesség: 2000-ben, a cseh U21-es válogatottba 5 játékost képviselte a „ligafalu” csapatát.

emttfxww4ae3uln.jpgAz ifjú Petr Cech

2001 nyarán is a 10. hely jött össze, de ekkor már Beránek és Cech is dobbantott, bár a csapat ismét az Intertoto-ra készülhetett, ahol újra az elődöntőig meneteltek, de ekkor a Brescia bizonyult túl nagy falatnak – és mint később kiderült, máig ez volt a gárda utolsó európai mérkőzése. Mondhatni, ez volt a csúcs a Blsany életében, mert innentől kezdve ráültek arra a bizonyos csúszdára.

A következő évek a kiesés elkerüléséről szóltak, és hiába érkezett Michal Bílek a csapat kispadjára, 2006 nyarán a sárga-kékek búcsúzni kényszerültek az élvonaltól. Addigra a fentebb említett játékosok is leléptek: Gedeon később a cseh válogatottig is eljutott, Vachousek 23 alkalommal vehette magára a címeres mezt, de a 2005/06-os szezonban Daniel Kolár is itt játszott, aki később a Viktoria Plzen-nél több mint 200 mérkőzésen szerepelhetett. Bílek természetesen nem maradt a csapat élén, és később a cseh, illetve a kazahsztáni válogatottat is irányíthatta. Apró öröm, hogy 2006. decemberében a „falucska” újra városi rangot kapott.

A kiesés után már nem volt megállás és szezonról szezonra, egyre lejjebb és lejjebb csúsztak. Három évvel a kiesés után már a negyedosztály várt a csapatra, de innen is kizúgtak. Végül a zuhanást az ötödosztályban tudták megállítani. 2011-en ugyan visszajutottak a negyedosztályba, de ott csak 1 szezont bírtak ki és egészen a 2016/17-es szezon elejéig újra az ötödik osztályban szerepelhettek. Az említett szezon nagyon rosszul indult a csapat számára. Az első két fordulóra már az alap kezdő tizenegyet sem tudták összerakni és a következő két fordulóban már ki se tudtak állni, szóval a regionális bajnokságtól is búcsúzni kényszerültek, 2016. augusztus 26-án. 

A végzethez az adósságok, a konfliktusok és a tülekedések kellettek. Alapból is nehéz volt a helyzet, hiszen az együttes mindig is a fiatalok eladásából próbált pénzhez jutni. Az utolsó években a stáb olykor az utolsó pillanatban, vagy egyáltalán nem ment el a mérkőzésekre. A szponzorok addigra kihátráltak, mindezt a csapat 70. évfordulóban. Az egész baj kicsúcsosodásához az kellett, mikor már a kezdő tizenegyet sem tudták összerakni. A klub tehát gyakorlatilag megszűnt létezni.

2500.jpg

 

Szólj hozzá