Maszkok az arcokon, bezárt éttermek, lefosztott boltok, távolságtartás, elmaradt szalagavatók és ballagások, online tanítás. Ha az előbbiek számodra ismeretlenek, akkor valószínűleg egy kő alatt éltél az elmúlt két évben, de legalábbis egy másik bolygóról érkeztél. A pandémia az egész világot lesújtotta. Betegséget és sajnos sok esetben halált is hozott. És nemcsak a fizikai egészségünkre volt hatással, hanem mentálisan is megterhelő volt a sok egyedüllét. Egy szó, mint száz, nem volt egy fényes időszak, amin túl vagyunk, és nagy valószínűséggel nem ez volt az utolsó alkalom, hogy be kellett zárkóznunk.

Mint azt már korábban említettem, a bezártság mentálisan is megterhelő volt – felnőttek és tinédzserek számára egyaránt. Azonban az én kérdésem az, hogy vajon hogy hatott ez az időszak a legifjabb korosztályokra.

Bizony ám, merthogy azok a gyerekek, akik most kezdték volna az óvodát, a pandémia alatt nem járhattak be. Az a három/négy év pedig nagyon is nagy szerepet játszik az életünkben, tekintve, hogy nemcsak gyermekmegőrzőként szolgál az intézmény a szülők munkájának megkönnyítése érdekében, hanem a gyerekeket szociális készségekre és együttműködésre is oktatja. Ez az a pár év, amikor az első barátságainkat kötjük, megtaláljuk életünk első szerelmét, és ilyenkor tanulunk meg osztozkodni, együttműködni és megérteni a társainkat. Hát, ez most úgy, ahogy van, eltűnt a kisgyerekek életében. Az óvodák bezártak, a játszótereken alig-alig jártak, és otthon is legjobb esetben a testvéreikkel, kevésbé jó esetben szüleikkel játszották el az időt. Szinte semmilyen kapcsolatuk nem volt a külvilággal. Vajon ez milyen hatással lesz ezekre a gyerekekre? Egy olyan generáció lesz belőlük, akik nehezebben szocializálódnak, vagy ez az időszak később még bepótolható, és nincs még minden veszve? Ez utóbbira nem igazán lehet még válaszolni, de már most sok negatív hatással szembesülhetünk. Például alvászavarok jelentkeztek náluk és egyéb pszichés problémák.

Ezen kívül a kisgyerekek nehezebben és később tanulnak meg beszélni, mert a maszkok miatt nem tudják elsajátítani más emberektől a helyes beszédtechnikát. Átlagosan az ember 1,5-2 éves korára tanul meg úgy beszélni, hogy a beszéde már nem különálló szavakból, hanem értelmes mondatokból áll. Ez most elhúzódhat 3-3,5 éves korig is, ami igencsak megnehezíti velük a kommunikációt.

De talán még nincs minden veszve. Talán a későbbiekben ez nem lesz akkora hatással rájuk, és be tudják pótolni a hiányzó készségeket. Erre az elkövetkezendő pár évben majd úgyis választ kapunk.

Bánki Hanna (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!