2017. decemberében került megrendezésre a Téli túra a Lánzséri-hegységben elnevezésű teljesítménytúra. Sajnos akkor épp egy sérülésből próbáltam meg mielőbb felépülni, így racionális döntést hozva kihagytam a megmérettetést. Ám azóta is ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy utólag, ha más nem, a saját szórakoztatásom végett bebarangoljam az Alpokalja egyik hegyvonulatát. Merthogy tágabb földrajzi értelemben az Alpokalja fő hegyvonulatai alatt nem csak a hazánkban (is) húzódó Kőszegi- és Soproni-hegységet értjük, hanem a mai határ túloldalán magasodó Rozália-, Borostyánkői- és a most megismert Lánzséri-hegységet is! A ma már az ausztriai Burgenland tartomány területén található utóbbi három hegység magyar nevei sem véletlenek, hiszen a trianoni békediktátumig mind magyar földön feküdtek. Így nem csak természeti, hanem történelmi töltete is volt a túrámnak, hogy megismerjem az egykori Őrvidék hagyatékát. A túrára vállalkozók korábban két táv közül választhattak: egy 20 és egy 30 km-es karikát tehettek, az én választásom a hosszabb távra esett, hogy a lehető legtöbb mindent megnézhessek utam során.
Azt nem tudom, hogy milyen idő is volt jó egy éve, de azt már a túrám előtti napokban körvonalazódott, hogy nekem 2019. február közepén csak a nevében lesz téli a túra, ugyanis 10 fok fölötti hőmérsékletet jósoltak délutánra, ragyogó napsütéssel... És őszintén szólva, ezt abszolút nem is bántam, vágytam már egy kis D-vitamin pótlásra valamint kellemes hőfokra! Ilyen előzmények után léptem át a határt, hogy onnan jó fél órányi kocsikázást követően, a Lánzséri vár melletti parkolóban nekivághassak a kalandnak. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy rögtön megnézzem-e a várat, amely egyébként egykoron Nyugat-Magyarország legnagyobb erődítménye volt! De aztán meggyőztem magamat, hogy majd a túra után milyen jó is lesz jutalomként, a kellemes melegben felfedezni azt... Mint később majd kiderül, rosszul döntöttem :(
A Lánzséri vár felé közeledve, még az autóból fotózva
Így hát rögtön a Lánzsér ma lakott része felé vettem az irányt: elhaladtam egy régi temető mellett, melynek bejáratánál a Mida Huber ösvény egyik táblájára figyeltem fel. Bevallom őszintén, hogy sohasem hallottam még a művésznőről, így csak itthon néztem utána, hogy ki is volt ő valójában.
Mida Huber (1880-1974): Tájnyelven író burgenlandi költő és művész volt, aki több művészeti ágban is tevékenykedett. Sírja a lánzséri vár melletti temetőben található. Születésének 100. évfordulója alkalmából egykori házából múzeumot alakítottak ki, ahol munkái megtekinthetők. Képei, népi ruhába öltöztetett babái és irodalmi művei az eredeti berendezés között láthatók.
Hami-hami
Lánzsér a történelmi Sopron vármegye legmagasabban fekvő települése volt, és még arról is nevezetes, hogy a Rongyos Gárda innen verte vissza az osztrák csapatokat az ezeréves határig, Virányig a trianoni békediktátum elfogadása után. A házakat elhagyva jöhetett is az első emelkedő, melyet nem is bántam, hiszen a kora reggeli időpontnak és a felhőmentes égnek köszönhetően még bőven fagypont alatti volt a hőmérséklet. Így gyorsan átmelegedtem, mire a falu fölötti Kolostor-hegy/Szent Mihály-hegy tetejére felküzdöttem magamat. Olyannyira, hogy vékony kabátomtól gyorsan meg is szabadultam, mielőtt felfedeztem volna a hegytetőn található kamalduli kolostorromot. A kolostor méretei még a mai állapotában is tekintélyt parancsolók - állapíthattam meg. Miközben a nagy alapterületű romokat jártam be, itt-ott remek kilátás tárult elém a fenyőágak között. Merthogy a környék telis-tele volt hatalmas fenyőfákkal, legnagyobb örömömre.
Szent-Mihály-hegy, kamalduli kolostorrom (galéria)Kamalduli kolostor: Esterházy Pál és második hitvese Thököly Éva alapították a lánzséri kamalduli rendet. A kamalduli kolostor alapító levelét 1700. március 4-én Bécsben írták. A következő évtizedekben a 12 szerzetes elvonulását szolgáló kolostort lépésenként építették meg. A kolostoralapítás célja, hogy a szerzetesek naponta misézzenek az Esterházy család lelki üdvéért és naponta imádkozzanak egészségükért. II. József szekularizációs (államosítási) rendeletei során feloszlatták az itt működő kamalduli rendet. A kolostortemplom északi fala még ma is 7 méteres és 1 méter vastag. A templom alapja 20 méter hosszú és 8 méter széles.
Forrás. Lánzsér rövid tájékoztató prospektusa
Hatalmas fenyőfák között, előlem menekülő őzeket követve értem le a hegyoldalban futó országútra, a Lourdi kápolna tövénél. Innen hosszú aszfaltkoptatás következett a Lánzséri-hegység és az egykori Sopron vármegye legmagasabb pontjáig, a 761 méter magas Pál-hegyig (Pauliberg). Illetve csak annak közvetlen közeléig, ugyanis a hegytető el van zárva az emberek elől, ugyanis egy ma is működő bazaltbánya található itt... Így csak a bánya bejáratáig sétáltam fel, hogy benézhessek a művelés alatt álló területre. Hatalmas kőhalmokat láthattam, komoly munka folyhat itt a dolgos hétköznapokon. A kirándulásom során később még számos alkalommal ráláthattam az értékes bazaltot rejtő hegyre, ekkor már jobban láthattam a bánya grandiózus méretét.
Innen remélem senkinek sem meglepő módon, lefelé vitt az utam. Néhol fenyőerdőn, néhol lombhullató erdőkön - elsősorban bükkösökön - keresztül vezetettek az eléggé ritkás jelzések. Néhol kisebb erdőirtásoknak köszönhetően kilátásban is volt részem, felfedeztem a távolban a Rozália-hegységet is!
Ott a Rozália-hegység teteje, még a Rozália kápolna piros cseréptetője is kiszúrható!
Könnyen be tudtam azonosítani a hegység legmagasabb pontját is, az ott álló hatalmas piros-fehér adótorony miatt! Ezen a szakaszon később sikerült is eltévednem egyszer, még mielőtt leértem volna a völgy legaljába, ahol a a Mühl-Bach, azaz a Malom-patak csörgedezett.
Annak partján pedig egy romos épületegyüttest pillanthattam meg... Talán pont egy egykori malom és az azt kiszolgáló épületek szebb napokat is megélt telepét láthattam? Sajnos erre a választ én nem tudom, de legalább láthattam, hogy Ausztriában is találhatók hasonló állapotú épületek, mert a falvakon/városokon átautózva egy ilyennel sem találkoztam...
A hangulatos patakpart mellett sétálva csináltam néhány képet, majd megindultam egy a völggyel párhuzamosan futó, ugyan folyamatosan, de enyhe szögben emelkedő széles erdei úton. Az út mindkét oldalán fenyőerdők, a fákon a meleget kihasználó, futkározó mókusok tették emlékezetessé ezen szakaszt. Nem is tudtam megállni fotószünetek beiktatása nélkül! :)
A nyeregbe felérve jöhetett egy gyors, intenzíven lejtő utacska, mely gyorsan ki is vezetett az erdő sűrűjéből, egy hatalmas mezőgazdasági terület szélén találtam magamat. Innen remek panoráma tárult elém, végre feltűntek a Bécsi-Alpok nehézbombázói is, a Schneeberg és a Rax-Alpok továbbra is téli hangulatot árasztó hófehér vonulatai! Schön-schön - mondhattam.
És nem csak azért, mert valóban szép volt a látvány, hanem mert a hullámzó dombokon feltűntek Schön település portái is!
Schön portái, távolban a Pál-heggyel, tetején a bazaltbányával
A völgyben Schwarzenbach, a kép jobb felső sarkában az egykori kelta településnél emelt Múzeumtorony
Hamarosan kereszteztem az aprócska kis falut, hogy aztán becserkészhessem Feketevár várát, melyet ma Burgruine Schwarzenbach néven találhatunk meg a helyi térképeken. Odaérve szembesültem azzal a szomorú ténnyel, hogy a vár körbe van kerítve, jelenleg állagmegóvási munkákat végeznek rajta... Azért nekem sikerült egy kicsit körülnéznem! Nehéz jelzőket találnom a vár méreteire, szinte elképzelhetetlen számomra, hogy a középkor derekén hogy tudtak egy ekkora erődítményt felhúzni... Lenyűgöző volt minden szempontból, remélem hamarosan újra megnyílik a kíváncsi turisták előtt, hogy minden zegzugát felfedezhessük!
Feketevár vára
Feketevár vára: A várat megközelítőleg a 12. század végén vagy a 13. század elején építették, az osztrák betörések ellen létrehozott nyugati végvárrendszer részeként. Írásban először 1254-ben említik meg a IV. Béla és II. Ottokár cseh király közötti budai békeszerződésben. 1337-ben a pozsonyi békeszerződés szerint kicserélték az alsó-stájerországi Bornyl várára. Bornyl ekkor Magyarországhoz került, de Feketevár csak később, 1362-ben, a budai béke értelmében lett a Német-Római Császárságé, innentől kezdve végleg a határ túloldalán volt. A 16. században épült a várkápolna, melynek az udvar felőli homlokzatán még ma is felismerhetők a csúcsíves ablakok. A 16. század elején a várat kastéllyá alakították át, de a régi falakat megtartották. 1680-tól napjainkig az Esterházy családé. 1800 körül áthelyezték innen a hivatali központjukat és ez az egykor pompás építmény romlásnak indult.
A várból egy meredek úton jutottam le a völgyben fekvő Schwarzenbach házai közé. A falu névadó patakja fölött átívelő hídon átkelve érintettem a hangulatos központi részt is, majd nemsokára megindultam a Burgberg felé, mely már régóta hívogatott, a tetején található kilátóval már kilométerekkel korábban is szemezhettem. Már akkor megállapítottam, hogy nem lesz egyszerű móka feljutni oda! Emiatt a faluban újabb réteg ruhát hámoztam le magamról, hogy ne izzadjak meg a hegymenetben. Mely rögtön keményen kezdett, nem tehettem mást, mint egyre szaporábban véve a levegőt küzdöttem a kihívással. Megjelentek a Bründlkapelle-hez vezető kálvária első stációi, számolhattam tehát vissza, hogy milyen messze is vagyok a kis erdei Szentélytől.
A kápolnához vezető kálvária egyik (IV.) stációja
Az emelkedési szög szerencsére hamarosan mérséklődött, beérve az erdőbe már normalizálódhatott a pulzusom is! Az utolsó stáció előtt már megpillantottam a célomat, a sárgára meszelt kis erdei kápolnát. Előbb az üveg ajtaján kukkantottam le, majd a kápolna melletti lépcsősoron lesétáltam a gyógyító erejű forráshoz is!
Bründlkapelle
Gyógyító erejű forrásvíz
A legenda szerint aki ebből a vízből iszik, annak az esetleges szembántalmai enyhülnek. Szemüveges vagyok, na meg szomjas is, így gondoltam, hogy megkóstolom a vizet. Egy csapot találtam a pihenőpadok mellett, valamint a mellette lévő ajtó mögül hangos vízcsobogást hallottam. Így hát nem volt kétségem afelől, hogy itt vizet tudok vételezni, meg is ittam az utolsó cseppig a flakonom tartalmát, hogy azt utána friss, gyógyító forrásvízzel töltsem tele. Ám mikor elfordítottam a csapot, abból nem jött ki egy csepp víz sem... Sikeresen pofára estem... De megérdemeltem, előbb kellett volna gondolkodnom, és ellenőriznem a működőképességét, és csak aztán meginni a tartalékomat... Ilyenekből tanul az ember - véltem, és indultam meg a Burgberg tetejére, melyet szinte teljesen megkerültem, mire kényelmes séta után végre megmásztam.
Itt fogadott az újabb látványosság, az egykori kelta település helyén kialakított Kelta Szabadtéri Múzeum és a Múzeumtorony! A Szabadtéri múzeum rekonstruált házait csak kívülről tudtam megnézni, mivel a téli időszakban a belső kiállítási terek nincsenek megnyitva az erre tévedők előtt, de így is érdekes sétát tehettem, mielőtt fel nem másztam volna a Múzeumtoronyba.
Szabadtéri Kelta Múzeum, háttérben a Múzeumtoronnyal
Ez ugyanis egész évben nyitva van, 1 Euro belépő (becsületkasszás) ellenében fel lehet lépcsőzni a tetején kialakított kilátóteraszra, ahonnan az egész környékre ráláthatunk! Én is ezt tettem, a kellemes, melengető napsütésben vagy jó fél órát nézelődtem a kilátóból. A már "megszokott" hegyeket üdvözölhettem ismét: Wechel-hegység, Rax-Alpok, Schneeberg, Hohe Wand, Bucklige Welt, Rozália-hegység, és a Kőszegi-hegység a teljesség igénye nélkül! Ki ne hagyja senki, aki erre jár!
Kilátás a Múzeumtoronyból (galéria)
A torony bejáratánál pedig egy kis kiállítás látható a kelta településről és annak a feltárásáról. Láthatunk itt többek között kelta használati tárgyakat és egy teljes kelta korból való emberi csontvázat is!
Kiállítás a Múzeumtorony földszintjén
Legvégül pedig a Kelta Fesztiválnak helyet adó fa épületek között tettem egy rövid sétát, a most teljesen kihalt helyen a fesztivál ideje alatt nyüzsgő élet lehet, de még mekkora! Most rajtam kívül csak a karámokban lakó háziállatok (libák, pulykák, csirkék, kakasok, disznók) voltak a területen.
Kelta Fesztivál helyszíne (galéria)
A kelta szabadtéri múzeumban egy kelta települést, Schwarzenbach kelta magaslati erődjének rekonstrukcióját láthatjuk, ahol megismerhetjük a kelták életét. A schwarzenbachi oppidum területén 1992 óta 20 házalapot tártak fel, 9 házat rekonstruáltak. Három háztípust különítettek el: a cölöpös szerkezetű, illetve gerendeházak mellett vegyes technikával készült épületeket is találtak. A házak felépítésekor eredeti kelta vasszerszámok kovácsoltvas másolatait használták. Az ácstechnika rekonstruálásánál a Salzburg közelében, jó állapotban megmaradt vaskori faragott gerendaleleteket vették figyelembe.
Forrás: https://www.hetedhetorszag.hu/ausztria/kelta-regeszeti-park
Az egykori kelta települést elhagyva mezőgazdasági területeken keresztül, döntően aszfalton haladtam előbb észak, majd dél felé. Az első néhány kilométeren a már-már megszokott módon, csodás panorámában gyönyörködhettem, aztán beérve az erdőbe már más volt a helyzet.
Sikeresen a műutat követtem végig, egészen Felsőpéterfáig (Oberpetersdorf)... Ekkor néztem csak rá a térképre, és vettem észre, hogy jóval korábban le kellett volna térnem balra... Sebaj, ahogy láttam, ezzel levágni nem vágok le semmit, inkább a falun keresztül közelítem meg Kaboldot - adtam ki magamnak az utasítást. És így legalább - mint később kiderült - egy 12. század épült, és így a környék legrégebbi templomát, a Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt római katolikus templomot is láthattam!
Felsőpéterfa Árpád-kori alapokon álló temploma
Hosszú aszfaltkoptatás után jutottam el végül Kaboldig (Kobersdorf), amelynek központjában egy remek állapotú várkastély várt már rám! Ennek - zárt - bejáratánál aztán megtörtént az, amire egyáltalán nem számítottam korábban: lekerült rólam a hosszúnadrág és a vékony aláöltözetemet is technikai pólóra cseréltem! Február közepén a klasszikus nyári szettemben viríthattam, furcsa érzés volt... Így már lenge öltözetben vettem alaposabban górcső alá a fehérlő kastélyt, melyen látszott, hogy gondos kezek óvják a pusztulástól!
Kaboldi várkastély (galéria)
Február közepén...
Kaboldi várkastély: A tatárjárás előtt a soproni Pósa gróf építette erősséget 1529-ben lerombolta a török, később a 17. században a birtokos Kéry család építtette át. 1670-ben Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc Bécsbe tartva, hogy a császárnál tisztázzák a Wesselényi összeesküvésben játszott szerepüket, e várba tértek be. A vár ura, Kéry Ferenc elárulta és feladta Bécsnek vendégeit. A császár ezt az árulást is grófi címmel jutalmazta. A török 1683-ban fogta magát és újra lerombolta a kastélyt. Aztán az Esterházyaké lett, akik újjáépíttették és egészen 1963-ig birtokolták. Akkorra már úgy leromlott az állapotba, hogy elbontásán gondolkoztak, de egy osztrák család az utolsó pillanatban megvásárolta és újjáépítette a legendás vízivárat.
Forrás: https://hazajaroegylet.hu/hazajaro/lanzseri-hegyseg-az-alpok-es-a-kisalfold-mezsgyejen/
A várkastélytól már csak 6 kilométer választott el attól, hogy visszaérjek a Lánzséri várhoz, túrám kiindulópontjába. Ám addig még meg kellett másznom két hegyet is! Nem mondom, hogy nem voltak szuszogtató emelkedők, és a terep is itt-ott küzdelmes és kifejezetten tüskékkel átszőtt volt, de viszonylag gyorsan sikerült abszolválnom az utolsó szakaszt, hogy aztán végre bevehessem a Lánzséri várat! Meg is indultam a parkolótól, be a várkapun, ahol a zárt pénztár is fogadott, mellyel tisztában voltam. Mint ahogy azzal is, hogy a főbejárat a belsőbb részekbe szintén... De ahogy az ilyen váraknál lenni szokott, "kerülő" úton meg lehetett oldani a bejutást, így is tettem, a meredek hegyoldalt megmászva már eggyel beljebb is voltam! Ám ekkor jött néhány fotó elkészülte után a meglepetés...
Lánzséri vár, már amennyi most jutott belőle (galéria)
Bent bizony emberek voltak, mint kiderült, valamilyen kutyakiképző tréning volt. Így nem tehettem mást, minthogy visszakullogtam csalódottan a kocsihoz, elvégre nem akartam kutyakaja lenni uzsonnára. Bár már korábban is voltam a várnál, de azóta itt is jelentős rekonstrukciós munkákat végeztek, így mindenképp szeretném egy későbbi időpontban bebarangolni a komplett erődítményt! :) Nosztalgiaként megkerestem a 2008-as várlátogatás során készített képeket, íme ezek közül néhány:
Lánzséri vár 2008-ban (galéria)
Lánzséri vár: Lánzsér várát 1173 körül építtette az Erchinger család. A belső lakótornyos, szabálytalan alaprajzú határerődítmény a következő négy évszázad folyamán sűrűn cserlét gazdát. 1263-ban IV: Béla király a kegyvesztett Locsmándi Konrádtól elkobozva Lőrinc soproni főispánnak adományozta. Lánzsér legelhanyagoltabb korszakát a 15-16. századokban élte át. Nyugat-Magyarország egykor leghatalmasabb várát a török elleni háborúk idején építették ki bevehetetlen erőséggé. Igazi hadászati jelentőségre nem tett szert, egyszer sem ostromolták meg. A Rákóczi-szabadságharc alatt, 1707-ben a vár lőportornya felrobbant, s épületeinek nagy része elpusztult. Később újjáépítették, de az 1772. évi tűzvész után végleg lakatlan maradt. A romok tulajdonosai mindmáig az Esterházyak. A mintegy 300 méter kerületű három bástyafallal övezett vár legrégebbi része a 12-13. századi lakótorony falai a 10 méteres vastagságot is elérik. Hozzá a belsővár 15. századi udvara csatlakozik. A védőgyűrű falai, bástyái, árok-, kapu- és felvonórendszere a 16-17. században készültek el. A belső vár lakószárnyait a 17-18. században bővítették ki, barokk stukkódíszítései helyenként a is láthatók.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.