Lassan szembe kell néznem a szomorú igazsággal, hogy az ifjúsági disztópiák talán már nem nekem valók. Félreértés ne essék, nem az életkori sajátosságok miatt; imádom az ifjúsági fantasyket, és elég sok „sima” ifjúsági regényt is olvasok így 30+-osan, és simán azonosulni tudok a fiatalabb olvasókat célzó szerkezettel, gondolatokkal, üzenettel stb. A disztópia viszont valószínűleg az a zsáner, amelyben már nagyon nehéz újat mutatni – nagyon eredeti világ, vagy nagyon eredeti narratíva, illetve szereplők kellenek ahhoz, hogy a történet érdekes legyen. A Radovár árnyai nekem sajnos kevés volt, minden tekintetben, pedig nagyon vártam ezt a könyvet. Leginkább a fiatalabb korosztálynak ajánlanám, és főleg azoknak, akik még nem nagyon olvastak disztópiát (mondjuk az Éhezők viadalán kívül).
A történet főszereplője a tizennégy éves Jona Berger, aki családjával a Csillagfényben, Radovár egyik legnagyobb épületében lakik. Jona egyre nehezebben viseli a rengeteg rákényszerített szabályt, és amikor a nagymamájának próbál születésnapi ajándékot szerezni, találkozik egy csapat fiatallal, akik a rendszer ellen harcolnak. Kilián, a titokzatos fiú segít Jonának, és megmutatja neki a város igazi arcát. Jona csatlakozik az ellenálláshoz, a változáshoz azonban nagyon sok mindent kockára kell tennie.
Marloes Morshuis holland írónőnek ez a harmadik regénye. A helyszín egy fiktív ország, Radovia fővárosa, ahol a mindent uraló felhőkarcolókban a családok pontrendszer alapján kerülhetnek feljebb vagy éppen lejjebb a szinteken (akár a föld alá is). A városon kívül nem létezik semmi, a falvakból az embereknek Radovárba kellett költözniük a megélhetésük elvesztése miatt. Az emberek szabadsága korlátozva van: az interneten tűzfalak védik őket a külvilág híreitől, de valóságos falak is vannak: következmények nélkül nem hagyhatják el a lakóépületüket, és szabad levegőn is csak meghatározott időt tölthetnek. Ez a világ borzasztóan nyomasztó, de messze nem új; bár a pontrendszerrel én még (úgy emlékszem) nem találkoztam, a szabadság korlátozása, a folyamatos megfigyelés, a hírek hamisítása vagy elhallgatása már a klasszikus 1984-ben (és azóta jó pár disztópiában) megtalálható. Szintén nem új az a gondolat sem, hogy az embereket a szeretteikkel zsarolják és tartják sakkban: Radovárban a családi pontszám azt jelenti, hogy ha valaki hibát követ el, a családtól vonnak le pontokat, így a család összes tagja bűnhődik.
Az írónő nagyon nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az olvasó részletesen megismerje ezt a világot, nekem mégis sok helyen hiteltelennek és túlságosan naivnak hatott. Ráadásul kb. a regény háromnegyedéig én azt hittem, egy elképzelt világban vagyunk, aztán egyszer csak azt olvasom, hogy az egyik főmufti New Yorkban lakik. De messze nem a világépítés a legnagyobb gondom a regénnyel (aki olvasta bármely eszképista kötetről írt véleményemet, annak ez már a fülén jön ki, de): engem nagyrészt teljesen hidegen hagy egy regényben a setting. Nem érdekel, mennyire logikátlan vagy akár hibás egy adott világ társadalmi berendezkedése, technológiája, infrastruktúrája stb., ha azonosulni tudok a szereplőkkel, és érzelmileg be tudok vonódni az eseményekbe.
Ebben a regényben én sajnos egyáltalán nem tudtam megkedvelni a főszereplő Jonát. Szinte egyetlen döntésével sem értettem egyet, és egyáltalán nem érzékeltem semmilyen jellemfejlődést (az édesanyjával való konfliktus szerintem borzalmas, és Jonának magától kellett volna felajánlania azt, amibe a szülei „belekényszerítették”). A mellékszereplők sematikusak, a polgármester asszony kicsit összetettebb, de a végére ő is besimul a többiek közé. Kilián számomra rejtély, ha lenne folytatása a regénynek, akkor ezt a szerelmi szál felvezetésének gondolnám, de így kérdőjelekkel a fejem fölött olvastam szinte minden megmozdulását. A cselekmény dinamikája jó, az események pörögnek, és a kötet elgondolkodtató témákat vet fel, de a megoldásai számomra elég gyerekesnek és idealistának hatottak. Sajnálom, mert sokat vártam ettől a kötettől, de számomra végül egy nem túl eredeti történet lett, felejthető karakterekkel.
7/10
A kötetet a Tilos az Á Könyvek jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
