Könyvkritika: Szabó Magda: Üzenet odaátra (2019)
2019. június 24. írta: chipolino

Könyvkritika: Szabó Magda: Üzenet odaátra (2019)

„A gyermek harminckét kiló fantázia, nem kell, vagy nagyon tudomásul kell venni, amit nem tesz vagy hárít.”

uzenet.jpg

Most elég mérges vagyok, pedig alapvetően nekem az eddig kiadatlan, fiókban maradt Szabó Magda-művek kiadásával nincs nagy bajom (Csigaház-kritika itt), ha mindez ízlésesen történik. Ha különbséget tud tenni a hagyaték gondozója aközött, hogy a nagyközönség számára is hozzáférhetővé lehet-e valamit tenni, mert az író érezhetően feltételezett jövőbeli olvasót a megalkotásakor, vagy nem, mert nagyon személyes, saját használatra készült feljegyzésekről van szó. Azzal sincs semmi gond, ha az itt-ott, folyóiratokban megjelent novellákat, tárcákat összegyűjtik és kiadják kötetben; én szívesen, érdeklődve olvastam, igazán megható is volt közöttük.

A kötet nagy részében ilyenek szerepelnek, és összesen kettő gépiratos, dátum nélküli, valóban kiadatlan írást kapunk, melyek közül az egyik egy kb. két oldalas felejthető korai szösszenet, a másik viszont egy hosszú, naplószerű feljegyzésekből álló valami Szabó Magda hollandiai utazásáról, amely érezhetően nem harmadik személynek készült. És ez az, ami miatt haragszom, és ami tönkrevágta nekem a kötetet; tömény szenvedés volt végigolvasni, egyrészt, mert leginkább saját részre, későbbi felhasználásra lefirkantott ötleteket tartalmaz egy-egy szóban, amelyeket esetleg ki lehet majd bontani, meg lehet majd írni (random az aug. 19-i bejegyzésből: „Tivoli, szerencsejáték, aggok, 1 picula, sok céhjelzés. Andersen, kínai pavilon, egérszínház, pantomim, elvarázsolt kastély, koncert, tükörből kijön a lomb, lóval, bikával, tivoli, kávé, busz, haza. Vend nem örül bálványnak, japán elkésik, two orient people. 3 viszik úton, iszik üvegből, úton-útfélen, és sikolt, erdő, hőség, függöny fel, amerikai nem segít, lovas, templom, három vásárol, millió szobor, szökőkút.”). Másrészt, mert annyira személyes dolgok is vannak benne, hogy néhol egészen kínos volt olvasni (például: „Most elment, én trónoltam, átöltöztem, lenn 14 szarvas fekszik (…)” – kiemelés tőlem).

Ezt leszámítva a kötet közepes színvonalú, a Novellák írásai közül nekem egyik sem volt maradandó élmény, az Önéletrajzaimból érdekes, vallomásos, közelebb hozza az írónőt és a fikció mögötti valóságot, a Halottaim három búcsúlevele pedig igazán megható. Nekem ezek az írások voltak a kötet tetőpontjai, a búcsúzás az édesanyától, a szeretett macskától és a baráttól, Janikovszky Évától. Az Útirajzokat untam, ráadásul ennek a ciklusnak az utolsó darabja a fent említett csoda, a hollandiai nyaralás élményeinek jegyzete. A színvonalbeli egyenetlenség és néhol régimódi lassúság mellett azért a jobb darabokban ott van az a bölcsesség, őszinteség és személyesség, az élmény átadásának varázslatos képessége, ami miatt én feltétel nélkül szeretem Szabó Magdát. Ahogy a képzelet, a fantázia megbéklyózása ellen, a szabad gondolkodás és véleményformálás fontosságáról ír, annak minden sorával egyet lehet érteni.

A második világháborús emlékek, a felelősségvállalás kérdése elgondolkodtató, az alkotó folyamatba való betekintés izgalmas, annak ellenére, hogy néhol azért eléggé ex cathedra, eléggé pátoszos a gondolkodásmód. De a Halottaimat fátyolos szemmel olvastam, a borító gyönyörű, szép a kiadás, és ha nem is a szerző életében megjelent művekéhez fogható hatalmas, de alapvetően jó élmény olvasni ezeket az írásokat, csak ízléssel, tapintatosan kéne szelektálni, mert itt is vannak kincsek: „Most olyan, mintha a két hallgatás beszélgetne – meghitt és igazi.”

7/10

A kötetet a Jaffa Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6614902052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2019.06.25. 10:03:32

Pedig ki fognak tőle adni mindent. Készülj fel erre a kiadványsorozatra: "Szabó Magda íróasztalának mosócédulái. Első kötet: bal felső fiók. Ágynemű-mosócédulák. Második kötet: Fehérnemű-mosócédulák. Harmadik kötet: Bal középső fiók. Zokni- és harisnya-mosócédulák" stb. stb. stb.

chipolino 2019.06.25. 13:24:01

Fun :). Én a bevásárlócetliket várom.
süti beállítások módosítása