Egy hegy, egy kert a hegyen, és egy vegán a kertben - avagy a Vegán Hegylakó, Karalyos Gábor története a természet kereséséről. Gábor színészi hivatása mellett igyekszik olyan életet élni, ami Földünk javát szolgálja. Ökotudatos, környezetbarát életét a Vegán Hegylakó Facebook oldalán dokumentálja, ahol egészen rövid idő alatt komoly követőtábor és közösség alakult ki. Nem véletlenül, hiszen a városi munkából adódó élet és a természetben rejlő szabadság közti egyensúly keresésével valóban sokan tudunk azonosulni. Interjúnkban beszélgetünk az életmódváltásról, a hegyi élet sajátosságairól és a vegánságról is.

Pivarcsi Dorina interjúja

Hogyan lettél "hegylakó"?

Körülbelül 10 évvel ezelőtt kezdtem először kicsit „máshogy” élni. Több változáson is keresztül mentem akkoriban: leköltöztem egy Kaposvár melletti kis zsákfaluba, ezzel együtt ott hagytam a Radnóti színházat és szabadúszó színészként folytattam tovább. Mindig is vágytam egy kertre, az állatok közelségére és egy szabadabb életre. Panelban nőttem fel, de a rokonságban volt, aki kertes házban élt és állatokat tartott – ezt az életet már akkor is vonzónak találtam. Pár év múlva, mivel a legtöbb munkám ide szólított, visszajöttem a fővárosba, de két hét VIII. kerületi garzonban töltött idő után már Budapest 35 kilométeres körzetében kerestem a „menedéket”. 

Hogy találtál rá a Csúcshegyre? 

Egy ismerősöm ajánlotta a Csúcshegyet Óbuda szélén. Először meg sem akartam nézni, nehogy belelovaljam magam, de véletlenül mégis úgy alakult, hogy odakeveredtem a hegyre, és amikor először megláttam, tudtam, hogy ott a helyem. Ennek már 5 éve, de valójában 3 éve élek itt.

Egyik tavasszal kiköltöztünk, félig nomád életbe kezdtünk, és úgy döntöttünk, hogy mindenféle kényszer nélkül addig maradunk itt, amíg jól esik - és így lett egyszer már csak október.

Szinte már csak mosni jártunk be a városba. Akkor eldöntöttem, hogy eladom a belvárosi lakásomat. A télen még egy barátomnál húztam meg magam, majd a következő tavasszal elkezdtem felújítani a házat és életvitel szerűen élni a hegyen.

Mit kell tudni a Csúcshegyről? 

A Csúcshegy mezőgazdasági területnek számít, ahol már a 70-es évek óta van élet, főleg présházak és hétvégi nyaralók voltak mindig is a hegyen, ebből adódóan a közművek korlátozottan érhetőek el. Ez például sokakat visszafordít az ideköltözéstől, nálam ez annyiban befolyásolta a történteket, hogy eleinte még nem úgy tekintettem a telkemre, mint egy állandó lakhelyre, hanem mint egy hétvégi menedékre.

A lehető egyik legjobb helyen van: a város felett ülök, de épp elég messze tőle.

A városi összkomfortban élve magától értetődőnek tűnhet minden. Milyen kihívások elé állított kezdetekben az élet a hegyen?

A víz, a fűtés és a hulladék volt az, amivel szembe kellett néznem. Először is fúrattam egy kutat: a kútvíz van olyan jó, hogy fürdeni, mosni, mosogatni lehet vele. Az ivóvizet továbbra is a hegy aljáról hordom, amit egyáltalán nem bánok, mert így megtanulhattam értékelni a vizet. Így fedem le a ház ellátását, de ez a kerthez már nem elég, ezért egy nagyobb tartályban tisztíttatom meg a használt vizet, hogy jusson megfelelő minőségű víz a növényeknek is. Ez a körforgás megtanítja nekem, hogy hogyan vigyázzak a vízre, és hogyan takarékoskodjak vele. A fűtést tekintve: korábban egy vaskályha volt a házban, azt lecseréltem egy hagyományos csikótűzhelyre, ami remekül tartja a hőt, energiatakarékos és sütni-főzni is lehet benne. Főzni persze újra kellett tanulnom rajta.

A legnagyobb meglepetésként talán a hulladék ért: bent a belvárosban nem tűnik fel milyen sok szemetet termelünk. Amikor levisszük a szemetet, a sajátunk mindig kicsinek tűnik egy bérház össztermeléséhez képest. Viszont amint kiszakadunk a nagyvárosi környezetből, arcon csap minket a szemetünk mennyisége. Az elejétől kezdve próbálok nagyon tudatos lenni a hulladékcsökkentésben. Ebben például nagy segítség egy komposzt üzemeltetése.

Itt tartok most, aztán persze tervezni, máshogy vagy jobban csinálni mindig lehet. Én a permakultúrás kertben hiszek, amiben nagyon sokféle növénytársítás megél, már most is van némi sikerélményem, de még sokat kell tanulnom róla. Szeretnék még például egy szaletlit építeni a kertembe, hogy a tetőfelületéről is tudjak vizet nyerni, mivel a víz kérdése még nincs véglegesen megoldva a ház körül.

Sokakat szerint ez az életmód lemondásokkal jár. Ebből adódóan szélsőségesnek ítélhetik meg. Mit gondolsz erről?

Minden csak addig szélsőséges, amíg kívülről tekinted, attól kezdve, hogy belekerülsz, már természetesnek éled meg. Mindenkinek máshol van persze a szélsőség határa. Szerintem emberfüggő az, hogy ki hogyan éli meg az életmódváltást. Lehet szépen lassan, de akár hirtelen is. Nálam valahogy az utóbbi a hatásosabb. Ha belegondolok, nincsenek lemondások, inkább úgymond akadályok vannak: én is szívesen élnék még ökotudatosabb életet, de sok mindent kivitelezhetetlennek tartok a jelen helyzetemben, akár anyagilag, gondolok itt például egy napelemre. A munkámról például nem mondanék le, mert az sokat jelent nekem. Számomra a színészet egy szolgálat a kultúra iránt, és annak közvetítése. A városi munkákhoz azonban autóval közlekedem, cserébe telekocsiként működök, és fel-le fuvarozom a lakókat a hegyről.

Miért jött létre a Vegán Hegylakó Facebook oldal? Mi a célod vele?

Kezdetekben csak egy olyan oldalt szerettem volna, amin feljegyezhetem a kertem körüli változásokat, és amit elsősorban magamnak és a barátaimnak szánok. Egy-két év alatt rohamosan megnőtt a látogatottság, akkor láttam, hogy van már egy nagyobb tábora a vegán és ökotudatos életmódnak. Már alakul egy közösség is a Vegán Hegylakó oldalon, ahol persze nem mindenki vegán, de vannak olyanok, akik kimondottan az oldal miatt változtattak az étkezési szokásaikon. Ezekből a példákból azt is tudom, hogy van egyfajta felelősség is rajtam. Az a célom, hogy opciókat mutassak meg, hogy az emberek lássák, hogy a vegánság nem egy nagyon kötött, mértékegységek mentén történű szigorú folyamat, hanem egy színes és új ízvilág. Általában én is csak kísérletezgetek, és a művészi hajlamaimat élem ki a konyhában, és van, hogy ebből jó dolgok is alakulnak, ezeket szeretném megmutatni úgy, hogy senki nézetét meg ne bántsam.

A vegánság képviseletében lehet kapni hideget és meleget is. Te hogyan állsz hozzá ezekhez?

A vegánság sokakból indulatokat vált ki, ezt maximálisan meg tudom érteni. Öt és fél éve vagyok vegán. Előtte én is nehezen tudtam elképzelni, hogy egyszer így fogok étkezni, én is azt gondoltam, hogy ez már egy szélsőség, ami ráadásul lemondásokkal jár és stb. Azóta rájöttem: az, hogy az állat rajta van az étlapunkon csak egy szokás, amit én bármikor megkérdőjelezhetek. Mostanra már tudom, milyen pozitív hatásai vannak a vegánságnak a testemre és a környezetre. De nem felejtettem el, milyen érzékenyen érinthet másokat ez a téma, ezért keresem azt a hangnemet, ami önazonos is, és indulatokat sem váltok ki vele. Örülök, ha látom, hogy ez sikerült.

Karalyos Gábor színész, és a Vegán Hegylakó Facebook oldal hangja és megálmodója. Az oldalon képek, receptek és írások segítségével mutat lehetőségeket a természetközelibb élethez. Az életmódváltás kalandjait és szépségeit igyekszik átadni az érdeklődőknek.

Pivarcsi Dorina, a Slow Budapest pszichológus munkatársa volt 2018-2019 között.

Szívesen olvasnád a jövőben is a blogposztjainkat? Iratkozz fel a Slow Budapest hírlevelére!