A malajziai sorozat utolsó részében George Townt fedezzük fel: három napot töltöttünk el Malajzia kulturális és gasztronómiai fővárosban. A kulturális örökség, az ízletes konyha és az élénk utcai élet egyaránt lenyűgözött bennünket. Mutatom merre jártunk!
A poszt becsült olvasási ideje: 12 perc.
A maláj túránkat egy általános összefoglalóval kezdtem, ahol a fontosabb infókat gyűjtöttem össze. Ezután a fővárost, Kuala Lumpurt jártuk be, majd Langkawi szigetén pihentük ki magunkat. Az utolsó napokon pedig a színes George Townban voltunk.
Tudnivalók a városról
Hogy megértsük a város egyedi mivoltát és kivételeses helyzetét, részletesebben kell róla írnom. George Town Penang állam fővárosa, mely az azonos nevű szigeten fekszik, ami Malajzia második legnagyobb szigete, Langkawi után. A második legnépesebb és gazdaságilag is fontos város, teljes agglomerációjában majd 3 millióan élnek. A köznyelvben sokszor Penangként hivatkoznak a városra is.
1786-ban alapították és ez volt az első brit város (III. Györgyről nevezték el) Délkelet-Ázsiában. Lokalizációja miatt a környék legfontosabb kereskedelmi központja lett. Így az alapítása óta folyamatos az ázsiai országokból a bevándorlás, a betelepülők közül a legtöbben Kínából érkeztek, még a korai időszakban. 1891-ben a lakosság 68% vallotta magát kínai származásúnak, így szinte kínai városként tekintenek rá. (Ez az arány még ma is 50% fölött van.) Érdekes, hogy az itteni kínai közösség erősebben szimpatizált a brit koronával, mintsem a kínai vezetéssel. A lakosság kb. 30%-a maláj, 8%-a indiai származású és igen magas, 8% feletti a nem malajziai állampolgárságú lakosok aránya. Az olcsó megélhetés, a fejlett egészségügyi és gazdasági helyzet a külföldi vállalatok számára évek óta vonzó, így a nagyberuházások tovább fejlesztik a várost és a kulturális sokszínűségét.
A CNN úgy hivatkozott rá, mint az egyik legjobb város, ahová nyugdíj után érdemes költözni.
A több mint száz éves együttélés és nemzeti összefonódás egyedi kínai-maláj kultúrát és, ami a legfontosabb, gasztronómiát (ez az ún. nyonya konya) eredményezett. A kozmopolita város újabb és újabb közösségeket vonzott, melynek leghíresebb látványossága a mesés Örmény utca (Armenian Street), ami az itt élő örmény közösség után kapta a nevét.
A gyarmati építészet itt maradt meg a legszebb formájában, amit a maláj-kínai tradicionális utcák szakítanak meg. Így lett az egész belváros az UNESCO világörökségének a része, 3642 elismert műemlék épülettel! A multikulti jelleg és az angol hatás végett az itt élők szinte mind beszélnek angolul, sőt 2008 óta az utcatáblák is kétnyelvűek.
A 21. században a művészek is megvetették a lábukat ebben a bohém és ezerarcú környezetben. Fesztiválok, kiállítások, installációk és különféle workshopok tucatjai lepték el a várost, melyek közül a street-art az egyik legerősebb vonal. A belvárost 52 kovácsoltvas karikatúra díszíti, melyek felkutatása egy külön program a turisták számára.
Ilyen történelemmel egy ázsiai országban, a street food bölcsőjében, a gasztronómia a legnagyobb húzóérv a város mellett. Nem véletlenül hívják
Malajzia gasztronómiai fővárosának.
A Time és a Lonley Planet szerint itt találjuk Ázsia legjobb street foodjait. Az olcsó és finom ételek mellett a magas színvonalú helyek is gombamód szaporodnak. Csak ebben a városban a Michelin Guide 2024-es kiadása 53 éttermet vett fel a listájára.
Az első nap
Délután érkeztünk a reptérre, ami a sziget déli részén van. A kis reptér hatalmas forgalmat generál, de a Grab taxijaival könnyen letudtuk a transzfert. Extrém meleggel kell számolnunk, így a medence megléte kötelező volt a szállás tekintetében, amit minden nap ki is használtunk. A The Granite Luxury Hotelben szálltunk meg, a műemlékvédelmi terület és az új belváros határán.
A szállásfelhozatal minden várakozásomat felülmúlta. A hotelek mellett rengeteg a gyarmati stílusú apartman és szálló, amelyek a régi stílust megőrizve a modern kor elegáns kényelmét adják 4-5 csillagos szinten, gyönyörű belső udvarokkal, ahol úgy érezhetjük magunkat, mint egy 18-19. századi nemes. A 25-40 euró/fős átlagos éjszakánkénti ár pedig több mint baráti.
Neki is vágtunk a belvárosnak, miután a Beutea Pink-ben lehűtöttük magunkat egy jeges teával és Samuel séf ajánlatára (róla kicsit később) beültünk a BaBa Phang nevű, népszerű nyonya étterembe.
A nyonya konyha: a 17. század környékén bevándorló kínai lakosság és a malájok házasságai során jött létre a peranaka népcsoport. A két nemzet sajátos kulturális tömörülése fuzionálta a két nemzet konyháját. Ezt nevezzük nyonya konyhának, mely különleges ízeiről és gazdag fűszerezéséről, valamint az összetett és gondosan elkészített ételeiről híres.
Többféle ételt megkostólva mondhatom, hogy valóban minden extra fűszeres, a zöldfűszerek, mint a citromfű és a menta túlzottan erősen vannak jelen. Már a saláta is szinte élvezhetetlenül intenzív volt, viszont biztos, hogy ehhez hasonlót még egyik délkelet-ázsiai helyen sem ettem.
A vacsora végére a Macallum Street Night Market is kinyitott, ezért tettünk egy kört a piacon, bár kóstolni már nem tudtunk, annyira tele voltunk. A piacokról az előző posztban bővebben is írtam.
Egy ázsiai cooking class
A palermói short trip során hatalmas élmény volt egy igazi olasz séffel főzni és eltanulni a konyhai fortélyokat, ezért most sem hagyhattunk ki egy cooking classt.
Miért érdemes főzőiskolába menni?
A legjobb módja egy nemzet megismerésének a konyháján át vezet. A félnapos programokon az egész család kiveheti a részét a főzésből és még az is jól fogja magát érezni, aki nem szokott főzni. A privát vagy 5-6 fős, kiscsoportos foglalkozásokat képzett szakácsok tartják. A közös piaci bevásárlás során nem csak az alapanyagok gondos válogatását tanuljuk meg, hanem a helyi szokásokba is betekintést nyerünk. Több fogást készítünk és a receptek mellett alapvető technikákat is elsajátíthatunk. A végén pedig garantált a finom ebéd! Mindez a saját lakásukon történik, így egy kicsit be is leshetünk a helyiek mindennapi életébe.
Kocsival vitt minket a séf a Pasar Awam piacra, ahol beszereztük a hozzávalókat és átbeszéltük a helyi alapanyagokat. Majd egy hideg ital mellett kóstoltunk pár érdekes ételt, mint ez a halpástétom, amit valószínűleg magunktól sosem mertünk volna. A séfnél egy maláj curry levest, laksát, rizses csirkét és roti canait (indiai kenyeret) készítettünk. És vagy kismillió dolgot tanultunk a fűszerekről, hozzávalókról és a konyhai titkokról.
Ha szeretnétek ti is bekukkantani a maláj konyhába, akkor Samuel főzőiskoláját meleg szívvel ajánlom. Nagyon segítőkész, mert a foglalás után Whatsappon azonnal felvette a kapcsolatot velem és a teljes maláj utunk kapcsán adott tippeket és infókat.
Sőt! Kaptam egy profi, egynapos George Town-i food hunt tourt, tippekkel, hogy mit és hol kóstoljunk meg! Az „eat until food coma” térképet elkészítettem nektek, de az alábbi linken szöveges formában is megtaláljátok!
A főzés után nekivágtunk belváros felfedezésének. A Yeoh Jetty és a Chew Jetty klán mólóhoz mentünk.
A Clan Jetties avagy a móló klánok a 19. században jöttek létre, amikor a virágzó George Town-i kereskedelem sok kínai bevándorlót vonzott. A dokkmunkások, hogy közelebb legyenek a munkahelyükhöz, illetve, hogy a városban drága volt a lakhatás, hosszú mólókat építettek és ezek mentén, cölöpökre húzták föl a fából készített viskókat. A mólókat egy-egy klán uralta, innen is az elnevezés, melyeknek saját zárt ökoszisztémájuk volt. Mindegyik bejáratánál saját templom vagy szentély áll, melyek közül a legimpozánsabb a Chew Jetty-é.
A gyorsan pusztuló tákolmányok közül csak hat maradt fen, melyek védelem alatt állnak. Ezekben ma is életvitelszerűen élnek emberek, igencsak szűkös körülmények közt. A Chew Jetty a legrégebbi és legnagyobb klánmóló, ez van a legjobb állapotban, köszönhetően, hogy elsősorban a turisták számára van fenntartva. A mellette lévő Tan Jetty-t egy helyi közösség lakja, szóval itt csendben szabad csak járni-kelni. De érdemes kisétálni a végére, ahol a Jetty kultúra jelképévé vált piros házikót találjuk.
Innen átsétáltunk az Örmény utcára, ahol a legjobb állapotukban őrizték meg a történelmi örökségek hangulatát. A régi örmény közösség kerülete az utcai falifestmények kiindulópontja, rengeteg kép összeforrt mára a város arculatával, mint a bicikliért nyúló gyerekek vagy a bicikliző testvérpár. A sétálóutca szuvenírboltokkal, kézműves boltokkal, kávézókkal és éttermekkel van tele.
Hazafelé a Kimberley Street Foodon átsétálva (ami a belvárosban minden este várja az éhes hasakat) beugrottunk a Changee teázóba. A franchise olyasmi, mint a Starbucks, csak a kínai teák a fő specialitásuk. Rengeteg különleges tea közül válogathatunk.
A második nap
A következő napot a séf által ajánlott Roti Bakarban kezdtem. Az indiai jellegű helyen édes és sós tojásos reggeliket árulnak. Roti Canai Banjirt kértem, de mintha a fő elem kimaradt volna, de egyébként nagyon finom és elképesztően olcsó volt.
Szemben van a Jalan Chowrasta a belváros legnagyobb reggeli piaca, ahol a hús- és zöldségárusok mellett rengeteg kiskocsis street food közül szemezgethetünk. Ezután kezdődött az óvárosi bolyongás, ahol mesés épületek sokasága vár ránk. Mintha csak a 80-as, 90-es évek akciófilmjeinek díszletébe csöppentünk volna. Körbejártam a legszebb épületeket, mint a The Blue Mansiont, a Penang Állami Múzeumot, a Mennybemenetel katolikus templomot, a városházát és egy rakás közigazgatási épületet, melyek mind a gyarmati brit építészet csodás stílusában épültek.
A délelőtti kávémat egy netet talált menő helyen a Norm Morci Roasteryben terveztem elfogyasztani. A japán minimalista kávézót még a térkép segítségével is kihívás volt megtalálni. Ez az, amikor a hidden gem kifejezés a szó szoros értelmében értendő. Amikor egy régi gyár használaton kívüli hátsó bejáratához értek, ahol semmilyen tábla nem jelzi, hogy gyere be, akkor megérkeztél. Ez a forgóajtó a főbejárat, és ahogy belépünk egy új világ tárul elénk. Külön élmény eljutni ide. A kávé végre igazi robosztus és kraftos eszpresszó,
a sajttortájukra pedig nincs jobb szó: DROG!
A belvárosban rengeteg mansion, azaz nagyobb, elegáns, és gazdag részletekkel díszített, kínai stílusú családi ház található, aminek egy része múzeumként szolgál, míg a többiben akár meg is szállhatunk. Pinang Peranakan Mansion a legnépszerűbb és a legnagyobb, azonban érdemes először a George Town Mansionbe látogatni, mert az ottani jegyünk érvényes a Peranakába is, fordítva viszont nem.
Keresztül sétáltunk a Little Indinán is, ami az egyetlen térköves utca a belvárosban, aminek valódi sétáló utca jellege van, viszont engem nem nyűgözött le az indai negyed.
Choo Chay Keong templomot nem érdemes kihagyni, sőt a mellette lévő japán fényképezőgép- és kamera múzeum is egy igazi különlegesség. Itt van a 92 Armenian kávézó, ahol korrekt árakon (10-20RM) ehetünk tucatnyi féle fecskefészek desszertből! Egy kancsó tea pedig ingyen jár hozzá.
Ha kíváncsi vagy honnan ered a fecskefészek fogyasztásának legendája, a phuketi posztban lévő viking történetből megtudhatod!
Dél körül megcsapott a 40 fok, ami a belvárosban elég elviselhetetlen. Felugrottunk csobbanni egyet a szállás tetőtéri medencéjébe, ahonnan egyenesen a Komtar Towerre látunk. A 232 méteres torony a város legmagasabb épülete, bár még mindig csak harmad akkora, mint a Merdeka 118. Az 1970-es években épült torony a város gazdagságának és fejlődésének a jelképe. Építészetileg viszont nem egy szemet gyönyörködtető látvány. Tetőtéri kilátó és üveg padló persze itt is van. A kilátóra a belépő 12 euró. A lábánál két pláza is található, a Prangin és a 1st Aveneue.
Ha már szó volt a plázákról, a belvárosi párost a gazdag környékeken felhúzott új és modern központok lepipálják. A Gurney Plaza és a Paragon az északi oldalon, a Queensbay pedig a reptér mellet várja a vásárlásra kiéhezett turistákat. Egyébként ajánlom mindkettőt, itthoni fast fashion-ök árain fényévekkel jobb minőségű ruhákat kaphatunk.
A vacsorát a Campbell House éttermében, az Il Bacaroban ejtettük meg. 2008-ban egy olasz házaspár vette meg ezt a romos épületet, majd egy teljes felújítás során 2011-ben nyitották meg a butikhoteljüket.
A butikhotel olyan kisebb, exkluzív, luxus szálláshely, amely egyedi és stílusos környezetet kínál a vendégeknek.
A Michelin Guide is felfigyelt az olasz étteremre és kétszer is bekerültek az ajánlásaik közé. Olaszország a jolly joker célpontom, és sok olasz short tripet megjártam, ez valóban egy korrekt olasz étterem. Malajziában unikumnak számít, így jogosan került fel az ottani listára, de Itáliához képest semmi extrát nem tartogat. Az pedig már csak az én szerencsém, hogy a ragum egy 100%-ban, tökéletesen magyar marhapörkölt volt. Így esett meg, hogy
Malajziában egy olasz étteremben sikerült magyar marhapörköltet enni.
A harmadik nap
A város szélén lévő hatalmas buddhista szentélynél, a Kek Lok Si templomnál kezdtünk. A hegy lábánál fekvő komplexum az egyik legnagyobb és legszebb egész Délkelet-Ázsiában, és fontos zarándok központ a buddhisták számára. Fénypontja a 30 méter magas Guanyin bronz szobor. A 12 hektáros területen elterülő komplexum számos pavilonból, imahelyből, templomból és kertből áll. A legkülönlegesebb ezek közül a Kek Lok Si pagoda, melynek szintjei három különböző építészeti stílusban lettek felhúzva. A belépés ingyenes, de egy hosszú hegymenet előzi meg. A parkolóból induló felvonóval jegy ellenében pár perc alatt felérhetünk. Érdemes legalább 2 órát rászánni.
A brunchot, mert hogy eléggé elszaladt az idő, a belvárosi Emily Darling Caféban ejtettük meg. A vintage stílusú kávézót annyi növénnyel tuszkolták tele, hogy szinte egy botanikus kertben érezhetjük magunkat. A péksütemények pedig úgy néznek ki, mintha egy kiállításra készültek volna, igazi mesterművek. Valószínűleg nem nagy titok, hogy a nyugati népekre specializálódott. A tulaj vibráló kisugárzása és az egyedi, varázslatos hangulat végett én kötelezően ajánlottnak mondanám.
Wonderfood
Az elsősorban a maláj ételek felnagyított, élethű másolatait bemutató múzeum jóval több, mint aminek elsőre tűnik. A sokszor interaktív alkotások az étkezés múltjába is elkalauzolnak és sok érdekes információt is megtanulhatunk. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott, a kb. 4 eurós belépő megéri az árát.
Hin Bus Depot
A bevezetőben említettem, hogy a város a művészek kedvelt helyszíne, de a street arton kívül mást még nem hoztam példaként. A Hin Bus Depot az egyik (ha nem épp a) legnagyobb ilyen központ és rendezvénytér. A feltörekvő zenekaroknak, művészeti kiállításoknak, produkcióknak helyszínt adó gyárterület kávézókkal, workshopokkal, stúdiókkal van tele. A lepukkant külső egy menő és laza kisugárzással bír. Kicsit emlékeztet a lisszaboni LX Factoryra. Ráadásul itt van az egyik legmenőbb Michelin csillagos étterem is, az au Jardin, aminek igen, tényleg ez a bejárata!
Az árait nézve inkább egy kedvezőbb kategóriájú helyet választottunk, aminek a csillaga még nem került kiosztásra, de biztos, hogy hamarosan megkapják, ez a Communal Table by Gēn. A koncepció hihetetlenül izgalmas, a helyen egy hosszú bárpult van, ez az asztalunk. A pult mögött áll a nyitott konyha, így a főzés minden pillanatát látjuk, mintha csak a Konyhafőnök felvételén lennénk.
Másnap a Hin Bus Depot egyik reggelizőjében, a Le Caféban feltankoltunk egy koreai tojásos szendviccsel, majd elindultunk Kuala Lumpurba. KL repterén egy teljes értékű pláza is található és persze rengeteg kajálda, így gyorsan eltelt az a néhány órás várakozási idő, míg elindult az esti járatunk. Meglepő, de a penangit leszámítva minden reptéren remek kifőzdék vannak, ráadásul utcai árakon.
Az elmített helyszíneket itt találjátok.
A maláj long trip itt véget ért. Elképesztően izgalmas és sokszínű volt az út, nem is értem, miért nem tartozik a felkapott délkelet-ázsiai célpontok közé nálunk.
Ha tetszett a beszámoló és érdekelnek további, utazással kapcsolatos érdekességek, kövess Facebookon és Instán, de a legtutibb, ha feliratkozol a hírlevelemre! Tudtad? Ha a blogon látható linken keresztül foglalsz, úgy támogathatsz, hogy ez neked semmibe se kerül! Szállásfoglaláshoz ott a Booking, programtervezéshez és jegyvásárláshoz pedig a Get Your Guide.
Ha tetszett, kövess Facebookon!
A legfrissebb utazós fotókat Instán találod!
Támogasd a blogot egy kávéval!
