Shanghai Napló

Tibeti nyelven szó szerint „Istenek helyeként” ismert Lhásza, 3650 méterrel a tengerszint felett, a világ egyik legmagasabban fekvő városa és a buddhista világ központja több mint egy évezrede. Nemcsak Tibet ókori történelmét képviseli, hanem a helyi emberek eredeti életmódját is.

A levegő oxigéntartalma csak 68 százalék, a tengerszinthez képest. Mivel a legtöbben repülővel érkeznek, akklimatizáció miatt az első 3 napot itt és a környéken töltjük el. A látnivalók nagy része az óvárosban koncentrálódik, ami egyben a helyiek lakónegyede is, jól megőrzött tibeti stílusú épületekkel. Közöttük húzódik meg több kisebb templom, ahová naponta imádkozni járnak, néhány múzeum és rengeteg bolt. Itt van a Jokhang templom is, amelyet körülölel a varázslatos Barkhor zarándok- körút.

A város alapítója Songtsen Gampo, aki a 7. század közepére a tibeti birodalom vezetője lett. A fővárost Rasába (Lhászába) helyezte át, ahol 637-ben létrehozta az első építményeket a mai Potala palota helyén, a Marpori-hegyen.
639 és 647 között felépíttette a Jokhang (vagy Rasa Trülnang Tsulagkhang) és a Ramoche templomokat, hogy két Buddha-szobrot,szobrot (az Akshobhya Vajra-kat) Jowo Mikyö Dorj-t (Buddhát nyolcévesen ábrázolja) és a Jowo Sakyamuni-t (Buddhát 12 éves korában ábrázolja) helyezzen el, amelyeket feleségei Bhrikuti nepáli hercegnő, majd két évvel később Wencheng, kínai hercegnők hoztak az udvarába hozományként.

A 15. századra Lhásza városa jelentőségteljes lett, miután Je Tsongkhapa és tanítványai három nagy Gelugpa kolostort alapítottak: a Ganden, Sera és Drepung kolostorok a puritán buddhista újjászületés jegyében épültek.
Az 5. dalai láma, Lobsang Gyatso (1617–1682) egyesítette Tibetet, és létrehozott egy polgári közigazgatást, amelyet a történészek Lhásza államként emlegetnek.
1645-ben a Vörös-hegyen megkezdődött a Potala-palota újjáépítése. 1648-ban elkészült a Potrang Karpo (Fehér Palota), és ettől kezdve a dalai láma téli palotaként használta. A Potrang Marpo-t (Vörös Palota) 1690 és 1694 között építették.

A 20. századra Lhászában számos etnikai és vallási szempontból különálló közösség élt, köztük kasmíri muszlimok, ladakhi kereskedők, iszlámra áttért szikhek, valamint kínai kereskedők és tisztviselők. A város kereskedői mindenféle ízlést kielégítettek, még ausztrál vajat és skót whiskyt is importáltak.

1950-es kínai megszállás lázadásokat, összecsapásokat, bizonytalanságot hozott a fővárosba. 1959-ben a 14. dalai láma, Tenzin Gyatso száműzetésbe menekült. A régi piacokat rosszul felszerelt állami boltok váltották fel és a lakosság élelmiszeradagokra kényszerült egészen az 1990-es évekig, amikor a nemzetközi áruk kereskedelme ismét visszatért Lhászába.

Jelenleg a lakossága csaknem 600.000 fő, a statisztika szerint 63% -ka tibeti. A kínaiak odaköltözése megállíthatatlan folyamat, nagyrészük üzleti lehetőséget lát a fejlődő országban. Egyre-másra épülnek az emeletes lakóházak, amelyeknek négyezetmétere 10.000 yuan (kb.1300 Euro) is lehet.

A mezőgazdaság és az állattenyésztés mellett, rezet, ólmot és cinket bányásznak. A lhászai szőnyeggyár hagyományos tibeti szőnyegeket gyárt és mintegy 300 dolgozót foglalkoztat.
A sörgyárat 1988-ban hozták létre Lhásza északi külvárosában. A Carlsberg az elmúlt években befektetett a sörgyárba, és felújította, kibővítette az épületet, jelenleg 62 240 négyzetméteres.
Legnagyobb húzóerő azonban a turisztikai ipar, amelyet a kínai hatóságok gőzerővel fejlesztenek.

A Lhásza folyó, a város déli részén halad keresztül. Körülbelül 450 kilométer hosszan viszi a Nyenchen Tanglha-hegységből olvadó vízet, aztán Lhászát elhagyva a Yarlung Zangbo folyóba torkollik, ami később Brahmaputra lesz.

Lhászában lehet sétálni magunkra, idegenvezető csak akkor kell ha látogatni akarunk valamit. A programok után, az esti órákban már csak egy gyors vacsorára maradt időnk, de a kirándulás végén maradtunk egy nappal tovább és akkor napközben is sétáltunk. A főutcán és a Barkhor utcán is egymást érik a boltok: ruhák, sportfelszerelesek, kézműves termékek, régiségek, helyi édességek, tejtermékek, ajándékbolt, húsbolt, vegyesbolt…stb. Finomak a jaktejből készült édességek, cukorkák.

Egyik délután riksával vitettük vissza magunkat a szállodba. Nézzétek meg riksáról az útvonalat. Útközben még egy balesetet is láttunk.

A Potala mögötti parkban közösségi élet folyik, táncolnak, ismerkednek a helyiek. A tavon csónakázni lehet, vagy sirályokat, kacsákat etetni.

Helyi éttermekben nagyon finomakat ettünk: jak steak, báránycomb, grillezett birka falatok…stb. A videóban az isteni báránycombot a Yang Kyim Tsang étteremben ettük.
A piacon nagyjából azt árulják, mint itt egy kínai piacon. A papától barackot vettem, figyeljétek milyen régi mérleget használ.

A tibeti konyha, alapfűszerei a só, a fokhagyma és snidling, így garantált az étel eredeti íze, nincs teleszórva csípős paprikával vagy szecsuáni borssal. Természetesen aki erre vágyik, van lehetőség szecsuáni étterembe menni. Emellett nepáli ételek, indiai ételek, nyugati ételek, sőt bárok is megtalálhatók a városban.
Legelterjedtebb nyersanyagai: a jakhús, az árpaliszt, az árpa tészta, az árpabor, a joghurt, a jakvaj.
Hagyományos ételeik: hideg jakhús (sózva, szeletelve, chili paprikával keverve), levegőn szárított marhahús (sózva, chili borssal és gyömbérporral), árpa tészta (jakhúslevesben felforralva kanál chili szósszal), tsampa (árpaliszt, szárított sajt, cukor, jakvajas tea), jakvajas tea.

A tsampat elkészítettem és megkóstoltam a szállodaban egyik reggel. A videó második felében egy helyi emberkét is felvettem, ahogy elkészíti, fogyasztja.
A Tsampa fő összetevője az árpaliszt. Az árpaliszthez teszünk egy kis szárított sajtot, cukrot, majd kevés vajas teát, egyenletesen elkeverjük, majd kézzel golyóvá gyúrjuk. Tápanyagokban gazdag és melegít.
A vajas tea pedig egy tipikus tibeti ital, amelyet vajból és erős teából készítenek, esetleg tejszínt is kevernek bele.

Régiségbolt, tetszettek a kis ládikák, 3000-5000 yuan darabja.