Kérek még

Sengburger

Sengburger

Hamburger zsömi

2021. szeptember 26. - Phrakonkham Seng

Egy kis előszó

Amikor hamburger készítésbe fogtam, úgy gondolom, hogy sokakhoz hasonlóan inkább a hambit raktam össze és a zsömivel nem foglalkoztam. Sőt a legelején fagyasztott hamburger húsból csináltam. Persze ez is tud finom lenni. Később aztán úgy döntöttem, hogy magam csinálok bucit. Párat kipróbáltam és ami bejött az Széll Tamás vajas hamburger receptje.

Ebben a cikkben nem maga a zsömi lenne a lényeg, hanem a további tapasztalatokat szeretném megosztani.

 

hambi_buci.jpg

 

Az alapanyagok

Még tesztelem, de egy két érdekességet megosztok. Próbáltam tejszínnel. Nem tudok véglegeset mondani, de egyelőre marad a tej. A sót nem szabad kihagyni. A nélkül eléggé kalács jellegű lesz. Sóból próbáltam parajdi sóval és himalája sóval. Egyelőre szintén nem tudok következtetést levonni.

Amit szeretnék javasolni, az viszont a liszt. Sima fehér lisztel csináltam (BL 55) viszont eléggé morzsálódik. Csak BL 80-a (kenyér) lisztel viszont eléggé nehézkes lett a tészta. Eddig a 3 rész BL 55 és 1 rész BL 80-as liszt jött be.

Az előkészítés

Mivel az élesztő gombáknak jó, ha hagyjuk dolgozni őket, én először a tejet a cukrot keverem el az élesztővel, majd a vajjal. Ha ez megvan, beteszem a sütőbe kelesztéses fokozatra (kb 50 fok) és hagyom dolgozni kicsit a gombákat. Ez után mérem ki a lisztet, a sót és előkészítem a tojásokat. Eddigre már elkezd dolgozni az élesztő. Fonts, hogy a sót későbbre hagyjuk és ne az élesztőhöz keverjük, mert lassítja a gombák működését.

Kelesztés - 1. rész

Érdemes megfogadni a videóban Tamás tanácsát és egy kis olajjal meglocsolni az edény belsejét, amiben keleszteni fogunk, hiszen utána nem tapad annyira az edény falára a megkelt tészta.

Ami nekem bejött és sok időt lehet megsprórolni vele, az a sütő kelesztő funkciója. Csupán 1 óra alatt szépen megnő a tészta a duplájára. Letakarni sem kell. Kellemes lesz az állaga és a hőmérséklete is.

Gombóc gyúrás

A gombócoknál észre vettem, hogy ha a zsömi tetején van hajtás/ össze ért tészta rész, amit nem tudtam tökéletesen össze dolgozni, akkor elkezd kinyílni. Ez nem annyira szép, kivéve, ha pont ezt szeretnénk. Nekem az volt a cél, hogy egyenletes legyen a felület. Ezt úgy értem el, hogy egy ponton el kezdtem széthúzni. Kicsit nagyobbra, mint a vágyott buci mérete. Utána alul össze csípem és utána kezdem el a golyót meggformázni.

Kelesztés - 2. rész

Amikor megkelt a tészta és gombócokat kell gyúrni a tésztából, azt tapasztaltam, hogy itt nem érdemes betenni a sütőbe kelesztésre, mert hamar szétterülhet. Nem lesz olyan szép a buci, nem is fog olyan szépen megnőni. Szobahőmérsékleten viszont nekem a 25-30 perc jött be, mert akkor nagyobbra nő :)

Sütés

Sütéshez érdemes sütőpapírt használni. Ha nem olyan jó a sütőtpapír, akkor érdemes a bucik alá olajat tenni. Sütés után pedig még melegen levenni. Azonban javaslok szilikonos sütőpapírt. Erről ugyanis könnyen le lehet venni sütés után a bucikat. 

A 20 perces sütés 180 fokon szerintem teljesen jól be van lőve. Sütés során kicsit ilyesztő lehet, hogy már jóval a 20 perc előtt bebarnul a buci, de nem ég meg :)

A végeredmény

Nagyon finom és látványos buci. Kicsit tömör, de érdemes kipróbálni

A recept

Hozzávalók

  • liszt 600g
  • tojás, egész 3+1db
  • a kenéshez vaj, olvasztva 60g
  • langyos tej 2.5dl
  • élesztő, szárított 21g (3 zacskó)
  • kristálycukor 6 ek
  • só 2kk
  • szezámmag fekete és fehér 2ek

Elkészítés

"A hamburger bucik kelttészták, amiket valamilyen zsiradékkal dúsítunk, így szaftosak lesznek. Az egyik receptben vajat, míg a másikban olíva olajat használunk, az elkészítés módja azonban teljesen ugyanaz. A cukrot, a folyadékot és a száraz élesztőt összekeverjük. Ha elolvadt a folyadékban minden, hozzáadjuk a 3db elkevert tojást is. A lisztet külön elkeverjük a sóval. Lehetőség szerint asztali dagasztógépben elkezdjük a tojásos-vizes keveréket összekeverni. Három-négy részletben adagoljuk hozzá a lisztet, majd miután elfogyott a liszt, a zsiradékot is. Addig dagasztjuk, míg selymes, puha egynemű kelttésztát kapunk. Az edényt lefóliázzuk és hagyjuk duplájára kelni a tésztát. A megkelt tésztát késsel 80-110g-os darabokra adagoljuk, attól függ, mekkora bucikat szeretnénk. A kiadagolt tésztát tökéletes gömbölyű formákra gyúrjuk, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. Majd kézzel minimálisan kissé lelapítjuk. Az edényt lefóliázzuk és hagyjuk duplájára kelni a tésztát 2-3 óra alatt. (Ne rakjuk a tészta gombócokat túl szorosan, kelés és sülés közben ne érjenek össze!) Ha szépen megkeltek a bucik, felvert egésztojással megkenjük és megszórjuk a rászórandó magokkal. Előmelegített 200 fokos sütőben sütjük kb. 12-15percig, míg a buci aranybarna nem lesz. Ha elkészült, hagyjuk kihűlni és fóliába csomagolva napokig is tárolhatjuk. Mikor hamburgert készítünk vágjuk félbe, a felületét pirítsuk meg grillen vagy serpenyőben, esetleg sütőben."

És a forrás:

Házi hamburger 1 � Kézműves buci készítése házilag � - Lidl Főzőiskola Széll Tamással

https://www.youtube.com/watch?v=u02NjO00rtY&list=PLwL6gMD14WZT-c-HlsnPY_-E-ldhD52a_&index=10

 

Ha érdekel a húskészítés, javaslom az erről írt cikkemet :) 

 

 

Jó tesztelgetést és jó étvágyat :)

A bejegyzés trackback címe:

https://sengburger.blog.hu/api/trackback/id/tr316701034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása