Rozsdagyár

FLOOR JANSEN: "A szólókarrierem ugyanolyan fontos, mint a Nightwish..."

2021. augusztus 03. - Jurancsik Eszter

229910407_372204920933033_4103188010674994073_n.jpg

A Nightwish "Human :II: Nature" című albuma még tavaly tavasszal került boltokba (kritikánk ITT olvasható), és bár a koronavírus miatt turnéra ugyan nem indulhattak vele, de két virtuális koncertet is adott a banda, a bulikon pedig első ízben csendültek fel a lemez dalai - egyúttal kiderült, hogy Jukka Koskinen, a Wintersun zenésze vette át a januárban kilépett Marko Hietala helyét.

Mindemellett Floor Jansen, a csapat holland énekesnője az együttesen kívül sem tétlenkedik - mint azt felfedte, szólóanyagon dolgozik.

A járvány kitörése, illetve a szólókarrierem beindulása óta szólóalbumon dolgozom. Ez valóban aktiválta a kreativitásomat, melyet az elmúlt években nem igazán tudtam kihasználni. Jó, hogy ezt most szabadjára engedhetem. Szeretném mihamarabb befejezni a lemezemet és megtalálni a módját annak, hogy a szólókarrieremet összehangoljam a Nightwish kötelezettségeivel és a magánéletemmel, melyet még inkább értékelek, miután annyi időt töltöttem otthon.

- mesélt terveiről Floor, aki jelenleg Svédországban él férjével, a Sabaton-dobos Hannes Van Dahl-lal és négyéves kislányával, Frejával, nemrégiben pedig szülőhazájában szólókoncertet adott, ahol felcsendültek dalok két egykori zenekarától - After Forever, ReVamp -, és természetesen a Nightwish repertoárjából is hallhattak szerzeményeket a jelenlévők. 

Hosszú távon az a legnagyobb álmom, hogy mindezt továbbra is úgy csináljam, hogy az egyik dolog ne menjen a másik rovására. Ez talán egy kicsit elcsépeltnek hangzik, de látom, mennyire nehéz ez mindenkinek, aki hosszabb ideje ugyanezt csinálja. És mivel nagyon-nagyon érzékeny ember vagyok, szeretném megőrizni a józan eszemet az engem érő hatások során.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1416647714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása