Szívet melengető muzsika szól a lejátszóban, miközben egyik szemem sír, a másik pedig nevet ezen a gyönyörű tavaszi napon, melyen röpke 30 perc alatt szarrá áztam a bringámon, önfeledt és meggondolatlan tekerés közben. Mindez természetesen mellékes a lemezkritika szempontjából, bár majd még visszatérek arra, mennyiben befolyásolják egy-egy lemezanyag megítélését a külső körülmények. Most előbb tisztázzuk a szomorúság és az öröm forrásait:

Keserűségre szolgáltat okot, hogy interjút szerettem volna készíteni a Vicenza városában működő Jackie Treehorn Ave. nevű zenekarral, akiknek tavalyi lemezét annyira szerettem és sokat hallgatom ma is, s a hozzájuk intézett üzenetemre érkezett a válasz: a csapat már nem dolgozik együtt többé. Nincs annál szomorúbb, amikor megkedvelsz egy társaságot, már várod tőlük az újabb hangzóanyagot, és ahelyett, hogy az új lemezen gőzerővel munkálkodnának, fogják magukat és feloszlanak. Nem tehetek mást, mint hogy a tagoknak sok szerencsét kívánok azokon az utakon, melyeken most elindultak.

A kellemes meglepetés keltője pedig nem más, mint a szóban forgó ausztrál zenekar. A Melbourne-i együttes bemutatkozó lemeze március 26-án jelent meg "Sonic Mantras" címmel.  Adja magát a hasonlóság a két zenekar között. Az éppen megszűnő, és a frissen startoló együttes hangzásvilága többé-kevésbé hasonló: álmodozós hangulatú, lebegős, ahogy azt mondani szoktam "tengerbámuló" muzsika mindkettő. Olyasmi, amit sokkal könnyebb egyben jellemezni, mint felvételenként elemezni, mert valljuk be, hogy a szerzemények között túlságosan szembetűnő, markáns különbség nincs. Ez nem azt jelenti, hogy nesze itt egy lábvíz, lógasd bele a lábadat, hanem azt, hogy egységes a színvonal.

Ha a zenekar nevét nézem, akár el is humorizálhatnék ezen. Látom benne a Black Sabbath-ot, egy másik kevésbé ismert amerikai kedvencemet, a Black Heart Procession-t, mint ahogy látom benne a The Southern Death Cult-ot is, és mindezek jól hangzanak füleimnek, de hogy az ausztrálok valóban a sorolt bandák muzsikáját próbálják-e vegyíteni egymással, vagy valami más akarnak előadni - ez itt a nagy kérdés. A választ nyilván csak az adja meg, ha alaposan meghallgatjuk a lemezanyagot.

És ha ezt a bizonyos lemezanyagot fűtött szobában vesszük elő, miután előzőleg letekertünk egy laza húszast, és a jéghideg szélben oldalba kapott minket az eső, minek következtében csavarni lehetett a ruhákból a vizet, szóval, ha mindezen körülmények ennyire szerencsésen közrejátszanak, akkor a "Sonic Mantras" egy igazi megváltás! Ország-világ előtt ki merem jelenteni, hogy a kedvezőtlen állapotok után, a fájó sebekre érkező zene terápiás hatása felerősödik, értéke megsokszorozódik, ezért nem is szabadna másképp zenét hallgatni. Az érzet, melyet ilyenkor egy lemez kelt, lényegesen kellemesebb, mint - fogalmazzunk így - natúr körülmények között.

A hanganyag, ahogy azt már korábban is jeleztem, amolyan pszichedelikus rock/desert rock keverék enyhe gothic/doom hatásokkal.  Fő ismertetőjegye a barátságos tónus, az igazi különlegességét pedig az jelenti, hogy az énekes hangszíne és intonálása nagyban emlékeztet bizonyos britpop zenekarokra. Ezen talán most sok olvasó megdöbben: britpop és doom? Hogy jönnek össze… Még ha ezen stílusok keverékével aránylag keveset is lehet találkozni, előfordul ilyen is. Véleményem szerint mindenki tegyen velük bátran egy próbát, mert teljesen hallgatható a produkció, mondhatjuk azt is, hogy itatja magát a cucc.

Na és hogy felsejlenek-e benne az említett elődök? Úgy gondolom igen. A basszusgitár kezelője rengeteg Sabbath-ot hallgatott, a gitáros kedveli a gótikus hangulatú riffeket, a keserédes feketeszív érzés is ott van, és még érzékelhető némi Sleep/Om-hatás is, hogy a fő-fő áramlatról, arról a bizonyos rózsaszínről már ne is beszéljek. Hiszen ez természetes, ha pszichedeliáról van szó.

A hangszerelés kiváló, azonban a keverés nem tartozik a legbravúrosabbak közé, különösen a gitárhangzás zavaró számomra, annyira túltolták rajta a torzítót, amennyire csak lehet (talán pont ez volt benne a poén?), de ezt meg lehet szokni. Az utolsó számban szitár is közreműködik, ahogy azt a nagy költő írta, „nem középiskolás fokon" és ezért jár a bónuszpont. Több mint bizalomkeltő a bemutatkozás, remélhetőleg nem fognak földbe állni idő előtt ők is…

8/10