Rozsdagyár

HIGHLAND BASTARDS - Ír móka, magyar módra | Hazai Reménységek #51

2020. augusztus 13. - Felicium

img_6580.jpg

Hosszú kihagyás után ismét jelentkezünk hazai feltörekvő zenekarokkal. Legutóbb a karanténos időszak előtt körülbelül egy héttel jött ki az 50. rész, érdemes visszanézni az eddig bemutatott csapatokat ITT. Ma egy ír kocsmarock stílusban utazó zenekart mutatunk be, akik már jó pár éve nyúzzák a hangszereiket és most megjelent első albumuk, a "Meet The Bastards".

A Highland Bastards 2016 tavaszán alakult egy egészen eldugott kis városban, Ózdon. A formáció az ír-kelta népzenét tekinti elsődleges forrásának saját stílusának kikeverésében, melyhez fűszerként a rock, metal és punk stílusjegyek társulnak. A népdalfeldolgozások mellett saját szerzemények kapnak nagyobb hangsúlyt jelenleg, ez megfigyelhető az eddig megjelent anyagainkban. 2017-ben a Paddy and The Rats előtt játszhattak vidéki koncerteken, 2019 kezdetétől pedig rendszeresen járnak külföldre is kocsmakoncertezni (Komárom, Brno, Prága, Bécs).

Régóta terveink között szerepelt, hogy végre egy nagyobb lélegzetvételű anyaggal járuljunk a nagyérdemű elé, így született a Meet The Bastards. Hűek maradtunk magunkhoz, szokásunkhoz híven kevertük az ír-kelta népzenét a punk-rock elemekkel, néha magyarul, néha angolul fejeztük ki italozással kezdődő történeteink végét, néha valós és néha kitalált szereplőkkel, néha komolyan és sokszor komolytalanul mindezt. Előzetes várakozásaink szerint - hozzánk hasonlóan - mindenkinek más fog tetszeni benne.

Bemutatkozó anyaguk a 2016-os "Let's Folk" EP, mely még több népdalfeldolgozást tartalmazott, mint saját szerzeményt. A 2018 nyarán megjelenő "Lost at Sea" kislemezen a saját művek domináltak, bemutatva a zenekar stílusában sokszínű dalait.

A 2020. augusztus 10-én megjelent "Meet The Bastards" nagylemez 11 dalon keresztül vezeti végig a hallgatót kezdve a népdalfeldolgozásoktól az inkább folk-rock és punk-rock szerzeményeken át a líraibb Pigs Fly
című dalig.


A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6216138484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása