A stoner rock bandáktól ments meg minket, Uram! Ez volt az első gondolat, ami az eszembe jutott, amikor megláttam a promószövegben a stílusirányzat megjelölését. Szeretem a műfajt, de finoman szólva kezd már megtelni vele a padlás.

A zenekar nevét olvasva pedig jót derültem, ennél egyértelműbb utalást a Black Sabbathra már keresve sem találhattak volna: The Black Wizards. Na, de hogy csillapítsam a kedélyeket: nem sok közük van a Black Sabbathhoz. Inkább amolyan Blues Pills-érzet lengi körül a szóban forgó nagylemezt, de még ez sem teljesen fedi a valóságot.

A lemezborító, a banda promófotói és nem utolsó sorban a zenekar által képviselt zenei vonal mind-mind a pszichedelia, a fuzz rock, valamint a retró jegyében született. A Blues Pills-párhuzam pedig már csak azért is adja magát, mert a stílusjegyeken túl itt is egy hölgy áll a mikrofon mögött. Viszont az, hogy szükség van-e egy milliomodik fuzz/stoner bandára, az nemsokára kiderül.

A portugál The Black Wizards (Joana Brito - gitár/ének, Paulo Ferreira - gitár, João Lugatte - dob, João Mendes - basszusgitár) egy háromszámos EP-t ("Fuzzadelic" - 2015), és két nagylemezt ("Lake Of Fire" - 2015, "What The Fuzz!" - 2017) dobott piacra a jelen kritika tárgyát képező "Reflections" című nagylemez előtt. Egyelőre nem volt még időm behatóan tanulmányozni a korábbi anyagaikat, szóval a párhuzamba állítás sajnos most elmarad. 

Elsőként az Imposing Sun kerül terítékre: koszos hangzás, pulzáló ritmus, valamint egy kis pszichedelia jellemzi az egyébként nem rossz, ám semmi kiemelkedő momentumot sem tartalmazó dalt. Az Outlaws már több izgalmat tartogat: elszállós, jammelős jellege varázslatos hangulatot áraszt, szinte már transzcendens állapotok előidézője. A harmadikként érkező 56th Floor kissé ráerősít, de itt sem zúznak eszméletlen módon: hol felerősödő, hol pedig lazább témák váltakoznak a négy és fél perces dalban.

A negyedik tétel (Starlight), mely a pszichedelikus rockot vegyíti a lágy jazzes vonallal, már szinte feledteti a hallgatóval, hogy egy stoner bandáról van tulajdonképpen szó. Vagy mégsem? A stoner jelzőt szerintem el is felejthetjük. Csak nyomokban tartalmaz ilyen jellegű témákat az anyag. Zeneileg eléggé sokoldalú a banda: kétségkívül változatos és izgalmas a felhozatal. A Psychedelic And The Ironic Symphony egy játékos, lüktető szerzemény, zeppelines ízekkel megbolondítva.

A Soul Keeper bluesos kezdése jammelős, pszichedelikus témázgatásba torkollik. A lemezt záró Kaleidoscope Eyes egy borult, hipnotikus acid trippel indít, majd egy kis gyorsulás után végérvényesen visszatér az LSD okozta színes ködfelhőn átívelő témákhoz. Talán egy-két tempósabb dal még elfért volna a lemezen, de nem rossz ez így sem, panaszra semmi ok.

A "Reflections" című nagylemez 2019. augusztus 23-án jelenik meg a Kozmik Artifactz jóvoltából. Az első felemás érzésem velük kapcsolatban hamar tovaszállt: kellemes zenei utazásban volt részem az album hallgatása közben. Negatívumokat nem is nagyon tudnék felsorolni, egyedül azért nem adok nyolc és fél pontnál többet, mert bizony amellett, hogy egy kimondottan barátságos anyagnak voltam fültanúja, azért nyugodtan ki merem jelenteni, hogy közel sem alapmű, nem fogom rongyosra hallgatni. De melegen ajánlom minden fuzz-, és pszichedelikus rockot kedvelő ember számára.

8,5/10