RockStation

Black-Out 30 a Barba Negrában

2023. május 26. - sunthatneversets

unnamed_92.jpg

2017 januárjában láthattuk legutóbb önálló koncerten a Black-Out teljes legénységét, amikor a kultikus zenekar teltházas koncerten ünnepelt a Barba Negra színpadán. Tavaly a Lénárd László emlékére tartott megemlékezés fénypontja volt, amikor az eredeti felállású Black-Out két dal erejéig színpadra lépett. A Fekete-Kék és a Spirál megindító fogadtatása után a fellépést megkoronázva Kowalsky bejelentette: 2023-ban biztosan találkozunk. Péntektől a zenekar oldalán elindult a visszaszámlálás. Fehérvári Attila, Csányi Zoltán, Csányi Szabolcs, és hétfőn este pedig Kowalsky portréfotó jelent meg, majd május 23-án az esemény.

2023. november 18-án a legendás grunge banda újra színpadra áll, hogy megünnepelje a bő 30 évet.

A Black-Out kétségtelenül egy korszak meghatározó bandája volt. A grunge magyarországi meghonosítói, és az adott korszak egyik legismertebb és legsikeresebb zenekara voltak. Megtöltötték a Petőfi Csarnokot, az ország minden pontján játszottak, és vitathatatlan, hogy két egyforma koncertet nem adtak. A hőfok, az érzelmek, a megélt pillanatok minden bulit különlegessé tettek. Érzelmi hullámvasút, lélekből eredő dalszövegek, utánozhatatlan vokálok és az egész produkciót körülvevő különös lebegés jellemezte a banda működését.

Akkor, amikor a Pearl Jam a világot járja, a szintén ikonként felemlegethető Alice In Chance is alkot és koncertezik, a magyar grunge szerelmeseinek jogos kérése, hogy a magyar zászlóshajó is aktivizálja magát. 2023. november 18-án, a Barba Negrában újra megkaphatjuk ezt az érzést.

„30 év jelentős intervallum egy ember életében, mégis mintha egy szempillantás lett volna ez az egész. Az emlékek részletesen bennem élnek, a dalokat gyakorlatilag fel sem kell elevenítenem, hiszen a mai napig a fejemben vannak. Minden csodát, amit a színpadon megéltem pár évtized alatt, az a Black-Out időszak méhében fogantatott. Nem csoda tehát, hogy izgatottan és nagy lelkesedéssel várom a novemberi koncertet, amelyre méltán lehet mondani, hogy egyszeri és megismételhetetlen lesz. Egészen biztos, hogy különleges élmény vár mindenkire, aki ott lesz.„ – mondta Kowa.

„Nagyon várjuk, hogy újra együtt zenéljünk. A tavalyi két dalos fellépésünk a Barbában megmutatta, hogy még sokan kíváncsiak ránk. Inspiráló élmény volt a közönség, és a színpad két oldalán a szakma figyelme és áradó szeretete.” - tette hozzá Csányi Szabi. A koncertre a zenekar speciális látványvilágot ígér, amiben nagy szerepet kapnak majd a színek, a formák.

Arról, hogy a fellépés tényén kívül lehet-e még számítani valami érdekességre, óvatosan fogalmaz Csányi Szabi: „Folytatunk beszélgetéseket a kiadónkkal valami kézzelfogható dologról is a jubileum kapcsán, de amíg nem tényszerű, nem szeretnénk erről beszélni. A mézesmadzagot csak akkor dobjuk be, ha garantáltan meg tudjuk valósítani ezt a régen dédelgetett álmunkat.”

Black-Out 30 - 2023. november 18. Budapest / Barba Negra
Eseményoldal ITT. Jegyek ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1818131920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum