RockStation

Anguish / Mortajas - The Archdemon’s Decade / Un Viaje Sin Final split (Sun & Moon Records, 2022)

Több szempontból is rendhagyó megosztott kiadvány

2022. szeptember 24. - rattlehead18

anguish_mortajas.jpg

Szeptember közepén egy több szempontból is rendhagyó megosztott kiadvány jelent meg az erdélyi Sun & Moon Records színeiben. Egyrészt a közreműködők a világ két végéről adóznak a doom metal oltáránál, másrészt mindkét társaság a saját múltjában merült el; mi több, egyikük részben élő felvételekkel járult hozzá a kiadványhoz.

A tisztánlátás végett arról van szó, hogy a svéd Anguish és az előttem ezidáig ismeretlen chilei Mortajas szövetkezett ezen a spliten. A svédek tavalyi lemezéről mi is megemlékeztünk, időtlen anyaguk számomra magasan kiemelkedett a tavalyi doom mezőnyből. A 2021-es Doomkvädet utódja pedig már a harmadik megosztott anyag az uppsalai formáció diszkográfiájában. Nem árulok el tehát különösebb titkot azzal, hogy jelen kiadvány kapcsán esetemben a svédek neve volt a vonzerő. Aki már belefutott valamelyik anyagukba, tisztában van vele, hogy az Anguish az ún. necro doom alirányzat mellett köteleződött el. Faragatlan, ösztönös muzsikájuk gyökerei valahol mélyen, a Celtic Frost, a Cathedral vagy a Venom környékén keresendők; természetesen mindhárom ősi formáció kezdeti anyagaira gondolok.

David Erikssonék a jelen kiadványhoz három tétellel járultak hozzá. A nyitó kettős a beavatottaknak már ismerős lehet, hiszen mindkét dal szerepelt a zenekar első korongján (Through The Archdemon's Head), jelen split egyébként az alcímével is erre a bemutatkozó anyagra reflektál. A harmadik „friss” dal, a Beyond The Veil egyébként egy Mortuary Drape feldolgozás. A kerek jubileum pedig elegendő indok ahhoz, hogy a 2007-ben útjukra indult svédek megidézzék tíz évvel ezelőtti önmagukat. Az Anguish legfőbb erőssége most is a gitárjátékban rejlik. David és Linus Candlemass-hatású riffjeire feltehetően maga Edling mester is bólogatna egy jót, a páros játékát egyébként az Autopsy-féle dögszag is minduntalan körüllengi. A hosszú szerzemények épp a jól eltalált gitártémák miatt nem fulladnak unalomba. Az Anguish exhumált dalai összességükben azt a rövid, átmeneti időszakot idézik meg, ahol a Paradise Lost a Gothic és a Shades Of God lemezek között tartott. Annak, aki ismerkedni akar az Anguish világával, belépőként továbbra is a tavalyi lemezt ajánlom, ha viszont már magába szippantott az éjfekete aurájuk, ez a speciális megjelenés is kötelező hallgatnivaló lesz.

A megfelezett anyag második fejezetét tehát mindenféle előzetes elvárás nélkül kezdtem hallgatni; a chileiek neve még a doom undergroundban sem forog közszájon. A négyes rövid múltra tekinthet vissza, tavaly jelentkeztek egy spanyol nyelvű szerzeményeket tartalmazó CD-vel, további kiadvány pedig egyelőre nincs a hátuk mögött. Az első hangok alapján világossá válik, hogy a dél-amerikaiak sem a doom hallgatóbarát irányzatát tűzték a lobogójukra… Vontatott, epikus doom metalról van szó, azonban az esetenként dallamtalan, kántáló, spanyol nyelvű ének megnehezíti a gyanútlan hallgatók dolgát. A chileiek a múlt évi debütjükről jelen kiadványhoz két dal élő verziójával járultak hozzá, a Liber Elgis pedig - tudtommal - egy ezidáig nem publikált szerzeményük. Az élő felvételek gyanúsan tisztán szólnak, de így legalább a zenéről nem kell lehámozni az egyes rétegeket. A Mortajas is hajlamos belefeledkezni a riffekbe, illetve az Un Final középrészében egy hosszas merengésbe is belefutnak; akkora kreativitás azonban nem szorult ezekbe a témákba, mint a svédek szerzeményeibe. A megosztott kiadvány pontozásának ugyan nem látom értelmét, de az Anguish elviszi a hátán az egész anyagot, esetükben a tavalyi lemezhez hasonlóan most sem érzem indokát a pontlevonásnak. Három szerzeményüket bizonyára sokat fogom hallgatni a közeljövőben. A Mortajas viszont a közép-európai füleknek inkább csak egy különlegesség lesz, utóbbiak jelen teljesítménye nálam valahol három és négy pont között ingadozik, ha itt és most ennek az információnak van még bármi jelentősége.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4917937456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum