RockStation

Phrenia - Separated (H-Music Hungary,2021)

Szűzies kalandok a Vajdaságban

2021. július 27. - Elisorne

unnamed_36.jpg

A közelmúltban megjelent a Phrenia legújabb albuma a Separated amelyről most pár sorban írnék is nektek. Korábban sajnos nem ismertem a zenekart így teljesen szűzies volt az élmény amikor végig hallgattam a lemezt. Elöljáróban csak annyit mondanék, hogy kellemes meglepetést okozott nekem a zenekar.

Kicsit utána néztem a srácoknak, és hát nem mai társulásról van szó. 2012-ben alakultak trióként a Vajdaságban és kezdetben leginkább pop slágereket dolgoztak fel keményebb stílusban. Ha már a stílusnál tartunk a Phrenia egy igazi zenei kavalkád ugyanis a dalaikban megtalálható az elektronikus metál, trance, electropop,metalcore szóval mindenki talál a dalaik között kedvére valót szerintem. Amikor meghallgattam az első számot az albumról, amely az Unholy Savior nevet kapta egyből megtetszett a Phrenia számomra. Talán a Bring me the Horizon ugrott be, mint hasonló stílus, így legalább gyorsan tudtam is hova tenni a zenekart. A lemez nagyrésze angol, 13 dalból csupán 3 magyar nyelvű mintegy édes gyümölcsként elszórva az albumon.

Az első két dal igazán jóra sikerült szerintem, remek felvezetései az albumnak és bár kicsit populárisabb rock dalok, új hallgatók számára remek bemutatkozás. Harmadik helyen helyezkedik el az első magyar nyelvű szám a track listen a Mennem Kell. Tetszik ahogy a Trapped in this Paradise-ból átvezet minket a zenekar, nekem egyfajta folytatásnak hat. A szöveg nagyon bejött, szeretem amikor egy dalszöveg versnek is simán elmegy.  A Paranormal-al már kapunk egy kis metalcore-t is már. Megnéznék ebből a dalból is, egy klipet.

Ha már a videóknál tartunk. A Köddé Vált fél évvel ezelőtt kapott egy remek kis klipet. Ez a dal sokat jelent a zenekar számára, ugyanis minden 2020-as évvel kapcsolatos gondolatuk, érzésük helyet kapott benne. Nagy Zoltán a korábbi frontember kilépésével a zenekar egy új állomáshoz érkezett. Ezt a dalt és klipet teljesen az új frontember Julian dallamos éneke köré építették. Ahogy a YouTube kommenteket olvasgattam a klip alatt, nagyon jól fogadták a változást a rajongók, illetve a klipnek köszönhetően sok újra is szert tettek.

A lemez címadó dala a Separated méltó a szerepére. Első érzésem az volt a dallal kapcsolatban, hogy: Na ez most tényleg aktuális, a koronavírus járvány miatt. Aztán elolvastam pár nyilatkozatot a lemezről és talált süllyedt.

Lemezünk nagy része a koronavírus okozta bezártság közben íródott, ami lehetőséget adott arra, hogy a hétköznapi rohanás szünetében meg tudjunk állni egy pillanatra és körülnézni: vajon mivé is váltunk? Az elmúlt időszak az egész világot zárkózottabbá tette, a saját gondolataik visszhangjába kerültünk akaratlanul is, és a hirtelen megjelent bizonytalanság sok embert tépett ki a valóságból, tett elszeparálttá. Az album dalai közül a címadó ’Separated’ jeleníti meg ezt a legjobban. Habár nem minden dal ezt a témát dolgozza fel, úgy éreztük, ez felelne meg legjobban az album címének is az elmúlt év történései után.

Bár Nagy Zoltán elhagyta a zenekart a lemez munkálatai alatt pár dalban mégis szerepet kapott, ilyen a Fújjon Messze is amelyhez szintén készült egy klip. Ez már egy keményebb dal az albumon, több a metálos hangzás, az erős, üvöltős ének. Mint szűz fülnek nekem itt volt az első találkozásom Nagy Zoltán hangjával és akarva akaratlanul összehasonlítottam az új énekes-gitáros énekével. Ugyan laikus vagyok, de szerintem jól döntöttek a srácok, hogy egy kockázatos tagcsere helyett Julian-t választották, remekül illik a hangja a zenekar stílusához.

Személyes és instant kedvencem lett a Born Without Wings. Gyönyörű ballada lett, mégszebb dalszöveggel. A lágy dallamok után felébreszt minket a Mirror pörgős, pop-os hangzása. Koncerteken remélem alap dal lesz.

Következik három dal, amelyből kettő a régi énekessel készült és mindegyik kapott egy klipet is. a Legújabb ezek közül a Hope Lies amely csupán 3 hete jelent meg. Remekül kezd belejönni a klipforgatásba a zenekar, igazán minőségi lett.

Elérkeztünk a lemez végére a Tick-Tock-al. Kicsit kilóg nekem a lemezről ez a dal, de zárásnak nem rossz választás vagy bonus dalnak. 

Összeségében kellemes találkozásban volt részem a Phrenia-val, lettek kedvenc dalaim az albumról és felkeltették az érdeklődésem a korábbi lemezek iránt. A folytatást pedig kíváncsian várom. Mivel a dalok nagyrésze tetszett és én csupán ezzel a lemezzel kapcsolódtam be a zenekar életébe így a pontozásom is ezt tükrözi.

rockstation_pontozas_4_5.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1216637058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum