Az Evanescence kapcsán, ha nem is mindenkinek, de a populáris könnyűzenében mozgolódó hallgatók jelentős hányadának a Bring Me To Life című dal (sláger) jut eszébe. 2003-ban az agonizáló, azaz a hagyományos formájában utolsókat rúgó zeneipar még a rockzenében is ki tudott termelni olyan új előadót, amely feljuthatott a slágerlistákra. Hogy ez a műfajra nézve előny, vagy inkább hátrány volt-e, azt most ne boncolgassuk, ún. belépő zenekarokra azonban mindig szükség volt, a mai mezőnyben pedig feltűnő a hiányuk.
Ezektől függetlenül viszont tény, hogy abban a bizonyos évben a finn The Rasmus: In The Shadows című dala mellett az Evanescence fenti szerzeménye volt az, amely még a magyar kereskedelmi rádiók lejátszási listáira is tartósan befészkelte magát. Az egyslágeres előadókban gondolkodó hallgatók pedig feltehetően már mindkét formációt eltemették.
Az Amy Lee énekesnő vezette arkansasi zenekar tehát a szóban forgó dalt rejtő, Fallen című bemutatkozó korongjával kapásból a sikerlisták csúcsára katapultált, közel egy évig szerepelt a Billboard lista első tíz helyének valamelyikén. Azóta szűk két évtized telt el, a kezdeti sikereket természetesen nem sikerült felülmúlni, de készült két további nagylemez, melyek bátran odatehetők a Fallen mellé. A cím nélküli harmadik korong óta pedig kereken egy évtized telt el A Keserű igazság megjelenéséig. A zenekart a fent említett dal mellett természetesen – vizuálisan - mindenki az énekesnővel azonosítja. Amy Lee azonban nemcsak az arcát adja a muzsikához, hanem ő a dalszerző is. A kortárs európai kolléganőkhöz képest nála sosem az áriázás állt a fókuszban, hanem mindig is valamiféle érzelemgazdag modern rock éneklés (persze ez így elég pongyolán hangzik) volt a sajátja.
Az új lemez kapcsán az első hallgatásnál arra kaptam fel a fejemet, hogy nincs azonnal ható sláger. A The Bitter Truth egy mély, többrétegű anyag, melyről az egyes rétegeket csak fokozatosan lehet lefejtegetni, de meghálálja törődést, lassan beszivárog a tudatalattiba. A megfelelési kényszer tehát teljes mértékben hiányzik a korongról, nevezhetném akár önzőnek is a lemezt, hiszen távol áll attól, hogy kiszolgálja a hallgatói elvárásokat. Mégis önazonos az egész…
A lényeg, mint mindig, most is Amy Lee éneke; felületesen nézve a dolgot, úgy tűnik, hogy a hangszeresek csak kiszolgálják az énekdallamait. A The Game Is Overben felbukkannak Kornos témák, az érzelmesebb szerzeményekben (lásd pl. Wasted On You bevezetője) felüti a fejét Tori Amos befolyása, de ezek kapcsán emlegethetném Amy Lee egyik legnagyobb hatását, Björköt is. A borultabb részeknél, valahol az alapoknál akár még grunge-os témákra is lelhetünk a nu metalos riffek között. Összegezve az utóbbi gondolatsort, az új Evanescence korongon mai köntösbe bújtatva visszaköszönnek a kilencvenes évek. A mainstream rock vonal gurujának számító Nick Raskulinecz producerrel készült lemez hangzása is valahol abban az évtizedben gyökerezik.
A harmadik single-ként kihozott Use My Voice az üzenete mellett a közreműködők névsorával is figyelmet kelt, a dalban tiszteletüket teszik többek között a Within Temptation, a Halestorm és a The Pretty Reckless frontasszonyai is. A fentiek ismeretében említenem sem kell, hogy a The Bitter Truth nem az undergroundban kutakodókhoz szól, azonban azon a véleményen vagyok, hogy sosem árt, ha ilyen korongok fészkelik be magukat a mainstream könnyűzenébe, és esetleg utat mutatnak a rockzene mélyebb rétegei felé is.
