RockStation

Mondo Generator - Fuck It (Heavy Psych Sounds Records, 2020)

Sallang- és tétmentes stoner kábulat és punkos őrület

2020. február 27. - Zombee

mondogenerator-fuckit.jpg

8 év után ismét van Mondo Generator lemez. Persze Nick Oliveri (ex-Kyuss, Dwarves, ex-QOTSA) azalatt sem tétlenkedett, de mindig jó a balhés basszert hallani. A felállás a szokásos, néhány betépett haver, pár rekesz sör, egy kis mocskos punk/stoner rock, ez belépő a mennyországba, és az elvonóra. Ezek az arcok valószínűleg mindkettőről tudnának mesélni, míg a lemezcím mindannyiunk ar's poeticája lehetne. A Fuck It egy laza utazás a kockásinges stoner favágó romantika helyett a poros kaliforniai generátorpartik világába.

Újszülöttnek minden vicc új: a kifejezést, "mondo generator" még Brant Björk fújta Oliveri basszuserősítőjére a Blues for the Red Sun felvételei előtt, ezzel a címmel Oliveri jegyzett is egy dalt a lemezen. A Kyuss anno a Palm Desert-i színtér első meghatározó zenekara volt (később innen indult el a Queens Of The Stone Age és az Eagles Of Death Metal is), és kezdetben azzal alapozták meg hírnevüket, hogy generátorokról táplált bulikat csináltak a sivatagban, ahol mindig forróság van, és a mexikói határ közelsége miatt kemény drogokból sincs hiány.

Ugyan betépett haverből most talán kevesebb van (korábban Josh Homme és Brant Björk fix tag is volt, de beugrott John Garcia, Dave Grohl, Mark Lanegan, Rob Oswald a Karma To Burn-ből, meg Blag Dahlia, a Dwarves frontembere), de azért néhány hétpróbás gazember most is megjelent a Pink Duckban, ami nem mellesleg Josh Homme saját stúdiója, és már az előző lemezt is itt rögzítették. A kör ismét bezárult.

Ennek megfelelően a Fuck It nem szolgál egetverő újdonságokkal, nagy megfejtésekkel, csak Oliveri hatásaiból kapunk egy lemezre valót, ha bírod a Kyusst, a Fu Manchut, Black Flaget, és nem zavar, hogy szabadidejében a szintén zseniális punk Dwarves-ban bűvöli a mélyeket immár bő 20 éve, akkor garantált szórakozást nyújt. A 2012-es Hell Comes to Your Heart óta kicserélődött a társaság a kopasz basszer körül, két viszonylag ismeretlen arcot igazolt le az évek során, akik az elvárt szinten hozzák is, amit hozni kell.

mondogenerator.jpg

És milyen jól! A kezdő hármas rögtön vázolja, mi lesz itt. A Nowhere Man rögtön egy erős tétel, szőröstökű riffek, ízes szóló, technikás dob, a trió nem bízza a véletlenre. De aztán pofán ver az Up Against the Void kompromisszummentes old school hardcore punk gyalulása, üresjárat mentes két és fél perc, tiszta 80-as évek, ami hatásként bőven ott van mindenkiben, aki a 90-es években számított az undergroundban. Elég csak arra gondolni, hogy a stoner atyaúristen C.O.C. is crossover thrash-ben utazott pályája elején. Nem lehet szó nélkül hagyni a remek, egyben ironikus című Kyuss Dies!-t ami egyszerre idézi meg a legendás Palm Desert-i bandát, és reflektál is a 10 évvel ezelőtti reinkarnációra: kissé lebegősebb riffek, búgó basszus, de még Oliveri énektémái is régi csapatát juttatják eszünkbe. Kellemes party punk-rock némi stonerrel fűszerezve a Turboner, az a laza deszkás rock, amit a Fu Manchu is nyomat, persze énekben Oliveri nem egy Scott Reeder, ezt a laza vonalat viszi a címadó Fuck It is, egyértelmű QOTSA hatásokkal, persze a szétordibált ének megmenti szerencsére a mainstreamtől. Illusztris vendég köszön be a When Death Comes röpke két és fél percére, személyesen Blag Dahlia a Dwarves éléről, személye garancia, hogy itt is jóféle pörgős hardcore punkot tolnak az arcunkba.

A középtáji stoner kettős után viszont már nincs megállás, végképp az old school hatásoké lesz a főszerep, nincs is ebben semmi rossz, hirdeti a kissé Black Flages There’s Nothing Wrong, de betalál és bedarál az alig másfél perces It's You I Don't Believe is, semmi nagy megfejtés, csak rövid verzék, géppuska dobok, és egy dögös szóló. Kétségkívül a legnagyobb neveket az Option Four rejtegeti, a dobok mögött Joey Castillo, aki 10 évig erősítette a Queens Of The Stone Age-t, illetve Scott Weinrich, vagy ahogy mi ismerjük, Wino, az amerikai doom/stoner egyik kultikus alakja, aki többek közt a The Obsessed, a Spirit Caravan és a Saint Vitus révén lopta be magát a szőrös szívünkbe. Wino-t egyébként nem kell félteni, saját bevallása szerint is a punk felől érkezett, márpedig közös szerzeményükben a füstös doomtól a hardcore-ig minden felvillan. Képzeld el Nick Oliverit és Wino-t egymás mellett, ez a dal pont annyira szép és tiszta.

Mit vár 2020-ban az ember egy stoner rock veterántól, és hasonszőrű társaitól? Valami ilyesmit. Néha összejönnek, feljátszanak egy tét nélküli lemezt, zúznak, isznak, tépnek nagyokat, egy Nick Oliveri kaliberű arc aligha akar nagyon megfelelni bárkinek is. Van egy afféle örömzene jellege a dolognak, ahogy a váltakozva stoner és punk dalokat szépen sorban feldobálták a lemezre. Ha röviden kéne megfogalmazni a komoly, átgondolt, tartalmas lényeget: fuck it!

4kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9815491948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum