RockStation

Itt az Elmúltál, egy barátságosabb videó a C.A.F.B.-től

2019. március 15. - sunthatneversets

cafb2019_foto_pandurbaloghnorbert_2.jpg

Új, szokatlanul vidám, szinte már barátságos hangulatú zenés videóval jelentkezett a jövőre három évtizedes jubileumát ünneplő kultikus hazai punkbanda. A friss klip a legutóbbi hivatalos C.A.F.B. nagylemez (C.A.F.B.-CAFB 2017) egyik lazább dalára, az Elmúltál című trackre, a dobos Urbán Laca ötlete alapján készült, a kamerák pedig most is, ahogy ezt már megszokhattuk, a világ két, egymástól igencsak távoli pontján forogtak: budapesti és Seattle-ben rögzített felvételekből állt össze a nosztalgiázós feelinggel játszadozó szám kisfilmje. Ráadásul úgy tűnik, hogy ez a nóta, az Elmúltál, a csapat egyik nagy kedvence lett, hiszen jelen állás szerint a készülő bakelit lemezre is felkerül majd.

Ám nem csak ez az egyetlen hír a Szakácsi Greg által szervezett bandától, hiszen a C.A.F.B. néhány klasszikusnak mondható régi nagylemeze is most jelent meg újra, immáron digitális formában – a “Minden-ható” című korong pedig új keverést is kapott. Ennek egyik jól ismert, klasszikus dalára – hogy melyikre, az egyelőre még legyen meglepetés - készül a zenekar következő videoklipje is, a premiert április 3-ára tervezik. A 2019-ben remaszterizalt és újra kiadott Minden-ható kísérő klipjeként megjelenő videóba nagyrészt koncertfelvételek kerülnek majd, méghozzá a C.A.F.B. 2017-es és 2018-as nagysikerű budapesti bulijairól néhány kocka – ezeken a koncerteken a 90-es évek legendás punkhullámját elevenítették fel, karöltve többek között a Hétkoznapi csalódásokkal és a szintén alapvetésnek számító Prosecturával. Az új lemez és a klipek munkálatai mellett a C.A.F.B. 2019-ben újra koncertezni készül, a pontos dátumokról azonban cask később adnak infót. Annyi azonban biztos, hogy a zenekar a 2015 óta újra működő, a legendás punk korszakban sikeressé vált, klasszikus felállással lép majd színpadra.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5014688598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum