Rockpanoráma

Rockpanoráma

Avatarium - The Fire I Long For (2019)

2019. november 12. - rockpanorama

Jennie-Ann Smith énekesnő és bandája egy újabb varázslatos zenei kalandra csábítja rajongóit: a The Fire I Long For album november 22-én, pénteken szabadult a világra, rajta kilenc vadonatúj doom-himnusszal. A zenekar ezzel a lemezzel tér vissza epikus doom-gyökereihez, miközben olyan rock-legendák előtt rója le a tiszteletet, mint a Rainbow, a Led Zeppelin és a The Doors.

A svéd doom legenda Candlemass főnöke, basszusgitárosa, fő dalszerzője, Leif Edling 2012-ben egy vadonatúj formációval állt elő, az Avatariummmal, amelynek Moonhorse címmel elsőként egy két saját dal, illetve a Black Sabbath klasszikusának, a War Pigsnek egy igen sajátos akusztikus átirata szerepelt, majd nem sokkal ezt követően, 2013. november elsején a bemutatkozó nagylemeze is megjelent. Természetesen doomos a banda, de nem annyira metalos, mint a Candlemass, jóval több benne a ’70-es évek zenéinek hatása, ám az igazi különlegességet a mindaddig teljesen ismeretlen énekesnő, Jennie-Ann Smith jelenti, aki bluesos, jazzes hangjával egy egészen új dimenzióba vitte el a karakteres Edling-témákat.

avatarium_band_2019.jpg

Pedig Edling mester egy szülinapi italozás során még az Opeth főnökével, Mikaellel szűrte össze a levet egy esetleges új banda kapcsán. Terveik szerint Mikael énekelt és gitározott volna, Edling bőgőzne és Nicke Andersson (ex-Entombed, Hellacopters stb.) lett volna a dobos. Edling annyira belelkesedett, hogy két nap alatt írt is egy dalt, ez volt a Moonhorse. Igen ám, de kénytelenek lettek belátni, hogy Mikael az Opeth sűrű programja mellett nem tudna sok időt fektetni a bandába. Edling nem akarta veszni hagyni a Moonhorse dalt, így aztán elsőként egy olyan gitárost keresett, aki érzi a ’70-es évek világát és nagyon tud szólózni. Eszébe jutott Marcus Jidell (ex-Evergrey, ex-Royal Hunt), aki kisegített már a Candlemassban is, amikor Lassénak mindenféle zűrjei támadtak. Marcus azonnal rábólintott. A dobos is régi ismerős, Lars Sköld (Tiamat), akárcsak a billentyűs, Carl Westholm, aki a ’90-es évek közepe óta jószerivel Edling összes csapatában játszott. Már csak egy Robert Plant-szerű énekesre volt szükségük. Ekkor javasolta Marcus a barátnőjét, Jennie-Annt, aki azóta már a felesége lett. A kiváló hangi adottságokkal megáldött hölgy fel is énekelte a Lady On The Lamp és a Moonhorse dalokat, a csapat tagjai pedig azonnal beleszerettek a hangjába. Így aztán nem is volt kérdés, hogy ki lesz az Avatarium frontján.

A bemutatkozó lemez óriási siker lett, a turnén azonban betegség miatt Leif Edling nem tudott részt venni. Hivatalosan krónikus fáradtságnak nevezik a betegségét, és csakis az segít, ha sokat pihen a beteg. Turné tehát Edling számára kizárva, de ettől a stúdiózás és a dalírás működött. Így aztán Mats Levén énekessel egy jubileumi EP-n dolgozott a főhősünk, de természetesen az Avatarium dolgait is napi szinten tartva, All I Want címmel 2014. november 14-én kihoztak egy EP-t. Továbbra is Leif számított a fő dalszerzőnek, de az EP-n található Deep Well dal például Jennie-Ann Smith és Marcus Jidell közös szerzeménye. A koncerteken pedig Anders Iwers helyettesítette a fáradékony basszusgitárost. Az ő személye adva volt, hiszen Lars Sköld dobossal csaknem húsz éve alkotják a Tiamat ritmusszekcióját.

ava5422.jpg

Anders aztán olyan jól bevált, hogy a The Girl With The Raven Mask címmel 2015. október 23-án megjelent második Avatarium lemez három dalában is az ő játéka hallható. Nem egyenes folytatása ez az anyag a bemutatkozó lemeznek, valamivel kevesebb a doom, a Candlemass és Krux hangulat, de azért az ilyen jellegű Edling-lassulásokból is akad bőven. A tempók és a témák szempontjából is változatosabb, színesebb a kettes dalcsokor, de a lemez hangulata ugyanolyan komor és elbűvölő. Aki az első album alapján azt mondta az Avatariumra, hogy ez csupán egy jobbfajta énekesnővel előadott Candlemass, az most átértékelhette a véleményét. Edlingnek persze továbbra is nagyon jellegzetes fordulatai vannak, felismerhető, hogy ezekben a dalokban is rendesen benne van a keze, de az összhatás mégis más.

Amikor 2017-ben napvilágra kerültek a bandáról az első promóképek, mindenki meglepődött, hogy Leif Edling már nem látható a fotókon. Betegsége miatt továbbra sem tud koncertezni, így aztán inkább mentora, mint tagja az Avatariumnak. A Hurricanes And Halos címmel 2017. május 26-án megjelent harmadik albumra azért hat dalt így is ő szállított a nyolcból. A másik kettő (Road To Jerusalem, When Breath Turns To Air) Jennie-Ann és Marcus Jidell közös szerzeménye. Az előző albumhoz képest azonban más változás is volt a bandában. Mivel a koncerteken és az előző lemez három dalában is kisegítő Anders Iwers basszusgitáros Göteborgban él, a csapat többi tagja pedig Stockholmban, így nehézkes volt a közös munka, ráadásul Anders másik csapata, a Dark Tranquillity is nagyon aktív csapat, ezért helyére Mats Rydström bőgős érkezett, aki 2015-ben pár bulit már lenyomott a zenekarral. Carl Westholm billentyűs helyét pedig Rickard Nilsson orgonás vette át. Az első album még inkább doomos volt, a kettes lemezre hangsúlyosabbá vált a pszichadelikus vonal, a hármas korongon azonban keverednek a dalokban a ’70-es évek hangulatai, a folkos dolgok és a totális elszállások.

avatarium_2019.jpg

A zenekart 2012-ben alapította Leif Edling (Candlemass), aki mellé rövidesen csatlakozott Marcus Jidell és Jennie-Ann Smith is. Utóbbi friss levegőt és erős karizmatikus hangot hozott a zenekarnak. Mára az Avatarium egy jelenséggé vált. A tagok önállóan is dolgoztak az új lemez dalain, Leif például hármat is megírt, a zenekar központi magjának számító Marcus és Jennie-Ann pedig a többit. A felvételek már az előző lemezen bemutatkozó orgonistával Rickard Nilssonnal és az új dobossal Andreas ‘Habo’ Johansson (The Doomsday Kingdom) segítségével készültek el. Ez a társaság pedig a folk, a jazz, a pszichedelikus hatásokon túl a pop műfaji elemeit is össze tudta gyúrni a doommal, amely az igazi otthonuk. A The Fire I Long For-mal a csapat visszatér az epikus doom műfaj gyökereihez, de emellett olyan rocklegendák előtt is tiszteleg, mint a Rainbow, a Led Zeppelin és a The Doors. Az ötösfogat a felvételeket a stockholmi Studio DeepWellben készítette Marcus Jidell producerrel, a keverést pedig a Grammy-díjas hangmérnökre Niklas Flycktre bízták. A master példányt pedig a Rammsteinnel is dolgozó Svante Forsback készítette.

A The Fire I Long For nem okozott akkora meglepetést, mint az elődje, de magabiztosan tartja az eddigi, kevesek által elérhető szintet. Jennie-Ann elegáns, érzelemteli éneke, a mindig megfelelően súlyos vagy kifinomult zene, a változatosság és a rendkívül erős atmoszféra együttese napjaink egyik legkiemelkedőbb rock/metal zenekarává teszik az Avatariumot. Aki eddig szerette őket, az most sem fog bennük csalódni.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockpanorama.blog.hu/api/trackback/id/tr7215302866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása