Retro Rpg

Retro Kincsek 8. - Nephilim RPG

2021. április 20. 11:11 - Barnabas Birkas

"A Tudomány Illúzió, a Történelem Hazugság."

np_1.jpg

Első (francia) kiadás: 1992, Chaosium (angol) kiadás, 1994.

 

Ezt a játék eredetileg franciául jelent meg, a Multisim kiadótól, de igazi hírnévre azután tett szert, hogy a Chaosium kiadta angol nyelven is. Mi magunk annak idején nagyon ki akartuk próbálni, mert volt róla egy ismertető a Rúna magazinban (az internet bugyrai szerint az 1995-ös évből, a II/3-as számban), Kornya Zsolt tollából. Ez eléggé felkeltette a figyelmemet ahhoz, hogy amikor Pesten szembe jött egy szerepjáték boltban, több havi zsebpénzből megvegyem, hogy azután sokszor nekifussunk, de igazából sosem játszunk vele többet egy-két alkalomnál. Hogy ennek mi volt az oka, már nem emlékszem, de az biztos, hogy mindegyik próbálkozásunk kudarcba fulladt. Ez azonban nem annyira a játék hibája volt, inkább mi voltunk hozzá nagyon fiatalok, főleg én mesélőként.

 

A Rendszer

Már az eredeti francia kiadás is a Chaosium-féle "Basic Role Playing" (BRP) rendszert használta, és az angol kiadás is ennél maradt, kiegészítve plusz háttéranyagokkal. Vagyis a motorháztető alatt berregő motor nagyon hasonló, mint a CoC esetében, kisebb-nagyobb módosításokkal. Van öt főjellemző, melyek mindegyik az öt elem egyikéhez kötődik, és egyben egy levezetett százalékos tulajdonságot is ad (például Ügyesség - Víz - Mozgékonyság).

np_2.jpg

 

A Karakterek

A játékosok nephilimek, olyan lények, amiket már a Biblia is említ, anélkül, hogy kilétüket igazán kifejtené. Itt egy ősi, test nélküli szellemnépet jelet, akik képesek élőlények testébe költözni, átvéve felettük az uralmat, magukba olvasztva az emlékeiket, tudásukat és személyiségüket. Miután leélték az adott testnek jutó élettartamot, annak halála után kiszabadulnak belőle, visszatérve saját Stázis-tárgyukba, hogy ott várják a következő szerencsétlen barmot szerencsés kiválasztottat, akit megszállhatnak.

 

A karakteralkotás első lépéseként meg kell állapítani a Ka értékét: ez a Nephilim "belső ereje", amit állandóan igyekszik növelni, hogy elérje az Agarthát, a spirituális és fizikai beteljesedést. Ahhoz, hogy ezt elérje, fel kell vinnie ezt 90 fölé, ám tekintve, hogy egy induló Nephilim 22 ponttal indul, és minden egyes megtestesülésért le kell vonnia belőle 2 pontot, ez nagyon távlati cél. Az értéke azért is fontos, mivel minden embernek van egy hasonló tulajdonsága (Szoláris Ka), és csak azt tudják megszállni, akinek ez a tulajdonsága az övékével egyenlő vagy kisebb. Emellett a Ka értéke azt is befolyásolja, hogy hány pontnyi bonuszt oszthat szét a tulajdonságaira.

 

A második lépés a Metamorfózis kiválasztása: minden Nephilim az öt elem (Tűz, Víz, Föld, Levegő, Hold) egyikéhez kötődik, és ezek mindegyikéhez tartozik egy spirituális és egy materiális átváltozás (kivéve a Holdat, ahol a kettő egy és ugyanaz.

np_3.jpg

 

Ahogy a metamorfózis erősödik, úgy kezd a karakter egyre jobban hasonlítani lélekben vagy testben arra a lényre, akit ez az átváltozás megszemélyesít. Ennek része a "kínai portré", ami itt a jellem szerepét tölti be. Anno ez volt az a pont, ami felkeltette az érdeklődésünket a játék iránt, mivel akkor és ott, nagyon jó ötletnek tűnt egy egyszerű, semmit mondó Élet-Káosz vagy Rend-Halál úgy leírni a karakterünket, hogy "Ha természeti jelenség lenne, ő lenne a lenyugvó nap fénye, ami megcsillan a tó fodrozódó vizén", vagy "ha emberi tevékenység lenne, akkor ő lenne a halogatás". Maradjunk annyiban, hogy ennek erőltetett átvétele más rendszerekbe (főleg MAGUS-ba) nem segített abban, hogy a Nephilim nálunk gyökeret verjen.

np_4.jpg

 

A harmadik lépés a Nagy Arkánum kiválasztása: ez lényegében a tarot kártya lapjai szerint különbözteti meg a nephilimek törzseit, azok tevékenységei, céljai és tagjai szerint. Vannak köztük békések, harciasak és őrültek is.

np_13.jpg

 

A negyedik lépés a karakteralkotás (és talán az egész játék) legizgalmasabb pontja: ki volt ő az előző életeiben?

np_5.jpg

 

Az alapkönyv 11 korszakot sorol fel, csupa olyat, ami nem csupán a nephilimek, de az emberek szempontjából is nagyon fontos volt. Ilyen például a predinasztikus Egyiptom Kr. e 5000 körül, majd Kr. e 3000 körül a birodalom felemelkedése, Babilon Kr. e. 600 körül, Júdea Jézus születésének idején, az ókori Róma, Nagy Károly kora, a kathar mozgalmak és a viktoriánus kor.

np_6.jpg

 

Csábító minél több korábbi életet felhalmozni, hiszen ezek mindegyikéből szakértelem- és okkult fejlődés pontokat lehet kapni, viszont mindegyik messzebb visz az Agarthától, a Ka-költsége miatt, és így esetleg egy gyengébb gazdatesttel kell beérnünk a jelenben.

 

És ezzel el is értünk az ötödik lépéshez, a Simulacrumhoz. Ez az a személy, akinek a testébe a Nephilim beköltözik, elaltatva a tudatot. Amikor átveszi az irányítást, nem emészti el az eredeti személyiséget, az továbbra is ott van, és bizonyos helyzetekben meg is próbálhatja visszaszerezni az irányítást, az "árnyékba" küldve a Nephilimet.

np_7.jpg

np_14.jpg

 

Az egyik igen fontos kérdés, hogy hogyan viszonyul az ősi lény az emberhez, segíteni akarja vagy elpusztítani? Lényegében mindig a játékos irányít, két fokozatosan egybeolvadó személyiséget, ahogy igyekszik fenntartani a Simulacrum korábbi életét, és elkezdeni az újat.

np_8.jpg

 

Szakértelmek és Harcrendszer

A szakértelmek a megszokott Chaosium módszerrel, százalékos értékekkel működnek, amikre D100 próbákat kell dobni. A harcrendszer is lényegében ugyanaz, mint a CoC rendszerében.

 

Mágia

A rendszer  kapott egy kiterjedt, több ágból álló mágiarendszert. A legegyszerűbb a "sima" Sorcery, a klasszikus varázslatok. Ez három Körből áll, a leegyszerűbbtől a legnagyobb hatalmú varázslatokig.

np_9.jpg

A második, talán legmókásabb fajta a Summoning, ahol különféle tárgyakat, illúziókat és élőlényeket lehet megidézni a világba. Ez szintén három Körre oszlik.

np_10.jpg

 

A harmadik ág az Alkímia, ami szintén megtartja a három Körös felosztást.

np_11.jpg

 

A Világ

Igazából maga a játék világa, a célok azok, amik számomra annak idején mesélőként megnehezítették a Nephilimet. A fő célja a játéknak egyszerre a belső nephilim politikai, az egyes Nagy Arkánumok közötti torzsalkodások, a róluk tudó titkos ember társaságokkal való háború, a személyes hatalom, a Ka gyűjtögetése.

np_12.jpg

 

A játék francia nyelven több további kiadást is megélt: míg a v2 megamaradt a BRP rendszernél, a v3 már egy radikálisan más, leíró rendszert használt, a Mage-re emlékeztető intuitív mágiával. A v4 szintén egy saját rendszert használt, 1-25 közötti értékekkel, és az ezekből levezetett százalékokkal. Az ötödik kiadás egészen friss, 2019-en jelent meg, Nephilim Légende címmel, ismét újabb rendszerrel. 

 

Vélemény

Gyanítom, hogy annak idején túl korán került a kezünkbe a könyv: a magam részéről csak nagyon érett játékosoknak, és egy még érettebb mesélőnek ajánlom. Lassan már talán én is újra merem kezdeni, szóval Újra Játszanám kategória.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://retrorpg.blog.hu/api/trackback/id/tr6916506514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása