2022. dec 01.

Reptéren dolgoztatja a sztárokat a TV2

írta: ReklámInvázió
Reptéren dolgoztatja a sztárokat a TV2

Sztárok a reptéren címmel forgatja vadonatúj műsorát a TV2, ami vélhetően januárban lesz látható, valószínűleg az Exatlon egyfajta "pótlásaként", tudtuk meg. Értesüléseink szerint a műsort a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren forgatják, melyben több híresség is szerepet vállalt. Hogy pontosan kik, az kiderül a TOVÁBB gomb után.

tv2_6.png

A Sztárok a reptéren - (Sz)állj munkába! címet viselő műsor 2023 egyik nagy újdonsága lehet a TV2-n, ami már csak azért is számít nagy meglepetésnek, mert eddig egyáltalán nem lehetett tudni semmit róla. Néhány napja azonban elindult a műsor hivatalos Instagram-oldala, ami még egyelőre inaktívnak tűnik, a 24 órán belül eltűnő történetből viszont több információ is napvilágot látott.

Eszerint az újfajta vetélkedőben két fős sztárpároknak kell boldogulniuk különböző reptéri munkákban, melyet - nem nagy meglepetésre - a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren forgatnak. A storykból kiderül, hogy valószínűleg a műsor házigazdája Szabó András Csuti lesz, mellette pedig olyan párok tűnnek fel a műsorban mint:

  • Danny Blue és Nyertes Zsuzsa
  • Ember Márk és Veréb Tamás
  • Varga Viktor és Szorcsik Viki
  • Fásy Ádám és Fásy Zsüliett
  • Kautzky Armand és Pikali Gerda
  • Varga Győző és Kandász Andrea
  • Polgár Árpád és Polgár Tünde
  • Bogdán Csaba és Szandi
  • Gáspár Bea és Gáspár Evelin
  • Cooky és Szécsi Debóra
  • Korda György és Balázs Klári

A pontos szabályokat és a műsor indulásának időpontját még nem tudni, viszont elképzelhető, hogy akár már január elején képernyőre kerülhet az újfajta realityis vetélkedő. 

A TV2-nek egyébként volt már hasonló műsora 2009-ben Celebműszak címmel, melynek lényege, hogy hétről hétre hazánk híres celebjei fognak lapátot és szerszámokat, és "hagyományos", kézzel végzett munkát csinálnak egy adott ideig. A műsorról Mit néztünk régen? című rovatunkban is írtunk, azt ide kattintva lehet visszaolvasni.

Elmarad az Exatlon?

Ezek után  nem okozna nagy meglepetést, ha jövőre mégsem kerül majd képernyőre a TV2 utóbbi éveinek egyik legsikeresebb formátuma, az Exatlon Hungary. 

Az, hogy 2023-ban nem lesz új évad, onnan is sejthető, hogy - csakúgy, mint 2021-ben - nem várt jelentkezőket a csatorna a sportrealitybe. Legutóbb azért, mert egyfajta "All Stars" évadot hirdetett a TV2, ami közepes nézettséggel futott, és aminek egyébként Monoki Lehel személyében új műsorvezetője is lett. 

Hogy most miért nem hirdette meg a TV2 az új évadot, nem tudni, így aztán elképzelhető, hogy négy év után először nem kerül majd képernyőre a dominikai spotreality. 

Ami biztos, hogy az új műsor kapcsán még sok a kérdőjel, de amint új információk derülnek ki, beszámolunk róla.

UPDATE: A SorozatWiki információi szerint a műsor nem az Exatlon időpontjában lesz majd látható, hanem hétvégén, a főműsoridőn kívül.

Fotó: Instagram - Sztárok a reptéren/TV2 Csoport

Szólj hozzá

TV2 Sztárok a reptéren