Ahol az ötletek születnek

2020. augusztus 14. 07:00 - reklamfogo

Szívet melengető reklám következik, nem is szeretnék előre sokat elárulni belőle, aki próbára tenné magát, tippelje meg, ki és mit hirdet benne:

A helyes válasz az Esso (ExxonMobil) üzemanyag, de ez olyan esztétikusan van a történetbe integrálva, hogy szinte fel sem tűnik. Pedig éppen ez a lényeg, ez az egyetlen hangsúlyosan megjelenített cégnév (bár az elején, a telefon hátlapján, bevillan az Apple logó is, illetve az autón a BMW, de ezek csak járulékos pillanatok).

A törtnet egy üzenettel kezdődik, "Emlékezz a holnapra", amely lelkiismeretes anyukánkat éjszakai portyára ösztönzi, kissé háttérbe szorítva az alaphelyzetet, miszerint simán elfelejtette a holnapi gyerekbulit. De lépjünk ezen túl, csodás családanyánk nyakába veszi a várost, ám mindenhol pórul jár, mígnem elfogy a benzin és behajt egy Esso kútra. Ahol aztán a kocsikulcson fityegő órmótlan körhintáról beugrik neki a megváltó ötlet, és lányának angyalszárnyait(?) a vursliból beszerzett vattacukorból készíti el. Roppant kreatív, ráadásul finom is.

Mint említettem, a benzinkút igényesen lett beépítve a történetbe, nem tolakodó, de egyértelműen észrevehető és kellően bátorító is. A filmvégi szlogen is passzol az egész mondanivalóhoz: "Beindít, történeteket kreálunk." (Elnézést, a spanyolom erősen hiányos.)

Nyilván egy benzikútnak semmi köze az egészhez, de íme egy remek példa a jól megkomponált, erőteljes reklámra. Inspiráló lehet mindenkinek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reklamfogas.blog.hu/api/trackback/id/tr2216111108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása