2022. sze 25.

Négy nemzedék játékai

írta: Lujza65
Négy nemzedék játékai

 Mivel játszottunk a számítógépes játékok előtt?
mikroszkop.jpg

Nemrég volt a 47. születésnapja az ifjabb gyerekemnek, aki a világ másik felén él. Azt kérdezte tőlem, melyik is volt az ő első Legója. Véletlenül tudtam a választ: a 697-es préri postakocsi. Azt hiszem, 1978-ban kaptuk, amikor itthon járt Amerikából a nagybátyám meg a nagynéném.

Erre a Legóra nem emlékezett a fiam, de a 12. születésnapjára kapott repülőtérre igen. Annak a nagy doboza már nincs meg, de sok-sok kockája megvan, átvészelte a költözéseket, ahogy a kisebb készletek is.

lego-1.jpg

Lego, saját felvétel

Meglepődtem: most már nemcsak mi nosztalgiázunk, hanem a gyerekeink is? Mert amikor a születésnapján emlékezett a fiam, szokás szerint beindultak a fejemben az emlékek. Szerette a Legókat, de az üveggolyókat és a csillagháborús figurákat is. Sokat emlegette R2-D2-t, „artu-ditu”-t, akiről én emiatt azt hittem, Artur a neve, mint a nagypapámnak. (Mint most megtudtam a fiamtól, az alábbi képen  R2-D2 jobb oldalt a kicsit kék fejű robot, az aranyszínű nagy droid a C-3PO – ezek ketten már az ő gyerekkorában is szerepeltek a Csillagok háborújában, míg a képen előttük levő kis guruló BB-8 csak jóval később jelent meg.)

starwars.png

StarWars fotó, forrás: Wikimedia Commons

Nekem voltak olyan stabil játékaim, amikkel a gyerekeim is tudtak játszani. Kedvencem volt a búgócsiga, ami ugyan még megérte, hogy a gyerekeim játszhattak vele, de igazán csak én szerettem pörgetni. Volt aztán egy gerendaházam, az alapterülete kicsit kisebb volt, mint egy mai laptopé, az alján, a festetlen fán titokzatos pecsét hirdette: сделано в СССР, belül üres volt és le lehetett venni a tetejét. Ennyit tudott, egyebet nem, de nagyon masszív darab volt, sok kisebb játék belefért, jó darabig kísért bennünket. Egészen kicsi lehettem, amikor  anyukámmal gyűjtöttünk vadgesztenyét, abból készített nekem bútorokat a babaházba.

Szerettem még a kaleidoszkópot, ami egy helyes csőféle, csillogó darabkák és tükrök vannak benne. Valahányszor megrázzuk és belenézünk, mindig más képet mutat. Talán éppen ezért kaptam 6 vagy 7 éves koromban a föntebb már említett nagybátyámtól egy – valószínűleg szintén szovjet gyártmányú – gyerek mikroszkópot.

kaleidoszkop.jpg

Kaleidoszkóp   forrás: Wikimedia Commons

Nemrég itt a blogban szó volt a 30-as évek reklámjairól. Erről jutott eszébe a nagybátyámnak, hogy a nővére, az anyukám, abban az időben gyerekként gyűjtötte az ingyenes termékmintákat, amikből „rengeteg volt”. Különleges darabok kerültek a gyűjteménybe a csehszlovákiai Rózsahegyen a nagymamánál töltött nyaralások révén.  

Itthon a közeli Erzsébet téren volt a gyerekek termékminta-börzéje, anyukám itt cserélgetett. Idővel akkora lett a gyűjtemény, hogy az öccsének is segíteni kellett kicipelni a holmikat az Erzsébet térre – mesélte a nagybátyám a legalább 85 évvel ezelőtt történteket.

Anyukám már 16 éve nincs közöttünk, de olyan jó, hogy újra emlékezhetünk rá. A cikória-pótkávé dobozában levő képecskéket is gyűjtötte és albumba ragasztotta. A Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt. – amelyet mindenki Szent István Cikóriagyárként ismert – sikeres reklámkampánya volt ez: 10 kép ellenében albumot lehetett kapni és a 10 képet is visszaadták. Az én gyerekkoromban még megvoltak otthon anyukám albumai: a Képes magyar történelem, irodalom és művészet, az Utazás Erdélyben és a Magyar történelmi pillanatképek.

 

sztistvan_cikoria.JPG

       Kép : A Hely antikvárium engedélyével

Ilyesfajta reklámkampányok ma is vannak, 13 éves unokám 9-10 éves kora körül lelkes gyűjtője volt a focis kártyáknak, amiket a közértben árulnak. Vannak focikártya-börzék is.

Első kép : mikroszkóp, forrás: Wikimedia Commons

Lujza

 

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!

 

Szólj hozzá

játék reklám emlék gyűjtés Lego Lujza startwars