A pénznek önmagában nincs értéke, ha nincs mire költeni, akkor valójában haszontalan. Ez egy – a nem sok- tanulság közül, amit az egyetemi közgazdaságtan óráimról magammal hoztam.

A pénzhez való viszonyulásom mindig is kissé egyedi volt, sosem tartottam igazán nagy értéknek, mégis azt mindenkinek be kell látnia, hogy valamennyi tőkére szükség van az életben való boldoguláshoz. De mennyi pénz teszi valójában boldoggá az embert?

A Princeton Egyetem tanulmánya szerint az a mondás, hogy a pénz nem boldogít valótlan, bár ténylegesen van egy határ, ami felett már nem növekszik az ember elégedettsége. Ők ezt $75000 dollárra tették, ami forintra átváltva úgy 24 millió évente. Mondjuk, mivel ott kint a keresettel együtt a mindennapi dolgok is drágábbak, ezért ezt nem 1:1-ben kell átváltani, de talán jó kiinduló pont lehet a mondandómhoz. A tanulmány alapján, minél kevesebbet keres az ember, arányosan annál inkább boldogtalan, viszont az elégedettsége stagnál az említett összeg felett.

Ez valószínűleg összefügg azzal, hogy ennél az összegnél, már bőségesen van az embernek költőpénze olyan dolgokra, amikre nem feltétlenül van szüksége az életben, de mégis szívesen fordít rá. Ha ezt a határt elérjük, sokkal kevésbé vagyunk hajlamosak arra, hogy a barátaink pénztárcájába turkáljuk, elég önbizalmunk lesz ahhoz, hogy ne hasonlítgassuk folyton magunkat másokhoz.

Sokan vitatják ezt az állítást és mondják, hogy valójában nem lehet egy konkrét összeghatárra rámutatni, hanem magánál a számnál, sokkal fontosabb, hogyan jutott valaki ahhoz a pénzhez és, hogy van-e mire költenie. Mert nem mindenkinek ugyanolyanok az igényei, van, aki egy aprócska kis házikóval boldogan eléldegél és akadnak olyanok is, akiknek márpedig fontos az a medence a kert végében. Tehát a személyes megelégedettségi szint nagyban függ, a személyes intencióinktól ennyire konkrétan nem lehet megmondani, hogy egyénileg hogyan korreál a pénzünk a boldogságunkkal.

Számomra ez a gyakran hangoztatott mondat, hogy a pénz valójában nem boldogít, hanem a siker tudja igazán elhozni az elégedettséget az életünkben, kissé furcsa. Mert bár van igazság ebben az amúgy igencsak felszínes mondatban, általában mindig nagyon jómódú emberek hangoztatják ezt. Nem kétlem, hogy így gondolják, ámbár kissé visszás nekem, hogy ezt olyan sok pénzzel a zsebükben kijelentik. Pofátlannak tűnik, mert bizonyára egyszerűbb megelégedettnek lenni, hogyha oda vissza négyszer meg tudod venni a bolygót, mintha egy minimáljövedelemből kell etetned a családot.

Ráadásul, mindig felötlik bennem a kérdés ilyenkor, hogyha ezt valóban így gondolják, akkor miért ülnek a pénzükön?

Szerintem sem a pénzben keresendő a boldogság, viszont ahhoz, hogy az ember kényelmes, elégedett életet tudjon élni, elengedhetetlen, hogy a nap végén ne kelljen összekapargatnia az aprót a kenyérre. Ezért bosszant ennyire, hogy ekkora az egyenlőtlenség a világban, valakinek sokkal több jut, mit másoknak. Az most lényegtelen, hogy kemény munkával szerezte ezt meg, vagy beleszületett a jólétben. Viszont nem lenne jobb, ha mindenkinek jutna a Földön egy kis boldogság, esetleg nem lenne éhezés vagy szegénység?

Nem vagyok olyan pozícióba, hogy megítéljem ezeket az embereket, ebben a helyzetben viszont nagyon kiütközött, hogy mit is gondolnak saját magukról a híres, gazdag emberek. Míg Mila Kunis és Ashton Kutcher azon munkálkodott, hogy valóban segítsen az embereken, Ellen DeGeneres a luxusvillájába való száműzetést úgy élte meg, mintha börtönbe lenne és erről gyakorta panaszkodott is a többmilliós nézettséggel rendelkező Youtube csatornáján.

Furcsa dolog a vagyon, a pénz, mert valóban, hajhászni egy egész életen keresztül sosem fog boldogságot hozni, valami furcsa oknál fogva mégis annyian akarnak gazdagok lenni. Ritkán hallom azt, hogy valaki egy kiegyensúlyozott életről fantáziál legvadabb álmaiban és sajnos sokkal gyakrabban hangzik el olyan mondat, hogy ha én gazdag volnék…

Jó lenne egy olyan világban élni ahol a valódi értékek és gazdagság egy szinten mozognának és az emberek is belátnák, hogy mi az igazán fontos.