Fülszöveg: 

Hannah és a pasija, Simon Amszterdamba tartanak vonattal, és biztosak benne, hogy időben oda fognak érni a fiú húgának az esküvőjére. Arról azonban egyikük sem tud, hogy a szerelvény az éjszaka közepén kettéválik: egyik fele tovább halad Amszterdamba, a másik pedig, amelyiken Hannah ül, Párizs felé robog.
Hannah magára marad a holmijai és a remény nélkül, hogy újra Simonnal legyen, így nincs más lehetősége, mint a napot Párizsban tölteni a következő vonat indulásáig. Mi lehet rosszabb annál, mint hogy az ember egyedül vesztegel egy idegen városban? Mindezt Léóval, a jóképű, de idegesítő franciával kell tennie, aki Hannah-t okolja a saját késése miatt. A balszerencsés események sorozatának köszönhetően a Fény Városában bolyongva Hannah még inkább megbizonyosodik róla, hogy ez a nap egyre csak rosszabb lehet. Ám ahogy magába szívja a város gyönyörű látnivalóit, és egyre több időt tölt Léóval, Hannah ráébred, hogy talán pont ez a váratlan kerülőút tereli őt a felé az élet felé, amit mindig is élni akart…

Szerintem: 

Megint az előzetes elvárásaim csapdájába estem. Azt hittem, egy

humoros, jópofa könyvet fogok olvasni. Ehhez képest kaptam egy életválságban levő nő nem is éppen romantikus szerelmi történetét. Pedig Párizs-rajongó vagyok, de most a fények városa sem mentette a regényt.

Pedig még azok voltak a kedvenc részeim, amikor Léo és Hannah turistát játszottak a városban. Sok minden belefért a programjukba, és kifejezetten szerettem, hogy keverték a látnivalókat. Nem csak megnézték a képeslapokon feltűnő helyszínek egy részét, de mellette előkerültek francia gasztronómiai remekek és a városi hangulat is. Rendben, amikor már palacsinta, forró csoki, meg süteményezés is volt, az már sok volt – mégis, mennyit esznek egy nap? Pláne, hogy leginkább csak édességet tömtek magukba. Meg is állapítottam, hogy Hannah kifejezetten édesszájú.

Elkalandoztam. A lényeg, hogy Párizs jelen van a lapokon. Nem pótolja a város valódi megnézést, de sok szép emlékem visszahozta. Ugyanez nem sikerült a más helyszínekkel: Velence és Amszterdam. Főleg az utóbbi lett nagyon vérszegény, amit sajnáltam is. Amit küzd Hannah, hogy Amszterdamba érjen, ahhoz képest bele sem kóstol a városba. Ok, nem városnéző könyv ezen a szakaszon, már eluralkodik a magánéleti dráma, de többre értékeltem volna, ha városnézés közben értékeli át a kapcsolatát meg a jövőjét.

Mert bizony ez leginkább arról szól, hogy egy vasutas tévedés miatt Hannah kénytelen szembenézni azzal, hogy mibe ragadt bele. Nem azt dolgozza, ami a szenvedélye. A barátja és közte is elveszett már valami. Látszólag rendben van, de Hannah nem boldog. Majd jön Párizs és Léo, aki elkalauzolja ide-oda és beszélget vele. A regény nagyját átbeszélik.

Nem is hiányzott, hogy Brown vonzalmat csepegtessen a szereplők közé. Sajnos, beleerőszakolja a szerelmi szálat. Ezzel visszavesz abból, hogy Hannah nézzen szembe az életével. Könnyen ugrik el Sy mellől, amikor már ott van mögötte Léo. Megint elkalandoztam. Hannah és Léo között nincs kémia, nekem alkalmi barátoknak működnek, és nem párnak. Nem is hiszem, hogy 1 nap elég lenne, hogy jövőt építsenek rá. Főleg, hogy bőven van köztük akadály, mint a távolság. Londoni nő, párizsi férfi. Vagy, ha már vonaton ismerkedtek meg, ez TGV kapcsolat lesz? Mert bizony úgy van megírva, hogy távkapcsolatban működnek majd.

Van cselekmény, de csak limonádé és kevés. A lélektan, Hannah szembenézése és felismerései a lényeg. Női regényként sok érzelem van benne, túl is magyarázva. Jellemző különben, hogy amilyen nehezen indul neki a nő, a végére úgy belelendül a változásokba. Végig vannak nyomok, hogy Sy valamit titkol előle. Az van sejtetve, hogy viszonya van, noha azt titkolja, hogy elbocsátották és hetek óta állást keres. Hannah addigi döntései nem teszik hitelessé, hogy ez szakítóok legyen. Pedig az lett. Sokkal rosszabb dolgokat nyelt le addig. De így lehetett Léo mellé tenni a végére, tudom.

Talán érezni, hogy nem szerettem a szereplőket sem. Hannah gyötrelmei túl vannak írva, mindkét férfi pedig halvány mellette. Arról nem is beszélve, hogy tevékeny, erősebb nőkről olvasok szívesen, Hannah meg nem ilyen. Nem csajos, nem komoly, csak egy útkereső.

Sajnos, ez csalódás volt sok tekintetben.

Idézet:

– Miért van az, hogy minden élvezetes dolog kártékony? – merengtem hangosan.
Megvonta a vállát.
– Talán azért, hogy felkorbácsolja az élvezetet, még annál is jobban, mint maga a tevékenység. A gondolat, hogy valami olyat tesz az ember, amit nem kellene.